I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATT

23. Mullingar

-Kész vagy?-kiabálta be Niall a szobába, miközben az utolsó leheletnyi szájfényt vittem fel az ajkaimra.
-Megyek már!-kaptam fel a táskám és kiszaladtam a szobából.
-A szüleimhez megyünk csak, nem bálba.-nézett rám mosolyogva. A liftben mosolyogva gondoltam bele, hogy milyen abszurd is ez az egész. Éppen Niall családjához igyekeztünk, nekem pedig csak a tervem lebegett a szemem előtt. Muszáj lesz kibékítenem a két fiút. Még a szünet előtt, ha azt akarom, hogy a banda a 100%-ot tudja nyújtani.
-Min gondolkodsz ennyire, kedvesem?-nézett rám mosolyogva Niall, miközben kezét a lábamon pihentette.
-Csak elmerültem a gondolataimban.-feleltem legyintve.
-Nem kell aggódnod, apám nagyon kedves. Talán még a bátyám is otthon lesz.-húzta hatalmas vigyorra a száját. Sokat beszélgettünk már Niall családjáról, és persze láttam képeket is. Elmondása alapján az édesapjával nagyon közel állnak egymáshoz, a bátyjával pedig kezd kialakulni köztük egy igazi jó kisöcsi-bátyus kapcsolat. Niall az anyukájáról és a nevelőapjáról nem sokat beszélt, úgytudom holnap őket látogatjuk meg.
Nagyjából fél óra kocsikázás után megérkeztünk Niall szülőházához. A kis Mullingar nagyon emlékeztetett egy holland kisvárosra, de ugyanakkor igazán angolos is volt. Apró kétszintes házak egymásba olvadva hosszú utcákon keresztül. Niall a kezemet fogva sietett be velem a házba, az ajtóban már az apja, Bobby várt ránk. Apa és fia boldogan ölelték át egymást, és ez annyira megható volt, hogy könnyek szöktek a szemembe.
-Biztosan te vagy Elizabeth!-örült meg nekem Bobby, amikor már behúzódtunk a lakásba.
-Igen, maga pedig Niall édesapja, Bobby, igaz?-mosolyogtam rá.
-Kedvesem, tegezz csak. Hiszen családtag vagy. Niall, miért nem ültök már le?-nézett rosszallóan a fiára. Rengeteget hallottam már az írek vendégszeretetéről, de Bobby minden képzeletet felülmúlt. A nappaliba érve letelepedtünk a kanapéra.
-Meséljetek el mindent, mi történt veletek mostanában?-kérdezte Bobby érdeklődve, mi pedig Niallel összemosolyogtunk. Niall kísértetiesen hasonlított az édesapjára. Ugyanolyan kék szemük volt, orruk és mosolyuk. Piros pozsgás bőrük, és még a nevetésük is hasonlított.
-Apa, vegyél vissza egy kicsit, még csak most jöttünk meg.-nevetett Niall, amikor Bobby már a konyhában állva főzte a teát és közben sürgött-forgott.
-Jaj fiam, ne haragudj, csak tudod, olyan keveset látlak titeket...-komorodott el Bobby arca.
-Tudom apa, de mondtam már ha vége ennek az egésznek sokkal többet jövünk.-mosolygott rá Niall. Bobby mosolyra húzta a száját, majd elkezdte a teát csészékbe önteni.
-Elizabeth, elmesélnéd, hogyan ismerkedtetek meg? Hiába faggattam ezt a csirkefogót, a telefonban szinte semmit nem volt hajlandó elmondani. Ha nem úgy mondja a telefonban, hogy jövünk talán azt sem tudom meg, hogy van barátnője.-nevetett Bobby, majd hátbaveregette Niallt. Egyszerre kezdtünk el mesélni, természetesen a Harrys és Roseos részeket kihagyva. Bobby közben végig vadul bólogatott, látszott rajta, hogy borzasztóan érdekli minden, ami velünk történt ezalatt az 1 hónap alatt.
-Gyerekek, ha nem gond, én most nézném egy kicsit a meccset, de Niall, vidd fel Lizt, mutasd meg neki a szobádat.-nevetett Bobby.-Később együtt főzhetnénk vacsit, be is vásároltam hozzá!-csapta össze a tenyerét és mosolygott Bobby. Niall óvatosan húzott fel a lépcsőn maga után, majd balra az első ajtón benyitott, és egy apró kék szoba tárult elénk. Igazán fiús volt. Mondjuk ki őszintén, mint egy 16 éve fiú szobája.
-Mióta megalakult a banda nem igazán vagyok itthon, ez a szobán is meglátszik.-nevetett. A falon mindenütt poszterek, az ágy mellett egy gitár állt. Egy szekrény, egy egészalakos tükör és néhány fénykép díszelgett a polcon. A szoba ablaka hatalmas volt, a párkány úgy volt kialakítva, hogy rá lehessen ülni. Azonnal helyet is foglaltam, majd az ablakon át bámultam ki az esős utcára.
-Rengeteget ültem ott.-mosolygott nosztalgikusan.
-Talán az egész szobából ez tetszik a legjobban.-néztem rá mosolyogva, majd átültem az ágyra, ami a hirtelen lendület miatt rugózni kezdett.
-Milyen sok mindent élhetett át ez az ágy.-néztem rá kaján vigyorral az arcomon.
-Ha hiszed, ha nem. Egy lány sem feküdt még az ágyamban.-nevetett.-Sőt! Egy lányt sem hoztam még haza a szüleimhez.-nevetett.
-Ez komoly?-néztem rá letaglózva.-Én vagyok az első?-mosolyogtam. Niall bólintott. A tudat melengette a szívem, találja olyan komolynak a kapcsolatunkat, hogy bemutasson a szüleinek. Ajkaimat finomat az övéire tapasztottam majd eldőltünk az ágyon. A csókcsatát az ajtó nyikorgás szakította félbe, majd a piruló arcú Bobbyval találtuk szemben magunkat.
-Ne haragudjatok gyerekek, csak azt akartam kérdezni, hogy van e kedvetek elmenni valahová?-kérdezte zavartan.
-Persze Apa, pár perc és lent leszünk.-mosolygott rá Niall.
A nap további részét a helyi kocsmában töltöttük egy korsó Guinness mellett. Minél több időt töltöttem el Niallel és az apjával, annál inkább kezdtem látni a köztük lévő hasonlóságot. A természetük úgy hasonlított egymáséra, mint két tojás. Niall felszabadult volt, és jókedvű, mindkettőnkre ráfért már egy kis távollét a többiektől, és úgy éreztem jobban megértjük egymást, mint valaha. Este hármasban főztük meg Niall gyerekkori kedvenc ételét, vacsorára. Annyira jól telt ez az egy nap, hogy nem is volt kedvem másnap Niall anyukáját is meglátogatni. Pedig akkor még csak nem is sejtettem, hogy később még indokom is lesz rá, miért nem akarom többé látni. Másnap reggel szomorúan búcsúztunk el Bobbytól, és fél óra kocsikázás után megérkeztünk Niall édesanyjáékhoz. Ez a ház más volt, mint az, ahol a két fiú az apjukkal felnőtt. Sokkal nagyobb és kifinomultabb hatást keltett. A bejárati ajtó nyílt, Maura, Niall anyukája lépett ki rajta.
-Kisfiam!-szaladt le a lépcsőn, és a fia nyakába ugrott. Niall kelletlenül tárta szét karjait, én pedig mosolyogva figyeltem a jelenetet. Akkor tudatosult csak bennem, hogy mennyire hiányoznak a saját szüleim. Ha vége a túrnénak, az első dolgom lesz bemutatni Niallt, és minnél több időt velük tölteni.
-Anya, bemutatom a barátnőmet, Elizabethet.-simított végig a hátamon Niall, én pedig a jobb kezem nyújtva Maura felé vártam a reakcióját.
-Örvendek.-felelte hűvösen, majd hátat fordított, és besétált a házba. Ijedten néztem Niallre, aki csak mosolygott a jeleneten, és a csomagokat felkapva indultunk el a bejárati ajtó felé.