I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATT

19. Cigaretta

A gondolatok őrült gyorsasággal cikáztak a fejemben. Nem értettem. Nem értettem semmit. Meg akartam semmisülni. Eggyé válni a földel, véget vetni a kínnak.
-Hogy mi?-ennyit tudtam csak kibökni.
-Amikor összevesztünk. Aznap éjszaka, amikor láttál Roseval csókolózni. Lefeküdtünk...legalábbis azt hiszem.-mondta Niall, arcát pedig a kezébe temette.
-Azt hiszed?!-kiabáltam.
-Részeg voltam.-tette hozzá Niall.
-Gratulálok!-csattantam fel.-És most mi lesz?-néztem rájuk komolyan.
-Természetesen elvetetem.-mondta Rose.
-Fantasztikus...-feleltem.
-De ez a mi kapcsolatunkra nem fog hatni,Liz.-fogta meg Niall a kezem, én pedig elkaptam.
-Nem fog rá hatni? Niall! Te egy másik nőt dugtál mellettem! Ráadásul gyerek lett belőle!-kínomban nevetnem kellett. Nem bírtam ép ésszel felfogni, hogy mi történik.
-Ugyan màr Elizabeth, mintha te nem csináltál volna hasonlókat...-mondta Niall, de amint kimondta, láttam az arcán, hogy megbánta. De már késő volt.
-Na idehallgass Horan. Az, hogy nem bírtad a farkad a gatyádban tartani, az egy dolog. De az, hogy engem vádolsz olyannal, ami soha nem történt meg már kicsit sok. Soha, még akkor sem amikor nem voltunk együtt nem történt köztünk több Harryvel néhány csóknál.-szemeim villámokat szórtak. Elképesztő, hogy az ember mennyire félreismerheti a szerelmét. Gyűlöltem Niallt abban a pillanatban azért, amit velem tett.
-Liz, te is tudod, hogy nem így akartam...-mondta, de én már meg sem akartam hallgatni. Becsaptam magam mögött a szoba ajtaját, és a liftbe belépve megnyomtam az első gombot, ami a kezem ügyébe került. Rettentően mérges voltam Niallre. Szinte fel sem bírtam fogni az előbb hallottakat. A lift ajtaja lassan kinyílt a földszinten, én pedig a bár felé vettem az irányt. Nem érdekelt senki, és semmi. Csak nem akartam tudomást venni erről az egészről. El akartam felejteni ezt az egészet, és ha csak pár órára is sikerült, megérte. Az alkohol égette a torkomat, és ahogy került be a szervezetembe, úgy terelődtek a gondolataim is más irányba. Nagyjából éjfél lehetett, amikor erős karok érintésére lettem figyelmes, de amikor megnéztem volna, ki húz a lift felé, a világ megfordult velem, és nem láttam semmit.

Reggel irgalmatlan fejfájásra keltem. A fejem zúgott, és abban a pillanatban nem igazán tudtam eldönteni, hogy a gondolataimtól akar szétrobbanni a fejem, vagy a tegnap esti alkohol mennyiségétől.
-Jó reggelt.-hallottam egy ismerős hangot, majd éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy. Szemeimet óvatosan nyitottam ki, nem tudtam kit fogok látni, és csak bíztam benne, hogy ne Niall legyen az.-Vedd ezeket be.-nyújtott felém egy pohár vizet és pár pirulát Louis.
-Lou? Te hoztál fel engem tegnap?-kérdeztem megrökönyödve. Őszintén, erre nem számítottam.
-Igen. Niall mindent elmesélt. Liz, én annyira sajnálom.-tette a kezét a vállamra Louis.
-Engem ne sajnálj, nem nekem lesz gyerekem.-húztam hamis mosolyra a szám, majd bevettem a pirulákat, amiket Louis adott nekem.
-Mit fogsz most csinálni?-kérdezte Louis, mélyen a szemembe nézve.
-Fogalmam sincs Lou.-dörzsöltem meg a halántékom.-Nem leszek pót mami egy elbaszott éjszaka miatt.-mondtam keserűen.
-Elvetetik a gyereket Liz. Te is hallottad. Niall szerint a héten meglesz, Roset pedig soha többé nem látjuk.-nézett rám bíztatóan Louis.
-Persze, de ez nem változtat a tényen, Lou. Egy csókot még csak-csak elfelejt az ember. De ezt?-mondtam.
-Liz, de ti is...tudod...Harryvel?-kérdezte, de tudta jól, hogy ez egy kényes téma.
-Nem Louis. Miért hiszi mindenki azt, hogy szexeltem Harryvel?-csattantam fel.
-Hát...csak, ismerjük Harryt, és ő ezzel nem szokott sokáig várni...-húzta el a száját.
-Bármilyen lehetetlennek is tűnik, nem fektetett meg.-hangsúlyoztam ki a mondat második felét.
-Oké,oké. Ne egyél meg...-tette fel a kezeit a magasba, jelezve hogy megadja magát. 
A délután ezen kívűl jó hangulatban telt, csak néha jött fel a Niall téma, de akkor sem beszéltünk róla többet a kelleténél. Meg akartam nyugodni, és ehhez Louis volt a tökéletes társ. Ha ő nem lenne, azt hiszem már rég megbolondultam volna. A koraesti órákban lassú léptekkel közeledtem a szobám felé, és semmire sem vágytam jobban, mint egy forró zuhanyra és egy pihentető alvásra. Hála Louis csodakapszuláinak, jobban éreztem magam, mint reggel, de a másnaposság így is eléggé meglátszott rajtam. Hirtelen ötlettől vezényelve a szobám helyett a lift felé kanyarodtam. Az utcára kiérve megcsapott a hűvös októberi éjszaka, és én elsiettem az első boltba, ami szembe jött velem és vettem egy doboz cigit. Évek teltek el azóta, hogy legutóbb dohányoztam, de most mégis úgy éreztem, szükségem van egy szálra, hogy kikapcsoljak egy kicsit. A hotelhez visszaérve leültem a hátsó fal tövébe, majd rágyújtottam. A füst lassan gomolygott le egészen a tüdőmig, majd akkora erővel fújtam ki, hogy talán a problémáim is vele együtt távoztak.
-Kérhetek egy szálat?-hallottam meg a rekedtes hangot, majd amikor felnéztem Harry tekintetével találtam szemben magam. Lassan ült le mellém a hideg földre, hátát ugyanúgy az épület falának támasztotta. Óvatosan nyújtottam felé a dobozt, majd egy szálat kiválasztva rágyújtott ő is.
-Hogy találtál rám?-kérdeztem, egy újabb adag füstöt kifújva.
-Csak bámultam ki az ablakon, majd megláttam egy angyalt elmélázva közeledni egy doboz cigivel a kezében, és úgy megkívántam, hogy úgy döntöttem csatlakozom hozzá.-felelte nevetve.
-Az angyalt vagy a cigit?-kérdeztem elmélázva.
-Mindkettőt.-felelte, majd egy óriásit szippantott, és lassan kifújta a füstöt.-Mi történt?-kérdezte komolyan, mélyen a szemembe nézve.
-Rose terhes.-feleltem, Harry pedig a lehető legnyugodtabban bámult maga elé.
-Niall az apja?-húzta fel a szemöldökét, miközben kifújt egy újabb hatalmas füst felhőt.
-Lehet.-feleltem, és erősen koncentráltam, hogy ne kapjon el a sírás.
-Nem biztos?-kérdezte gúnyos mosolyra húzva a száját.
-Itt már semmi sem biztos Harry.-feleltem.
Nehéz időkben, Harry igen jó hallgatóságnak bizonyult. Mindig mindenről megvolt a saját véleménye, de soha nem próbált meg befolyásolni. Bármennyire próbáltam utálni Harryt, egyszerűen nem voltam rá képes. Kitűnő érzéke volt hozzá, hogy amikor az ember már azt hitte elfelejtette, megjelenjen, és fenekestül felforgasson mindent.