A Mardekár Hercege (befejezett)

4.fejezet

Harry gyomra még kavargott a hopponálás megrázó élményétől, de erősebb volt a kiváncsisága a háborgó érzesnél.
-Hol vagyunk?
Kérdezte érdeklődve, miután valljuk be, Piton gyakorlatilag elrabolta őt.
Gyorsan körülpillantott és megállapította, hogy valami park féleségben landoltak. Túl rendezett volt, hogy elhagyatott terület legyen. Körülöttük hatalmas fák borultak össze, és vörös bogyókat rejtő bokrok kócoskodtak rendezett csoportokban.
Valahol egy tó is rejtőzhetett mert érezte a víz állott, de imádnivaló illatát.
- A Piton kúriában.
Érkezett a cseppet sem várt válasz.
Harry teljesen ledöbbent, mert sosem jutott volna eszébe, hogy Piton lakik valahol. Ez így abszurdnak tűnhet, de mindig úgy gondolta, hogy a Roxfort az otthona, és igénye sincs másra. Sosem látta Pitont távozni hosszabb időre az iskola falai közül, és a fiú mindeddig azt hitte, hogy az ideális otthon a professzor számára a pince. Pont olyan sötét és rideg mint ő maga.
A tény hogy Pitonnak egy egész kibaszott birtoka, és egy hatalmas palotája van a föld fölött, ablakokkal felszerelve, teljesen elképzelhetetlen volt számára. Hangot is adott a csodálkozásának egy értetlen "merlinre" elmotyogásával. Szemeit meresztve, kutatni kezdte a belátható területet, hátha észreveszi az említett épületet.
-Kövess.
Halotta a határozott, de kedvesnek tűnő felszólitást.
Ahogy elindultak a pázsiton, nehány száz méter után megfogyatkoztak a lombok, és előbukkant egy nem túl nagy, de annál is elegánsabb és lakályosabb palotácska.
~~~
Piton jó pár percre elvonult, otthagyva a meglepett fiút a dolgozószobályában.
Harry alaposan elbambult, mert egy szekrényajtó csattanasára tért magához. Piton ezúttal szokatlan látványt nyújtott, mert az egyszerű dísztelen ruhája helyett, most egy fekete alapon fekete selyemhímzéssel díszített elegáns talárt viselt. Minden bizonnyal ez volt az otthoni ruházata, amely meglepően jól állt neki.
A maga előtt lebegtetett ital, és poharak felé biccentett, az apró mozdulattal érdeklődve, hogy töltsön- e . Nem várt a fiú válaszára, elé rakott egy félig telt poharat.
Megfontolt mozdulatokkal a még szabadon ácsorgó székhez lépett, és kényelembe helyezte magát. Sötét szemeit a vele szemben ülőre függeszette. Alaposan vegigmérte Harryt, és helyeslően hümmögött egyet.
-Nos Harry, gondolom érdekel miért hoztalak ide. Megnyugtatlak, hogy tudnak róla a rokonaid...
Kezdte a mondatot, de a vele szemben ülő közbevágott.
-Nem mintha izgatná őket.
Motyogta alig hallhatóan
-Akárhogy is, helyesnek találtam, hogy értesítsem őket, hogy hamarabb távozol.
Itt elakadt egy pillanatra és újból Harryt figyelte, mintha zavarba jött volna egy kicsit.
-Szóval, egy olyan tényről kell beszélnünk ami megváltoztat mindent az életünkben, ha mindketten úgy döntünk. Öntudatlanul a talárja szegélyét markolászva folytatta a mondatot.
-Édesanyád egy levelet hagyott rám. Bökte ki végül, és összeszorult a torka de folytatta.
-Amit számomra még nem ismert okokból, csak a mai napon kaptam kézhez.
Itt elakadt és nem tudta hogyan is folytathatná. Szinte segélykérőn nézett a fiúra, aki hasonló megilletődöttségel meredt vissza rá. Mintha a saját szemeibe bamulna. Futott át Harryn a gondolat, de gyorsan el is hessegette azt.
-Harry, mi...
Megköszörülte a torkát és a halántékát masszírozva végre kimondta ami már órák óta kínozta.
-Harry én...te az én fiam vagy.
A szoba mintha felbolydult volna. A színek vibráltak, és olyan energiák szabadultak fel amelyek szinte fel sem foghatók ép ésszel. Mégis férfiasan türtőztették magukat, mert nem tudták mit is mondhatnának egymásnak ezek után. Kicsit talán kínos is volt a pillanat, amely romba döntötte Harry családjának a képét, de újat is adott neki a romokból magasba emelve. Egy apát. Egy élő igazi apát.
~~~
A két férfi a frissen feltárt kapcsolatukba burkolózva együtt vacsoráztak. Egyikük sem szólt, de nem is találtak volna helyet ilyesminek. A levegő nehéz volt, de feltűnően édes, mintha egy hatalmas pokrócba bugyolálva ültek volna egymáshoz közel, óvatosan letapogatva a határokat amelyek most átszakadtak, apavá, és fiúvá téve őket.
Apró félmosolyok telepedtek az ajkaik sarkába, és egyre több hasonlóságot véltek felfedezni kettejükben. Órak teltek el szótlanul, majd lassan besötétedett, és eleinte döcögős de meghitt beszélgetés bontakozott ki.
~~~
A hajnal első sugarai ott értek őket, ahol tegnap este elkezdték egymás újra megismerését, álmos de elégedett arcuk, bágyadtan köszöntötte az új napot.
-Jóeggelt Apa
Suttogta Harry, egy szégyenlős mosoly kiséretében, ízlelgetve a szót, ami ezen az éjszakán új értelmet nyert számára.
Perselus elmosolyodott, tőle szokatlanul gyengéd arcal, és úgy tűnt mintha egy rég elveszett dolog került volna a helyére.