21.fejezet

534 39 1
                                    

A nehéz fa ajtó, könnyedén tárta fel a szoba titkait, ahová az ifjakat rendelték. Az odavezető úton feszengve lépdeltek egymás melett, azon gondolkodva, hogy mi állhat valójában a mennyországuk feldúlása mögött.
~~~
Az iroda üresen várta őket. Kissé értetlenkedve ugyan, de beléptek és Draco összerezzent mikor az ajtó csattanva bezárult mögöttük. Finoman hátrapillantott, a válla felett, mintegy bizonyságképpen, majd azonnal az egyik karosszékhez lépett és letelepedett. Látszott hogy a hely nem idegen számára, és a megszokott helyére tér vissza. Szürke pillantásait,  a szobát körbe körbe járó Harry-re függesztette. A szőkét zavarta a cipők ritmikus, majd rendszertelen, és újra szabályos súrlódása, úgy érezte több nesz nem fér el a testében. Túlcsordult érzelmei már szinte a fulladás közelébe sodorták, elvéve tőle a szabad létezés alapjait. Az eltűnése óta szenved, ellenállva önmagának, a büszkeség béklyói alatt.
~~~
Harry egyre idegesebben tette a köröket, folyton az időt nézegetve. Saját egyre inkább dühös hangja, vég nélkül tájékoztatta az idő múlásáról, mind jobban felhergelve a Griffendélest, aki szíve szerint kimenekült volna a szobából, melyet most a probléma eredeti születési helyének érzett. De hiába fortyogott Harry így magában. Mikor a második várakozással töltött óra kezdetét vette, Draco pillantásával a hátán, az ajtóhoz csörtetett, és indulatosan megragadta a kilincset. Elege lett a várakozásból, hátra akarta hagyni a szobát, Dracot, a bűntudattól, és kétségbeeséstől sajgó mellkasát, de legnagyobb meglepetésére az továbbra is zárva maradt. Képtelen volt kinyitni. Az ajtó zárva volt. A feldúlt fiú idegesen a zsebéhez kapott, és erre a mozdulatra már Draco is megmoccant. Pár pillanattal később az általa ismert zárnyitó varázslatok, rendszertelenül zúdultak, a kulcslyukra.
-Ez a te műved!
Üvöltötte a mostanra magából teljesen kikelt Harry. És a tekintetét a makacs zárról a másikra meresztette.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan.
Motyogta Draco maga elé sértetten, és unott arccal, de érdeklődéstől csillanó szemekkel figyelte tovább az ostromot.
~~~
Harry még sokáig próbálkozott a kijutással, de az idő és a lendület elbánt vele. Sajgó tagokkal huppant le végük a padlót borító szőnyegre és beletörődőn felsóhajtott.

A Mardekár Hercege (befejezett)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora