A Mardekár Hercege (befejezett)

16.fejezet

Nézd! A nap épp most bukik elő a Tiltott rengeteg magas, sötét tömege mögül. Még erőtlenül, de kíméletlen alapossággal kutat a zugok után, ahová eljuttathatná a fénye egy morzsáját. Így talál rá a magasan elhelyezkedő, csúcsos ablakra és az üveg mögött, a párkányon szundító szőrmókra. Ludmilla mintha csak a gazdáját utánozná, megmoccan kicsit, pislant egyet, majd komótosan a másik oldalára fordulva visszazuhan az álmok kiszámíthatatlan országába.
Draco félig lecsúszva terül el az egyik párnázott fotelben, egyik lábát a karfán pihentetve. Lassan ébredezik és ahogy a fény beszűrődik a résnyire nyílt szempillái között, elégedetten hümmög, az ágyon elterülő Harry, rendezetlen álmára felfigyelve. Komótosan fogadja be a látványt. A kócos sötét tincseket, a gyönyörű férfias kézfejeket, fülcimpák pihéit, mindent ami a fiúhoz tartozik. Ködösen felsejlik neki az este, de még tudattalanul, hasonlóan egy álomkép realitásához.
~~~
A gőzölgő édes illatok csábítására, Harry megrezzen, és a szemeit hunyorogva próbálja szoktatni a fényhez.
Draco gyengéden figyeli őt, és a lassan kinyíló mélybarna tükrök, magával ragadják a pillanatot. A mozdulata megtorpan, de szája mosolyra görbül mikor átnyújtja a lustálkodónak a forró teásbögrét. A tea kilöttyen, és sötét foltot hagyva a takarón szétterül.
-De béna vagy Malfoy!
Ereszt útjára egy elégedett, álomittas mosolyt Harry.
-Akkor akár vissza is vehetem. Érkezik a pökhendi válasz.
A "vitát" az időközben megéhező Ludmilla szakítja félbe, aki teáscsésze szemeivel mered szőke gazdájára, és istentelenül ordítva nyávog, a reggelijét követelve.
-Még jó hogy a macskák nem tudnak beszélni...-dünnyögi Draco az orra alatt. Feltápászkodik, és a jószág hűségesen követi. Az ajtó félé indul.
-Visszajössz?
Üti meg a fülét, és valljuk be megdobogtatja a szívét is a kérdés. Hátra sandít a kócosra, és igyekezvén elfedni az enyhe pírt ami megszínezte az arcát, válasz nélkül távozik nyomában a szőrös szörnyeteggel.
~~~
A fiú aznap nem mutatkozott, és hiába kereste volna Harry, nem találhatott volna rá.
~~~
Draco a tornyot elhagyva, egyenest a "mini kúria" felé vette az irányt, ő maga sem értve hogy milyen érzelmek vezérelték. Mozdulatai feszültek és szigorúak voltak, ahogy igyekezett minél gyorsabban áthaladni a kastélyon. Ahogy az elméje fokozatosan egyre tisztább lett, és valósággá elevenedett a múlt éjszaka, az ifjú Herceget egy számára ismeretlen, félelem forma érzés kezdte környékezni. Ahogy kilépett a hatalmas kapun, és szinte váratlanul körülölelte a friss levegő, kicsit ellazult de a lábait még erősebb tempóra kényszerítette. A kastély egyre jobban eltörpült és a Tiltott rengeteg fái egyre magasabbra, nyúltak az ég felé. Senki sem tudta Blaisen kívül, hogy a napsütésben sem biztonságos erdő, egy titkos rejtekhelyet dédelget. Az ifjú Malfoy itt bújik meg hosszú idő óta, ha magányra vágyakozik. Az őrült kavalkád a fejében, nem is ott! Inkább a szívében, megrémítette őt. A fák borús árnyékai körbeölelték az alakját ahogy közéjük lépett. Úgy tapadtak a testéhez, mint a legnagyobb gonddal varrt kelmék. A rengeteg színei, gyorsan elrejtették és a saját képükre igyekeztek formázni a vendéget. Draco pedig nem tévesztve szem elől az uticélt, belevetette magát a sűrűbe.