A Mardekár Hercege (befejezett)

20.fejezet

A griffendél klubhelységét, még messze elkerülték a hajnal kutakodó sugarai, azonban az egyik bársonyos, vörös fotelben, kucorgott valaki, alaposan egy takaró melegébe csavarva. A rögtönzött kuckóból csak két, vizenyős és még a fotelnél is pirosabb szempár meredt a félhomályba. A fiú alakját csak a pálcája hegyén ragyogó fény gömböcske világította meg valamelyest, így még ijesztőbbé téve, az amúgy is eléggé nyugtalanító látványt.
Harry a múlt éjjel még próbálkozott egy ideig az elalvással. Hosszú órákon keresztül hánykolódott a párnái között, de a százezredik megszámolt birka, a nyolcvanadik pozíció, és a sokadik beletörődő sóhaj után, már a lepedő érintését is szinte fájdalmasan durvának találta. Az elméje fellázadt, ellenállt minden igyekezetének, és ő a végsőkig kimerülve, végül megadta magát.
Így került a piros fotel ölelő karfái közé, ahol a hajnal ami után már úgy áhítozott, utolérte.
~~~
Az izmai görcsösen szorították Harryt, mintha bojkottálni akarták volna minden mozdulatát. Gondolatai, mintha mindenképp Dracot akarták volna felmenteni, de a makacs fiú, még mindig okokat keresett a távolságtartásra, holott a dühe már rég sóvárgássá, és megbánássá szelídült. A tudattalan önkínzásból, a klubhelyiségbe szállingózó korán kelők zökkentették ki, akik előtt a fiúnak esze ágában sem volt felfedni a tépelődését. Bambán válaszolgatott a még kissé rekedtes és álmos hangú jóreggelekre, majd pár perc elteltével rávette magát a reggeli készülődés nyűgös procedúrájára.
~~~
A roppant vonzó Harry Potterről, senki meg nem mondhatta volna hogy milyen szörnyű éjszaka állt mögötte. Az évek során rengeteg olyan bűbájt sajátított el, amellyel  nagyszerűen titkolhatók a kialvatlanság nyomai, mert elmélete szerint, a gyengeséget megmutatni, badarság, és a sajnálkozóknál semmit sem talált dühítőbbnek. Nem is beszélve a pletykálkodókról, konteó gyárosokról, és egyéb kreatív tulajdonságokkal megáldott emberekről. Így miután alaposan átitatta magát ezzel a filozófiával, igyekezett kiengedni a feszültséget, és kiűzni a konfliktust a gondolataiból. Sóhajtott egy hatalmasat, pár másodpercig a tükörképére meredve bent tartotta a levegőt, majd szaggatottan kilélegzett, kihúzta magát, és kilépett a roxfortos reggel nyüzsgő világába.
~~~
Egészen a bájitaltan óráig nem történt semmi említésre méltó. A fiú minden erejét bevetve igyekezett természetesen viselkedni, de még így is többször kapta rajta magát, hogy tekintetével a diákok seregét fürkészi. "Hol lehet Draco?" Hangzott fel sokadjára is a fejében, a rekedtes, bágyadt hang, vágytól, és aggodalomtól elfúltan. Majd ominózus óra kezdetén, meglátta végre.
Ott ült a falhoz dőlve, elesetten és valami megmagyarázhatatlan kifejezéssel a szemeibe, melyek egyszerre voltak vadak és segélykérőek, szenvedőek és vádlók. Ezeket az érzéseket mint egy hálót, vetette ki a belépő Harryre, aki megtántorodott kissé az őt ért energialökettől, és egy pillanatra azt képzelte valamiféle bűbáj, vagy igézet találta el. Sosem érzett ehhez hasonlót azelőtt, így a falnál rejtőzködőre függesztette a tekintetét, és szinte kizsigerelte vele a másikat.
A pillanat intenzitását egy lobbanó fekete alak hasította ketté, ahogy a szokásos hűvös vehemenciájával elindította az óra menetét.
Harry elfoglalta a helyét, valahol az első sorok között, és ahogy elhelyezkedett a székén, várta, hogy mikor érzi meg a szőke pillantását a hátába fúródni. De hiába várt, és az oly nagyon áhítozott bizsergés elmaradása, jobban fájt neki mindennél. Az eddig fel feltűnő szomorúság marcangoló fenevadként kezdett tombolni a testében, így csak összehúzta magát, a vállai előre estek, és hagyta hogy összefollyon előtte a terem, és a benne ülők sokasága.

-Potter! Malfoy! Az irodámba!