A Mardekár Hercege (befejezett)

22. fejezet

Órák teltek el a fogságba esésük kezdete óta, mikor Harry felpattant és nem bírva tovább magában tartani az elmúlt időszak feszültségét, kifakadt.
Vadul gesztikulálva feszült neki Darcónak, már nem próbálva kontroll alatt tartani a szavai, és tetteit. Eleinte csak a sértettségét akarta megbosszulni, de ezt a szőke nem tűrte soká, hamar lázadozni kezdett az önnön büszkesége is így egyre többet és durvábban vágott a szidalmak közé, nem is igazán az ártatlanságát, inkább az igazságérzetét védve.
A helység visszhangzott az üvöltözéstől, és az energiák elképesztő sűrűséggel kezdtek rátelepedni a bútorokra. A dühöngésnek végül Draco hirtelen be párásodó pillantása vetett véget, amely megdöbbentette a fejét vörösre ordibáló Harryt, és megállásra késztette. Az eddig elhangzottak sértettségről, elhagyataottságról, megcsalásról szóltak, de Draco, valami elfuserált módon értette a mögöttes tartalmukat, amelyek furcsa mód hiányról, és szükségről beszéltek, akkor is ha igazán nem is volt tisztában ezek valóságával Harry. Fusztráltá vált a másik hiányától, és csak még jobban szította az indulatait, hogy nem értette miért. Mérhetetlen szégyen marcangolta, és minderre indokot keresve az első dolgot bűn bakká tette ami az útjába került, hogy ne kelljen megmagyaráznia magának szokatlan érzéseit. A Draco kihasználva a pillanatnyi csendet, félszegen megszólította a másikat.
-Harry
Mondta, miközben szemeivel a másik tekintetét igyekezett elkapni, és magához láncolni.
-Nekem is hiányoztál
A szavakat Harry nem kis meglepődésére tett is követte, és pillanatokkal a váratlan vallomás után, megérezte a Draco testéből áradó hőt, ahogy ellenkezést nem tűrően magához szorította az úgy hiányolt társát.
~~~
A megkönnyebbülés, első jeleként egy apró de annál tekintélyesebb könycsepp jelentkezett, szürke foltot hagyva Draco makulátlan garbójának vállán, mire ő elhúzódott és Harry tarkójára csúsztatva a kezét egy nagyon kedves, és nagyon cuppanós puszit nyomott a könnyes szemű arcára.