Lángoló Jégszivek (befejezett)

Veszélyes hízelkedés

Armint jó lány volt, jó lánya volt apjának, szófogadó, hang nélkül tűrt mindent, hogy szülei fiút szerettek volna és ezért úgy is nevelték. Kivette részét a harcokban, összeszorított foggal hagyta, hogy összevarrják és megszidják, ha megsebesült. Nem sírt soha, akkor sem, mikor az asgardiak elhurcolták a családjától. Rezzenéstelen volt az arca, és csak egy dolog járt a fejében. Ha ott lesz, Asgardban, annyi kárt akar tenni, amennyit csak akar. Na, nem feltűnően, csak óvatosan, mint ahogy a betegség rágja a testet, először észrevétlen, aztán hirtelen dönti le a lábáról, és falja fel egészben.

Szépnek mondták, sőt. A legszebb volt a tündék között, de Asgardban ezzel nem sokra ment. Ők nem látják csak a hamuszürke arcot és a fekete szemeket. De volt valaki, aki meglátott benne mást is. Mikor Asdardba hurcolták, a sereg vezetője, Skurge, aki magas volt és más a többinél, egyszer rápillantott. Aztán többször is. Elbűvölte a lány hatalmas szeme, gyors járása, és izmai. Nem engedte, hogy Armint börtönbe vigyék, vagy más szolgálatába, hanem maga mellé vette. Nem cselédnek, inkább hogy szórakoztassa. Szeretett vele harcolni, mert nem kellett visszafognia magát, mint asszonyával. Armin magában nevetett, ahogy Amora örömujjongásban tört ki, mikor sikerült legyőznie urát. Ha tudta volna, hogy Skurge egyetlen ütésére holtan esne össze. Vele nem kellett óvatoskodnia. Mikor ők ketten, úr és szolga csaptak össze, az valóban életre és halálra ment.

Hamarosan – egy szenvedélyes harca után –, mikor Armint leteperte ura, mást is meglátott benne. Hosszan néztek egymás szemébe, és a férfi megcsókolta. Armin belemart a szájába, de ez csak feltüzelte Skurget, aztán mindkettőjüket. A szenvedély nem csak harc közben lett az életük része, hanem az ágyban is. Armin az ura kitartottja lett, de vonzalmat, vagy akár szerelmet sosem érzett iránta.

Meg is lepődött magán, mennyire felujjongott a szíve, mikor ura – ki már napok óta nem hagyta el a laktanyát – megjelent a hálószobájában.

– Mesélj, hogy sikerült a tűzóriásokat visszakergetni a vackukba? Ugye te küzdöttél a leghősiesebben? – kérdezgette, és a férfi hiúságának jól esett az érdeklődés. Annál is inkább, mert feleségét soha nem érdekelték ezek a dolgok. Csak a busás jutalom, a zsold, amit Odintól kapott.

Egymás karjában feküdtek, de gyengéd érintések nélkül. Skurge elmerengett. Mit meg nem adna, ha Amora egyszer is büszke lenne rá, ha csak egy kicsit felnézne ár, mint rettenthetetlen harcosra. Itt ez a kis szutyok, ez a rabszolga, akit úgy vett, akihez soha nem volt egy jó szava sem, őt mégis érdekli. Másról sem kérdez, csak a háborúkról, a hőstettekről, csatákról. Tűz lobbant a szemében, ha új sérülést okozott, vagy ha neki okoztak, és csókolta urán a vért, míg az gerjedelmében ágyba nem vitte.

– Mikor indultok Muspellheim ellen?

– Miért érdekel?

– Hogy fel tudjak uram készülni, hogy ne hiányozz annyira, hogy mielőtt elmész, annyit vehessek belőled, amennyit csak lehet – hízelkedett.

– Odin még nem döntött. Van egy titkos fegyvere...

– Valóban? – Armin felemelte a fejét, és tőle szokatlanul megcirógatta a férfi arcát. – Mi lehet az? Ugye te tudod? Tudnod kell, hiszen Odin másban biztos nem bízik meg, csakis benned.

– Ezt még én sem tudom, talán még a hercegek sem.

– Hát nem vagy elég jó embere, hűséges katonája Odinnak? – játszotta el a lány, hogy elszontyolodik, és ez Skurgenak is szöget ütött a fejében. Sokáig ez járt a fejében, még akkor is, mikor Armint végül maga alá gyűrte. Nem is tudott figyelni másra, csak hogy amint lehet, megkéri Odint, avassa be a tervébe, meséljen a fegyverről, mit einherjarok külön csapata véd a fegyverteremben.