Lángoló Jégszivek (befejezett)

Megfizethetetlen ár

Még akkor is ez a gondolat járt Loki fejében, mikor Heimdall megnyitotta a Birfrösztöt, és az magával ragadta. Megszokta már ezt a zuhanásnak tűnő utazást, és eszébe jutott az első. Az út végén szégyenszemre - Thor és a díszes kompániája előtt - kidobta a taccsot. Testévérén kívül mindenki kinevette, a legjobban Fandral vihogott, ezer fogával és tátott szájjal. Egészen addig, míg egy maroknyi havat bele nem dobott. Akkor bezzeg vöröslő fejjel fuldoklott, és mikor magához tért, a fejét követelte. Thor tartotta vissza, nem mintha Lokit féltette volna, inkább a barátja testi épségéért aggódott, mert bár Loki kívülről gyengének tűnt, Thor tudta, ereje már akkor vetekedett az övével. Ráadásul ravaszság is lakozott a még majdnem gyermek hercegben, és valószínű, sőt biztos, hogy Fandral húzta volna a rövidebbet.

Sok év telt el, és újra havat érzett a csizmája alatt, ami csikorgott, mikor elindult benne.

- Semmi meggondolatlan mozdulat. Csak akkor tegyetek bármit, ha erre tőlem parancsot kaptatok.

- Igen fenség! - vágták rá egyszerre a fiatal harcosok.

- Én beszélek, ha kérdeznek, se válaszoljatok. Értettétek?

- Igen fenség! - ismételték.

Jottunheim olyan volt, mint amilyennek emlékezett rá, és mint az álmaiban. Mert majd minden éjjel ezzel álmodott, ezzel a hátborzongatóan fagyos világgal. A fekete sziklákkal és a szikrázóan fehér hóval, a szürke éggel, és az égen haloványan fénylő napkoronggal. Nem kellett összehúznia magán a köpenyét, egy cseppet sem fázott és lehelete is alig látszódott meg, pedig csontig hatoló volt a hideg.

Már várták, két óriás, akiknek a derekáig sem ért, pedig Loki nem volt alacsony. Magasabb volt az asgardi sereg minden harcosánál, csak Thornál nem, kivel majdnem egyformák voltak.

- Odin küldött. Kísérjetek minket a királyotokhoz.

Két morgás volt a válasz, ami igen lehetett, mert a jotünni férfiak megfordultak, és egyikük intett, hogy kövessék. A palota olyan volt, mint az egész világ. Sivár, rideg és barátságtalan. Loki a trón felé igyekezett, ott illendőn fejet hajtott.

- Atyámnak, Odinnak, Asgard királyának az üdvözletét hozom. Sajnálja, hogy a legutóbbi támadáskor késlekedett segítségedre sietni. Szövetségeshez méltatlan viselkedését nem tudja mivel magyarázni, és bocsánatodat kéri.

- Az nem hozza vissza elhullott véreimet.

- Igazad van uram! Nem hozza vissza. - Loki fejet hajtott. Thor már nem ezt tette volna. A bátyja visszavágott volna valamivel, meggondolatlanul, ezzel elmérgesítve a viszonyt. Higgadtnak kellett maradnia, ez volt a lényeg. - Asgardot szintén megtámadta Surtr.

- Nocsak... - Laufey előre hajolt a trónban, majd felállt, és döngő léptekkel lesétált Lokihoz. Jóval magasabb volt katonáinál, és Lokinak igencsak fel kellett rá néznie. - Szóval te vagy az ifjú Loki herceg. Örülök, hogy végre megismerhetlek fiam.

- Én is örülök, hogy végre szemtől szemben láthatom Jottunheim királyát. Laufey, atyám kész megosztani veled fegyverét, de bizonyosságot akar, hogy nem fordítod ellene.

- A szavam nem elég neki? - kérdezte sunyi mosollyal Laufey, és Lokinak annak ellenére, hogy a királlyal most találkozott életében először, nagyon ismerős volt ez a mosoly.

- Mivel eddig nem adtad, nem is fogadhatta el. Akkor velünk tartasz a harcokban? Asgard és Jottunheim, a két ellenfél képes lesz egymás mellett szembeszállni a népeinket fenyegető rémmel szemben?

- Mondd ifjú herceg, mi Odin titkos fegyvere? - Loki felnézett rá, és azt gondolta, ha atyja akarta volna, hogy elmondja a jötunni királynak, akkor megkéri rá.