Lángoló Jégszivek (befejezett)

Egy nő Jottunheimből és egy férfi Asgardból

Arnét féltékenynek teremtették, és nem is akart ez ellen küzdeni. Angrboda soha nem adott rá okot, hogy az legyen, eddig. De amikor meglátta az ifjú herceggel beszélgetni az erkélyen, és aztán hiába várta, nem jött, kezdte egyre jobban belelovalni magát a felháborodásba, és szinte szította saját dühét. Amikor végre megjött, rárivallt.

- Bocsásson meg kérem - kérlelte a nő remegve -, kicsit elszámítottam magam.

- Kicsit? Mindjárt reggel van! - ordította férje magából kikelve és elfeketedve - Máskor nem engedlek el magam mellől! Megértetted?

Egészen közel hajolt a nő arcához, és beleordított.

- Holnap bezárlak ide, és ki sem teheted a lábad! - Angrboda bólintott, és a cipője orrát nézte, aztán, hogy a férfi nem szólt hozzá, megalázva ment át a másik helyiségbe.

Szörnyű volt ez, a férfi durva természete, hirtelen felindulásai elől nem volt hová menekülnie, de most mégis örült. Legalább nem ütötte meg, mert néha azt is megtette. De Arné utána ment, és az asszony egészen megijedt, hogy a verés nem marad el.

- Most azonnal öltözz, és azt vedd fel, amit az ágyadra tettek. - Szép esésű, díszesen hímzett asgardi ruha várta az ágyon. - Neked csináltattam.

Megenyhült a férje iránt, és elszomorodott. Mégis gondol rá, és nem csak a háború jár a fejében. Már éppen hozzá akart bújni, hogy hálálkodjon, mikor kopogtak az ajtón. - A királyhoz megyünk, reggelire meg minden hadvezért, és megkért, hogy téged is vigyelek.

Egyedül maradt a ruhával, és végigsimított rajta. Lágy volt, és gyönyörű, azonnal fel akarta venni, de ekkor férje bosszúsan, levéllel a kezében tért vissza.

- A király azonnal hazarendelt. Mennem kell, de te most felöltözöl, és elmész. Mondd el, hogy nagyon sajnálom, de fontos dolog miatt várnak otthon. Gyerünk már, mire vársz? Látni akarom rajtad. Amúgy jól szórakoztál a kis herceggel? Még a bajusza se nőtt ki, de már más férfi asszonyára fája foga.

Leült, kezében még mindig a levelet tartva és Angrboda félénken bújt ki a ruhájából. Arnét úgy ismerték, szellemes, de ha kell kemény, többnyire a társaság központja, aki folyamatosan és egyre jobban kiszínezve harci sikereiről áradozik, de olyan átéléssel, hogy hallgatnia kell az mindenkinek. Amikor azonba hazaértek, lehullott róla a máz. Neki már csak a nyers modora maradt, otthon nem kellett álarcot viselnie. A férfi nem volt idős, de a szerelem hálószobai vonatkozásaiban többre becsült egy kitűnő italt. Előfordult, hogy felkeltette a figyelmét egy-egy jottuni nő, és nem csinált belőle titkot, egyszerűen megvette, és ha a nő nem érte meg az érte kiadott aranyat, vagy ékkövet, akkor egyszerűen csak legyintett. A hadsereg mellett üzletelt is. A király kincstáráért és az élelmiszer ellátásért volt a felelős, talán azért hívták haza most is. Hiszen a háború mindig extra költséggel jár. Jól forgatta a rá bízott vagyont, a királynál és otthon is, éppen ezért idővel a második legtehetősebb jötnar lett.

Angrboda is üzlet volt, de néha az volt az érzése, soha ilyen rossz üzletet nem kötött még. A lány nagyon szép volt, kimagaslóan szép a többi jégóirás nő közül, és ha akart, tudott végtelenül édes és kedves lenni. De egy ideje már nem akart. Amikor megkérte a szüleitől, azok hinni sem akartak a fülüknek. Hogy Jottunheim második embere pont az ő lányukat választja asszonyának, ez mesébe illő volt, aztán ahogy az náluk lenni szokott, megvette magának a lányt. Angrboda először csak sírt, aztán könyörgött, később fenyegette szüleit, hogy megöli magát, de nem volt választása. Az esküvőt és a nászéjszakát végig sírta, pedig Arné kitett magáért, gyengéd volt és figyelmes. De hiába. Ennek már három esztendeje.