Lángoló Jégszivek (befejezett)

Megbékélés

Mentek le a nyirkos lépcsőn, és Angrboda minden fok után közelebb húzódott Lokihoz, és a kezét egy pillanatra sem eresztette el, bármilyen szűk is volt járat. Lent érezhetően hidegebb lett a levegő, de ezzel együtt nehezebbé is vált. Ezen a részen Loki még sosem járt, de nem is kívánkozott nagyon. Lent néhány fáklya adott csak fényt, és a hosszú folyosó közepén néhány lépésenként elhelyezett, nagy kovácsolt tartókban égő fahasábok. Ezek meleget is adtak, de a füst beljebb fojtogatóvá vált.

– Börtönparancsnok! – Loki türelmetlenné vált. Sosem gondolta, hogy itt lent ilyen áldatlan állapotok uralkodnak. Féltette Sigynt, és bűntudata volt, hogy hagyta őt lehozni ide.

– Parancsoljon velem fenség.

– Sigynért jöttem, azonnal bocsássák szabadon.

Döbbent csend fogadta a parancsot, és a férfiak egymásra pislantottak. Angrboda körbenézett, de sehol nem látta a lányt, pedig úgy szerette volna, ha ő maga engedheti ki, ha attól kapná meg a szabadságát, akinek az életére tört.

– Fenség, átvitték a raboknak fenntartott ispotályba. Három nappal ezelőtt.

– Akkor azonnal menjünk oda... – súgta Angrboda, és nem merte elmondani Lokinak, hogy rossz érzések gyötrik. Kapaszkodott a férfiba, és húzta maga után. Egy pillanatot sem tudott tovább maradni, úgy érzete, a falak ráomlanak és kiszorítják belőle az életet.

Elindultak, és a lépcsőn az asszony előre szaladt, csak amikor tiszta levegőt lélegezhetett, akkor nyugodott meg. Mégis, a torokszorító érzés vele maradt, és Loki rögtön látta rajta, hogy valami bántja.

– Jól érzed magad? Egészen elszürkültél, az ajkad is színtelenné vált. Le szeretnél ülni?

– Nem, azonnal menjünk. Loki, én rosszat sejtek. Olyan rettenetes volt ez a börtön.

– Szólok atyámnak, hogy ez ellen tegyen valamit.

– Ugye, ha nagyon akarjuk, sikerül Sigynt megmentenünk? Ugye nem ítélik el, ha én kérem?

– Talán...

Megérkeztek az épülethez, és amint az őrök a kapuban meghajoltak és Loki fogadta, beléptek.

Az elöljárót keresték, aki hívta volna őket beljebb, de Loki szeretett volna már túllenni az egészen. Kérte, azonnal hozzák ide Sigynt. A férfi először nem tudta kit keresnek, hiszen ők nem foglalkoznak azoknak a nevével, akik ide kerülnek. Aztán mikor Loki közölte, hogy a szolgája, akit felszabadítani jött, az elöljáró elsápadt.

– Bocsásson meg fenség, de elkésett.

– Már elengedték? Ez jó hír, de hová ment, hová mehetett?

– Tegnap temették... – Loki, mint akit leütöttek, úgy rogyott össze. Kábán tekintett fel az elöljáróra és az őrökre, akik berohantak felállítani a földről.

– De hát miért? Mi történt?

– A gyógyító szerint, aki a halálos ágyánál volt, a gyász vitte el. A fiát hívta minduntalan, és önt.

Rettenetes volt, amit érzett, remegett minden ízében, és csak nézett maga elé. „A fiát hívta? A fiát...?"

Kitámolygott az udvarra, ahol Angrboda már türelmetlenül várta, aztán ahogy a férfi arcára nézett, leolvasta róla, hogy baj van. Érezte, amióta lent jártak a börtönben, sejtette, hogy valami van.

– Mondd már! Mi van vele? Meggyógyul? Kiszabadul?

– Már kiszabadult... – suttogta Loki, és megeredtek a könnyei. – Tegnap temették...