Lángoló Jégszivek (befejezett)

Jottunheim királya

Eközben Muspellheimben a tűz kezdte visszahódítani a területet, amit Loki jéggé fagyasztott.

- Nem lesz hová hazamenned asgardi! Jottunheimet már felégettem, most az otthonod jön.

- Induljunk Skurge! - adta ki a parancsot Loki, és hátrálni kezdett. Hirtelen megállt, és fejét félrebiccentve elvigyorodott. Surtr nem ismerte ezt a mosolyt, de Skurge igen. Látta eleget, és tudta, a háború még koránt sincs elveszve. Lokinak mindig volt a tarsolyában valami, ami megfordíthatta a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetet is.

„Nem kell egész Muspellheimet jéggé dermesztenem" - gondolta, és eredetileg is ez volt a terve. Előrelendült, és minden erejét beleadva hozta működésbe a Szelencét. Szemét becsukta, mert félt, a jégkristályok elvakítanák. Hallotta Skurge kiáltását, érezte Surtr szájából kilövellő lángok perzselő hőjét, de nem állt meg. Egyre közeledett, és a Szelence ontotta magából a gyilkos fagyot. Aztán hirtelen csend lett. Kinyitotta a szemét, és szétnézett. Az egész trónterem - ha ezt lehetett annak nevezni - jéggé dermedt, közepén magával a hatalmas Surtr nagyúrral.

- Bevállt Skurge! Mit szólsz? Még mindig tudok meglepetést okozni, ugye barátom.

Nem jött válasz, és mikor Loki megfordult, felsóhajtott. Kiejtette kezéből a Szelencét, és csúszkálva a jégen, a földön fekvőhöz rohant, fejét az ölébe vonta, és szétnézett. Csak ketten voltak, segítséget hívni esélye sem volt.

- Győztél királyom! - suttogta a férfi és egy könnycsepp csillant meg a szeme sarkában.

- Együtt csináltuk barátom. Megbosszultuk Jottunheimet és Asgardot is. Surtr-nak vége! Add át a pallosod jó harcosom, hogy bevégezzük, amit elkezdtünk.

- Megtiszteltetés, hogy az én fegyveremmel hozod el uram a békét.

- Veled együtt. Azt még kibírod?

A férfi bólintott, és Loki felnyalábolta, húzta, csúsztatta a jégen. Skurge mellén a ruhája egyre nagyobb foltban ázott át kék vérével, de fogát összeszorítva tűrte a fájdalmat. Surtr előtt Loki a lábára állította, és segített neki. Megragadták a pallost, és lesújtottak. Surtr nagyúrnak, Muspellheim zsarnok urának a feje elvált a törzsétől. Skurge büszkén húzta ki magát, Lokira nézett, meghajolt, aztán holtan rogyott össze.

A győzelem híre hamar elterjedt, hiszen a tűzóriások megérezve uruk halálát, megadták magukat, és tüzüket elfojtották. Odin és Thor Lokit kereste, de sehol nem látták. Rohanvást indultak Surtr erődje felé, de már messziről meglátták őt. Vállán cipelte Skurge-t, kezében pedig Surtr koronáját tartotta. Meghajoltak előtte az einherjarok, és sisakjukat levéve tisztelegtek halott parancsnokuk előtt, aztán hatan vállukra vették, és úgy vitték át a kapun.

- Atyám, nem megyek most Asgardba.

Thor apjára nézett, aztán öccsére. - Itt nem maradhatsz, a jég elolvad, és az neked végzetes lenne.

- Jottunheimbe megyek, és mindent elkövetek, hogy olyanná tegyem, mint volt. Jéggé dermesztem a világot, hogy a népem hazatérhessen.

- Látlak még? - bukott ki Thorból a kérdés, és érezte, hogy nem csak a füst fojtogatja.

- Milyen ostoba kérdés ez? Hogyne látnál! Nem szabadulsz meg tőlem bátyám, ne is reménykedj benne.

- Veled megyek! - ajánlkozott fel, és indult is, Loki után. Odin végignézett rajtuk, és bólintott.

- „A fiaim!" - gondolta elégedetten. Beért a mag, mind a kettő, csak azt sajnálta, hogy hamarosan a testvérek útjai elválnak. Az örökségük - a Kilenc birodalom békéje - révén örökre együtt lesznek, hiszen a cél közös lesz, az út rögös, és csak egymásban bízhatnak.