Lángoló Jégszivek (befejezett)

Egy gyermek emlékére

Bentről fojtott sírást hallott, aztán csend lett. Egy pillanatra átvillant rajta, hogy talán az asszony valami őrültséget csinált, és nyomta le a kilincset, hogy megnézze, de a kilincs magától mozdult. Ott állt Angrboda, szemei csillogtak.

– Bocsáss meg nekem uram! – Loki karjába vetette magát, és ennyi elég volt. Dacolt a parancsával, egy ölelésért. – Jottunheim elárulta Asgardot, miattam. Ellenségekké váltunk, érted ezt? Mi ketten, akik szerettünk egymást, akik megtaláltuk egymást, ellenségek! Akkor inkább meghalok, de nem akarok úgy élni, hogy gyűlölsz engem.

– Sosem tudnálak gyűlölni téged. – Loki óvatosan csukta be maga mögött az ajtót, és karjába kapta az asszonyt.

Tudta, hogy várják, a népe tőle vár bizonyosságot, és biztonságot, és tudta apja is várja, de nem volt képes elszakadni Angrboda-tól. Abban az egy órában valami halálos szomorúság vegyült az ölelésükbe. A Szelence vadul örvénylett, és halk morajlása lassan felerősödött, hogy aztán elnyomja a sóhajokat és nyögéseket. Loki annyira el szerette volna mondani, hogy ki, hogy mi ő, hogy már semmi és senki nem állhat az útjukba, de Arnéval nem számított. Holtan is bántja ezt a szegény asszonyt, holtában is kínozza és szenvedést okoz neki. Loki felöltözött, és magához vette az ereklyét. Ruhája ujjával fogta meg, hogy még véletlenül se érjen hozzá. Még vár a bejelentéssel, még apjával kell előbb beszélnie, és a népével.

Sigyn mindennap kisírt szemmel végezte a dolgát, szótlanul, mint akinek a boldogsággal együtt a hangja is elillant. Frigga-nak feltűnt a lány szótlansága, és sápadt arca, s mintha fogyott is volna, pedig ezelőtt is sovány volt. tudta, hogy Loki elbocsájtotta maga mellől, és az okkal is tisztában volt. sajnálta a lányt, de ennyit tehetett csak.

– Gyere ide leányom – hívta magához, és mutatta, üljön le mellé. Sigyn közelről még meggyötörtebbnek tűnt, riadt szemével nem mert királynőjére nézni. Kezét az ölében tartott, és úgy szorította össze az ujjait, hogy kifehéredtek. – Tudok mindent, és sajnálom. Ugye tudtad, hogy a fiam nem vehet el téged?

A lány bólintott, és egy könnycsepp kezdett végig gurulni az arcán. Frigga az asztalról tálat emelt le, és gyümölccsel kínálta Sigynt, de ő visszautasította, undorodott mindentől néhány napja. Ezért is fogyott, mert képtelen volt enni. A reggelijét rendre érintetlenül vitték el tőle, délben pár falat ment le csak a torkán, de este már olyan szörnyű éhség gyötörte, hogy kénytelen volt enni. Cipó belét, magában, sok vízzel. A palotában rengeteg munkája volt, és ez lekötötte a figyelmét, és a gondolatait. 

Csak várnia kell, hogy véget érjen a háború, és akkor Loki visszarendeli maga mellé. De hiszen még el sem kezdődött igazán. Aztán meglátta a sebesülteket, a maroknyi jégóriást, akik zavartan és sebesülten tébláboltak az udvaron, és tudta, elkezdődött. De mikor lesz vége? Ha soha nem lesz béke? Nem. Erre gondolni sem mert. Majd az ő hercege véget vet neki. Aztán arra gondolt, milyen szörnyen megalázó, hogy Loki füttyent majd, és ő ugrik. Mert ugrani fog, hiszen nincs benne önérzet, csak szerelem. Alázatos, nagy szerelem.

– Igen tudtam... – súgta. – Királynőm, mikor lesz vége a háborúnak?

Frigga majdnem elnevette magát, a leány annyira naiv volt, és egyszerű. – Remélem hamarosan.

– Láttam a jötunnöket. Miért vannak itt?

– Muspellheim felégette a királyságukat. Nincs hová menniük, egyelőre itt maradnak.

– Meddig? – nyögte a lány, mert tudta, ha ők maradnak, akkor Loki szerelme is, és ha nem megy el, őt sosem hívja vissza. A sírás és a hányinger kerülgette, és nem tudta melyiket győzze le. A könnyei megindultak, és gyomra forgására igyekezett nem figyelni. Sosem lesz olyan, mint régen, hacsak... A nőnek el kell tűnnie. Maró, vad féltékenység fogta el, szinte fizikai fájdalmat érzett, ami elnyomta az émelygését is. Bosszú erősebb volt mindennél. Bocsánatot kért a királynőtől, hogy dolga van, és olyan gyorsan járt a keze, hogy hamarosan végzett.