Lángoló Jégszivek (befejezett)

A herceg szeretői

Loki megdöbbent, hiszen erre gondolni sem mert. Ez a lány, akit anyja rendelt mellé, hogy szórakoztassa, nem csak a könyv elképzelhetetlen világát adta neki, hanem az ártatlanságát is. Szenvedélyes szánalmat érzett, és addig simogatta, addig csókolta a remegő szinte még gyermek leányt, míg az sírva adta át magát teljesen.

– Szeretlek – hazudta neki – és a kis Sig, ahogy ő hívta – elhitte minden szavát. – Szeretlek...

– Én már régen téged – válaszolta a lány, és kinyitotta könnytől és fájdalomtól homályos szemeit. – Egyszer véletlenül rád nyitottam este, és én... én azóta...

– Drága gyermek. – Elvette az ajándékot, és azon az éjjelen egymás után többször is. Nem engedte el, vissza a szolgák közé. Magához vette, anyja beleegyezésével, csak róla kellett gondoskodnia. Csak az ő szobáját kellett rendbe tennie.

Este, ha már elcsendesült a palota, akkor vagy olvastak, vagy Loki festett, és ilyenkor Sigyn áhítattal nézte, hogyan kerül fel a festék a vászonra, és hogy lesz az először még kivehetetlen színkavalkádból kép. Volt, hogy Loki hajnalig festett és a lány a székben aludt el. Olyankor felnyalábolta a vékony testet, és mintha gyermeke lenne, úgy fektette ágyba, és takarta be. Aztán, ha Lokinak nem volt kedve napokig festeni, sem olvasni, akkor forró, önfeledt, szenvedéllyel teli esték és éjjelek következtek, csupa csókkal és öleléssel, kéjjel és mámorral. És ilyenkor még véletlenül sem tudott volna úgy tekinteni a lányra, mint gyermekre. Sigyn mellette lett igazi nő, egy vad, szenvedélyes macska, aki hol simogatásra vágyott, hol fújtatott és karmolt.

– Úgy szeretnék az asszonyod lenni, úgy igazából, mindig itt lenni, veled, itt lakni örökké nálad.

– Ne nyaggass már ezzel Sig. Tudod, hogy nem lehet. Nem vehetlek el, nem dacolhatok apámmal. – mondta Loki, és akkor volt vele ingerültebb, mikor Amorához ment, vele találkozott. Olyankor a lány koloncnak tűnt, aki miatt nem hozhatta ide az asszonyt.

Aztán máskor meg úgy bújt hozzá, valóban, mint egy kismacska. Az ölébe bújt, és nem tudott rá haragudni. – Te vagy az én uram. A szolgád vagyok. Ha elzavarnál, vagy kidobatnál innen, én akkor is visszaszöknék hozzád, csókolnám a lábad, amivel belém rúgtál. Könyörögnék neked, hogy vegyél magadhoz újra. Hogy emelj fel a sárból, csak egy pillanatra.

– Ne beszélj ilyen ostobaságokat te lány, mert megharagszom – mondta neki ilyenkor.

Ha Loki távol volt, mint most is, akkor egész éjjel várta, a székben, ami az ő helye volt. Úgy tudott várni, olyan hűségesen és odaadással, hogy Lokinak néha megesett rajta a szíve, és Amora hiába marasztalta, nem aludt nála, bármit mondott az asszony. Azt látta, hogy a kis vékony Sigyn ül a székben, és őt várja. Mennie kellett, és egyszer sem csalódott. Ilyenkor magához ölelte, és úgy szerette egész éjjel, hogy a lány remegve a boldogságtól aludt el.

Aztán a múlt éjjel valami történt. Sigyn tudta, hogy háború van a levegőben, és ezért kellett Lokinak egész nap apjával és bátyjával együtt tanácskoznia, de azt hitte, majd kimerülten fog este megjönni, és ő álomba ringathatja. De nem ez történt. Hajnalodott, és Loki még mindig nem volt sehol. Ráadásul tudta, nem is annál a másik asszonynál van, hiszen ha Skurge Asgardban volt, nem találkoztak. Ez az éjszaka más volt, és Sigyn valahogy megérezte, azzal a végtelenül kifejlett női ösztönnel, amit senki nem tanított neki, hogy valami baj van....

Hogy mi, azt nem sejtette, de mégis félt. Talán egymásnak estek a küldöttek, és Loki közibük állt, hogy békítse őket, és most vérben fagyva hever a hideg kövön. A gondolatra sírva fakadt, és egész testében remegni kezdett. Néha felállt, az ablakhoz lépett, amiből rálátott a nagyteremre, ahol a küldöttségek tárgyaltak, de az ablakok már rég sötéten ásítoztak.