Lángoló Jégszivek (befejezett)

Akkor vége?

Angrboda nehéz szívvel ment el táncolni, és végig figyelte a párost. A nő látszólag boldog volt, és olyan szorosan simult Lokihoz, hogy Angrboda szíve belesajdult. Aztán Lokit figyelte, és megnyugodott. A férfi arca rezzenéstelen maradt, és rá sem nézett a partnerére, csak őt kereste a szemével, hogy egymás pillantásába kapaszkodva várják, legyen végre vége a táncnak. Aztán Loki mondott valamit, és Amora kiviharzott a teremből.

– Bocsásson meg uram, nem megy a hölgy után? – figyelmeztette az ifjút, aki illedelmesen megköszönte a táncot és futott Amora után. Kiérve már hiába kereste, eltűnt a sötétben, a fiatal tiszt pedig megvonta a vállát, és visszament a mulatságba. Amúgy sem gondolta komolyan, hiszen napok óta csak gúnyolták a katonatársai a nő kora miatt. Az este még előtte áll, és sok szép hajadonra van ideje.

Aztán hirtelen valami megváltozott. Loki megérezte, és Angrboda is. Mindketten lélegzetüket visszafojtva álltak egymással szemben, és egy rövid időre még a zenét sem hallották. Eltűntek a táncosok, eltűnt a palota, és úgy érezték, tűz veszi őket körül, perszelő és mindent felemésztő tűz. Sikolyokat hallottak, és azokat elnyelő robbanások ráztak meg mindent. Hirtelen kitisztult, és ott álltak újra a táncolók között.

– Mi volt ez? – kérdezte Loki, és még idejében elkapta az asszony remegő testét. Felemelte, és vitte ki. A zene elhalkult, majd végleg elcsendesedett. A táncolók félreálltak előttük. Frigga és Odin a nyomukban járt, és Thor is hamar beérte őket.

– Mi történt fiam? – faggatózott Odin, és Frigga látta, hogy árny suhan el az arcán. Egy szemével körbetekintett, mintha érezne valamit.

– Támadás atyám.

– Hol?

– Azt nem tudom, de Surtr megtámadta valamelyik világot. Láttam, ott voltam, ahogy ő is.

– Mindketten ugyanazt láttátok? – suttogta Frigga, és férjére nézett. – Ez csak egyet jelenthet.

– Jottunheim. – Odin kiabálni kezdett. – Azonnal fegyverbe, megtámadták Jottunheimet!

Az ünnepségeknek vége lett, és mindenki készültségben állt. Loki a hálótermébe vitte Angrboda-t, és amikor az feleszmélt, és elmondta mit látott, megnyugtatta, hogy biztos csak elszédült a táncban.

– Hová mész? Éppen most?

– Anyámmal maradsz drágám, és nem mozdulsz mellőle. Nekem dolgom van.

Hamarosan lovon ültek, és ahogy apja mellett vágtatott a Birfrösztön, valami régen elfeledett, ismerős érzés kerítette hatalmába. Valami, amit akkor érzett, mikor a páncélteremben az Örök tél szelencéje közelében állt. Apjánál nem látta, de biztos volt benne, hogy ott van.

Átlovagoltak a hídon, és már nyitva állt előttük, de a másik oldalon a halál és a pusztítás várt rájuk. Jottunheim lángokban állt, repedeztek a sziklák és a hőség majdnem hogy elviselhetetlen volt. Loki a szája elé kapta a kezét, és alig tudott levegőt venni. Köhögött, és a füsttől semmit nem látott.

– Elkéstünk! – kiáltott az apjára, aki riadtan nézett rá.

– Azonnal menj vissza fiam. Itt már nincs dolgod!

– Maradni akarok.

– Nem! Ez parancs.

Thorral egymásra nézett a két herceg, és Loki megfordította a lovát. Dühösen vágtatott vissza, és nem értette, miért kellett megfutamodnia. Kormosan, füstölgő palásttal ment vissza a palotába, és mikor Angrboda meglátta, felsikoltott. Tudott már mindent.