Lángoló Jégszivek (befejezett)

A háború előszele

Az asszony fent állt az erkélyen, és a trónteremben gyülekező kavalkádot figyelte. Voltak könnyed Ván-istenek Vanaheimből, halandók Midgardról, Áz elöljárók, kik maguk voltak a házigazdák. Maga Asgard királya, Odin és királynője Frigga fogadta a vendégeket. Külső szemlélő azt hihette, világokon átívelő bált rendezett a királyi pár, de az ok ennél sokkal - sokkal drámaibb.

Háború!

Muspell, a tűz birodalma fenyegette a békét. Surtr hadüzenetet küldött követével Odinnak, kinek feladata a béke őrzése, és aki ezért szövetségeseit magához rendelte.

Erről folyt lent a beszélgetés, hogyan legyen ez után? Ha Surtr és serege megindul, felégetnek mindent.

Sötétálfok hadonásztak, és fennhangon magyarázták, hogy nekik nincs ínyükre a háború, hiszen az ő őseiket nem más, mint maga Surtr teremtette, és ekképpen nem kívánnak szembefordulni vele.

Odin csendben hallgatta, hogyan esnek egymásnak Svartalfheim és Jottunheim követei. Legnagyobb félnivalójuk ugyanis ez utóbbiaknak van, hiszen az ő birodalmuk csupa fagy és jég, és elég lesz Muspellheim seregének közelítenie világukhoz, minden elpusztul, felolvad, és elenyészik gőz formájában.

A Fénytündék Alfheimből hevesen bólogattak. Nem sok minden van, miben a fény és a sötétség tündéi egyetértenek, ahogy most sem. Alfheim és Jottunheim követei szembefordultak Svartalfheim követeivel, és már majdnem kardot rántottak, mikor Odin közbeavatkozott. Jogarát, a Gungnirt magasba emelve egy szempillantás alatt csendesítette le a tömeget, és felszólította a sötét tündéreket, ha nem kívánnak részt venni a harcban, akkor hagyják el azonnal Asgardot, és ne is várjanak segítséget, ha Muspellheim fenyegeti majd őket. Persze erre mind elhallgattak és biztosították Mindenek atyját, hogy kiveszik részüket a háborúban.

Az asszony, ki még mindig az erkélyen állt, unta ezt. Kitekintett a hatalmas ablakon - ami nem messze tőle panorámát nyújtott a nyugodt és színes világból -, és elvágyódott. Ki a palotán kívülre, a zöldbe, hiszen ahonnan jött, ott még fa sem volt.

Jottuni prémje meleg volt, de levenni nem merte. Hogy figyelmét a melegről elterelje, inkább a tanácsot kezdte újra figyelni. Ott volt férje is, Arné. Kimagaslott a tömegből, szürkés bőre és magas termete mutatta, melyik világ küldötte. Az örök jég és hó birodalmából, Jottunheimből érkeztek, Odin kérésére, és bár népeik között sosem volt felhőtlen a viszony, mégis a közös veszély szövetségesekké tette őket. Arné, a király seregének első embere, és így fontos elöljáró.

Mozgolódás támadt, és a követek, minden világból egy - közöttük a férje is - Odint követve elhagyták a tróntermet. Hét férfi igyekezett ki, és aki maradt, az tanácstalanul téblábolt egészen addig, míg szolgák nem kezdték hordani be a frissítőket, sülteket és a gyümölcsöktől roskadozó tálakat. Halk zene is csendült, és kezdett mégis bálra emlékeztetni az egész. Szinte varázsütésre a maradottak elfelejtkeztek a háborúról és fenyegetettségről, zsivajjal töltötték meg a termet. Hamarosan táncoló párok váltak ki a tömegből. Miközben őket kerülgetve szolgák hada szakadatlan töltötte fel az asztalokat.

Csábító frissítőket hoztak, de az asszonynak nem volt kedve lemenni, pedig szomjas volt.

Itt fent az erkélyen úgy érezte magát, mintha páholyból nézné ezt a színes forgatagot. Tekintete az egyik táncoló párra tévedt. Fajtájának egy férfi tagja, felkért egy alfheimi leányt, és kettejük tánca - ahogy a jégóriás az apró és törékeny tündét forgatta - olyan groteszken bájos volt, hogy a nő önkéntelenül elmosolyodott. A mosoly még az arcán csillogott, mikor pillantása hirtelen egy férfi tekintetével találkozott.