A barátság színei

1. fejezet

Még csak kora reggel volt, - 6 óra környékén, még a Nap sugarai is csak a horizontot simogatták - de már zajlott az élet Minas Tirith falai között.

A piaci árusok már kirakták portékáikat és hangos kiáltásokkal próbálták magukhoz csalogatni a vevőket. És talán még azokat is, akik csak keresztülsétáltak a piacon és semmit sem akartak venni.

Fél hetet ütött a város központi órája, ami az egész helységet bezengte. A Nap sugarait most vakítóan fényesen visszatükrözték a hatalmas cégek és felhőkarcolók még hatalmasabb ablakai.

Egy magányos alak suhant át a piaci forgatagon. Rutinosan kerülgetve az embereket, miközben szakszerűen nézett körül a téren. Mikor végre kiért a fullasztó tömegből, és maga mögött hagyta az árusok hangos kiáltásait, megállt egy pillanatra, és visszanézett a kora reggeli forgatagra.

Lassan kifújta a levegőt, majd balra fordulva elindult fel a lépcsőn. Ha jobbra ment volna, akkor eljutott volna a társasházakig, ahol főként az ezen a szinten élők laktak. Minden körzetnek megvolt a maga lakóövezete. De elvétve volt olyan is, amikor egy második körzetbelinek még nem futott be az üzlete, vagy kevés volt a fizetése és nem tudott lakást venni, bérelni a körzetében, ezért az első körzetben kellett lakást vennie.

Az idegen minden mozdulata, lépése feszült volt és rejtett dühről árulkodtak annak, aki alaposabban szemügyre vette a fiatal férfit. Mérgesen húzta össze szemöldökét.

A férfi még emlékezett - főként a történelem könyvekből - a város, és az ország más területeinek szépségére. Mára ezek mind csak letűnt emlékek. A történelemről, a dicső történelemről már senki nem beszél. Csak az iskolákban tanítanak róla, de a diákokat egy cseppet sem érdekelték a múlt idők korai. Még az idős férfiak és nők is csak legendaként mesélnek unokáiknak a csatákról, melyek ezek között a falak között - és az ország többi pontján - zajlottak.

Sok területet bejárt már Gondorban, de a főváros látványa szomorította el igazán. Mélyen felháborította az, ahogyan a várossal bántak. A több ezer évvel ezelőtti dicsősége már tényleg csak múlt. Igaz ugyan, hogy elvétve, eldugott helyeken még fellelhetőek a régi korok építési stílusa. Ez főként a kacskaringós utakon, a különböző szintekre felvezető lépcsőkön és kanyarulatok falain volt látható. De ezek elhalványultak a sok modern épület között. Ha még látni is az ezer évvel ezelőtti épületek közül bármelyiket is, azokat nagyon kellett keresni, és csak a turisták csalogatása végett nem építették még át őket.

A vándor felérvén a második szintre felnézett az égre, majd ahogy vezette lejjebb a tekintetét, szemet szúrt neki a hatalmas cég épülete. Keze dühösen szorult ökölbe. A város központi épülete, a város szíve mára már sehol sincs. Egyik kiszögellés, egyik ablaka sem tükrözte Minas Tirith büszkeségét.

Bosszúsan csóválva fejét indult tovább úti célja felé. Ahogyan haladt beljebb a körzet belseje felé, úgy nőtt az emberek száma. Rákanyarodott a szint főutcájára, ahol mind jobbra, mind balra végig kereskedések és boltok garmadája fogadta az idetérőt.

Az idegen éppen egy neki tetsző helyiséget keresett, amit kibérelhetett vagy megvehetett ahhoz, hogy megnyissa kereskedését. Még hogyha csak ideiglenesen is. Bár ki tudja? Lehet, nem csak ideiglenesen.

Ahogy nagyban nézelődött, hátulról nekiment egy férfinak.

- Ó. Nagyon sajnálom, uram - szólította meg mély hangján az előtte állót.
- Nem történt semmi. Ön jól van?
- Igen, köszönöm.

Most a kereskedő nem feltűnően, de alaposan végignézett a másikon. Nem lehetett idősebb nála. Egyszerű kék, koptatott farmert, hasonló farmerkabátot és fehér pólót viselt. A szettet pedig egy barna bőr lábbeli egészítette ki. Nem volt rajta semmi hivalkodó, de mégis látni lehetett, hogy nem ebben a körzetben élt. De Aragornnak - mert hogy így hívták a vándort - mégsem ez szúrt szemet. Hanem a hosszú, egyenes, szőke haja, ami most egy copfban volt összekötve egy egyszerű, fehér szalaggal.

- Még egyszer elnézést kérek, amiért önnek mentem.
- Higgye el, nincs semmi baj.
- Akkor jó.
- További szép napot - köszönt el az idegen Aragorntól.
- Önnek is.

Aragorn még egy darabig tűnődve figyelte a szőke idegen távolodó alakját. Egyszerűen nem tudta hova rakni a férfit. Egyértelműen kitűnt az itteni emberek közül; és nem csak a hajával. Még ha próbálta is ezt elkerülni. Végül csak vállat vonva tovább állt. Végülis mit foglalkozzon egy idegen egy másik idegen dolgaival.

Végül a főutcán jobbra kanyarodva elérkezett egy ugyancsak forgatagos utcába, ahol szinte csak kereskedéseket látott. Úgy érezte, ez az ő birodalma. Nem is kellett sokat mennie, maximum 15-20 métert, és az utca bal oldalán meg is pillantott egy kis kiadó termet, ahol meg tudja nyitni a boltját.

Ez pont tökeletes lesz nekem. Fel is hívom a tulajt - gondolta magában.

Eközben az idegen rákanyarodott a harmadik - egyben utolsó - körzet felé vezető lépcsőre, hogy ő is betérjen az ő birodalmába.

Na. Hát itt is lenne az első fejezet. Remélem azért az "előszót" is elolvastátok. Eddig hogy tetszik?

Vannak az első fejezetben dolgok amiket majd csak később fogok kifejteni mert itt most nem találtam a megfelelő helyet hozzá.