A barátság színei

16. fejezet

Tauriel és Legolas számára a maradék egy hét hamar eltelt. Minden nap kirándultak a város körül, és egy bérautóval is elmentek távolabbi városokba, vagy épp várakhoz, várromokhoz, amiket a prospektusban láttak. Illetve a recepción is érdeklődtek, hogy van-e valamilyen érdekes hely a környéken.

Ahogy azt Legolas megígérte, minden nap sétáltak az erdő különböző túristaútvonalain, ha pedig már mindegyiket bejárták, akkor vissza-visszatértek egy korábbihoz. Annak ellenére, hogy már megjárták az adott útvonalat, mindig észrevettek valamilyen új és érdekes dolgot. Például feltűnt nekik, hogy egyre több madár fakadt dalra, néha pedig még egy-egy mókust is láttak végigszaladni a fákon. Ilyenkor, miután visszatértek a szobájukba, Tauriel elővett egy lapot és ceruzákat, majd lerajzolta azokat az állatokat, amiket láttak. Legolas szerint párja nagyon tehetséges rajzos, és tanítja is a rajzot, amit a gyerekek nagyon élveznek. A lánynak is számtalanszor elmondta, szerinte mennyire tehetséges. Pont emiatt mindig is csodálkozott azon, miért nem nevezett be egyetlen egy rajzversenyre sem. Pedig Legolas nagyon is biztatta erre, de Tauriel egyszerűen nem érzett rá késztetést. Neki tökéletesen megfelelt az, ha csak taníthatja a gyerekeknek a rajzot, illetve, hogy ha barátainak örömet szerezhet a rajzaival.

Az utolsó előtti napon úgy döntöttek, még egy helyre elmennek a bérautóval, mielőtt hazamennének. A közelben volt egy kisebb vízesés, ami mögött egy barlang lapult meg. Viszont csak idegenvezetővel lehetett végigmenni rajta, ugyanis veszélyes lenne egyedül sétálgatni a barlangban a csúszós talaj miatt. Illetve, mint egy cseppkőbarlangban, úgy itt sem lehetett semmit megfogni, csak nézni szabadott. Ennek kifejezetten utána is néztek, fel is hívták az illetékeseket, és sikerült jegyet venniük az egyik délutáni barlangtúrára.

Délután kettőkor már ott álltak a barlang előtt, és várták az idegenvezetőt. A várakozás közben fotókat készítettek a tájról. Tauriel rögtön meg is kérte vőlegényét, hogy fotózza le a vízesésnél, amit Legolas mosolyogva meg is tett. Az Erdőben lévő vízesésnél is készítettek egy közös képet, ahogyan itt is, miután Taurielről elkészült a kép. Majd a vízesést körbeölelő erdőségről, valamint a barlang külső faláról, ugyanis az azon felfutó növényzet igen érdekes mintázatot alkotott a szikla repedéseivel.

Végül pontban fél háromkor megjött az idegenvezető. A csoport csak 10 főt számlált, ugyanis a barlang folyosói nagyon keskenyek voltak, valamint a kis létszámnak köszönhetően a vezető is könnyebben tudott figyelni az emberekre.

A csoport minden tagját lenyűgözte ez a természeti jelenség. Igen érdekesnek találták, hogy a természet hogy képes ilyen gyönyörűt alkotni. Tauriel, a többiekkel együtt, az idegenvezető minden szavára nagyon odafigyelt, hogy ne maradjon le semmi fontos vagy érdekes információról.

A túra körülbelül másfél órás volt, és ez idő alatt Tauriel minden egyes kiszögellést és érdekes képződményt alaposan megfigyelt, mert, egyrészt nagyon érdekelték ezek, másrészt le szerette volna rajzolni őket, amint lehetősége nyílik rá.

- Hát ez valami elképesztő volt - mondta lelkesen, egy hatalmas mosollyal az arcán, amint kiértek.
- Szerintem is. Sok érdekes dolgot megtudtunk most a barlangokról úgy általánosan, és kifejezetten erről a barlangról is.
- Igen. És nézd ezt a tájat - mutatott körbe. - Csodálatos.

Legolas is körbenézett, és valóban szépnek tartotta a környéket. Ilyenkor döbbent rá, mennyire rövid ideig is lakott itt.

Apám biztos sok ilyen szép helyen járt.

Erre a gondolatra egy kissé elszomorodott. Nem tudott nem arra gondolni, hogy édesapja itt nőtt fel, és ilyen hosszú idő után kellett innét elmennie.