A barátság színei

2. fejezet

Már két hét telt el azóta, hogy Aragorn sikeresen kibérelte azt az üzlethelyiséget. Még maga sem hitte el teljesen, hogy ekkora mázlija volt.

És ugyancsak két hét telt el azóta, hogy találkozott azzal az idegennel. Igaz, hogy nem volt sem ideje, sem energiája a férfira gondolnia, de mégis... ha meglátott egy szőke hajzuhatagot, egyből rá gondolt. Kíváncsi volt, hogy egy olyan feltűnő személyiség, mint ő, mit keresett a második szinten.

Egy régiségkereskedést nyitott, ami ugyan ebben a modern világban már nem annyira volt népszerű, mégis az új üzlet mindenkit kíváncsivá tett. Aragorn nem számított nagy tömegre úgy, hogy csak most nyitott meg, de így is akadtak olyanok, akik megígérték neki, hogy majd máskor is benéznek.

Amíg nem futott be az üzlet, addig a maga által hozott vasakból, illetve más fémekből készített eszközöket - edényeket, étkészleteket - és ékszereket, amiket az első körzetben eladhatott a piacon. Aragorn értett ahhoz, hogyan adja el az áruit. Az országot járva kitanulta, hogyan csalogassa magához a vásárlókat. És az alkudozáshoz is értett. Látta az embereken, hogy meddig mehet el, hogy mennyi a maximum ár, amit mondhat. Volt, hogy meglepően magas áron tudott eladni egy olyan ékszert, amit máshol - máskor - fele annyiért adnának el. De volt olyan is, hogy csak nagyon kevés pénzt kapott az eszközeiért is. De ő ezt nem bánta. Ugyan a pénze nem volt elég egy második körzetbeli lakáshoz, így csak az első szinten tudott lakást bérelni, de úgy tűnt, ezt ő nem bánta. És annyira elég volt a pénze, hogy a lakbért és az üzlethelyiség bérlet árát ki tudta fizetni.

Ez alatt a két hét alatt sikeresen kitapasztalta a járást a városban és a különböző szintek között. Már tudta, hol lehet kocsival vagy más járművel közlekedni a szintek között. És a gyalogosoknak is jól láthatóan ki volt jelölve az útvonal. Ám ő inkább a zegzugosabb helyeken szeretett járkálni a körzetek között. Szerette nézni a régmúlt építészet lenyomatait. Ilyenkor úgy érezte, visszarepült az ezer évvel ezelőtti múltba.

Ámbár a harmadik szinten még nem járt, de nem is szándékozott egyhamar felmenni oda. Úgy érezte, az nem az ő közege, és ki is tűnne az ottani emberek közül.

Ismételten eltelt egy hét, és az üzlet szép lassan beindulni látszott. Még mindig le kellett mennie a piacra árulni, és a lakása is az első körzetben volt, de az emberek lassan tudomást szereztek az üzletéről. A második körzet lakói szájról szájra adták a hírt egy nagyszerű, új üzletről.

Egyik nap, amikor már jócskán benne jártunk a napban, egy jól megtermett, izmos, hosszú szakállú férfi szabályosan kivágta az üzlet ajtaját. A kapu felett található kis csengő hangos zajjal adta Aragorn tudtára az idegen érkeztét.

- Jó napot, uram - köszönt Aragorn.
- Jó napot önnek is.
- Miben segíthetek?
- Hallottam erről az új üzletről, és gondoltam, megnézem - majd szép lassan körbefordult a teremben. - Igazán inpozáns. Jól kipofozta a helyet.
- Köszönöm.
- Ja igen. És nem csak emiatt jöttem.

Aragorn kérdőn felhúzta egyik szemöldökét. A másik férfi egy jókora zsákot csapott le az eladó pultra. A tartalma hangos dörrenéssel jelezte súlyát.

- Ezeket szeretném önnek eladni - mondta, majd kinyitotta a zsák száját.

Aragorn közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse.

- Ezek...
- Ez szén, barátom - mondta büszkén. - A szenet sok mindenre fel lehet ám használni.
- Ó igen. Hallottam róla. Köszönöm, ezzel sokat segített - mosolygott rá a másikra.
- Igazán nagyon szívesen. Áá! - kiáltott fel. - Hogy én milyen udvariatlan vagyok. Még be sem mutatkoztam. A nevem Gimli.
- Az én nevem pedig Aragorn.
- Akkor jó uram, talált magának egy jó befektetőt. Hallottam, hogy különböző alapanyagokból készít tárgyakat.
- Igen, így van.
- Ez esetben, eladom önnek a szenet, amit kibányászunk, és íme lesz egy jó, megbízható alapanyaga.
- Ez remek lenne. Köszönöm. Hogyan hálálhatnám meg?
- Elég lesz, ha jól használja fel.
- Ezzel nem lesz gond.
- És ki tudja? Lehet, hogy a feleségemmel még benézünk önhöz, és ha tetszik neki valami, akkor vásárolunk öntől. Az is lehet, hogy pont egy olyan tárgyat, amit a szénből hozott létre.
- Örömmel várom majd önöket. Akkor hát mennyit kér ezekért?
- Lássuk csak - gondolkodott el egy pillanatra. - Legyen mondjuk 65 rubel.

Aragorn elgondolkodva hajolt le a kasszáért, amiben az ilyen alkalmakra tartogatott pénzét tárolta.

- Rendben. Itt van a 65 rubel.
- Köszönöm.
- Ugyan. Inkább én tartozom köszönettel.
- Akkor további szép napot.
- Önnek is. Viszlát.

Aragorn eltűnődött, mire is használhatná fel a szenet. Lassan lement a Nap, és ő bezárhatta a boltját. És akkor majd a lakása nyugalmában elmélkedhet tovább erről. Lassan lesétált a már jól bejáratott lépcsőn a lakása felé baktatva, közben a mai nap bevételéről - és kiadásáról - elmélkedett. Hol összeráncolta a homlokát, hol halványan elmosolyodott. Hiába volt az a 65 rubeles kiadása, úgy gondolta, jó napot zárt.

Aznap végülis nem maradt fent túl sokáig azt kutatva, hogy a szenet mire használhatná fel a leginkább. Pedig biztos volt benne, hogy valamelyik szakkönyvében talál majd valamit.

Másnap, mint mindig, korán kelt. A Nap is csak akkor kelt fel. Aragorn bárhol járt is, mindig korán kelő volt. Még akkor is, mikor sokáig aludhatott volna.

Nagyot nyújtózva indult neki a napnak. Hamar összekapta magát, a szükséges holmijait magával hozva lépett ki a házból. Sosem szerette elpocsékolni a napjait. Mindig próbált találni valami hasznosat, amivel eltöltheti az üres órákat.

Hányszor látta már a felkelő Nap sugarait, mégis minden egyes alkalommal elkápráztatta a látvány. Nem is értette, hogy az emberek - akik ilyenkor már fent voltak - miért nem álltak meg legalább egy pillanatra, és nézték meg ezt a csodát. A lejtő tetejéről letekintett a piaci forgatagra, majd fejcsóválva kanyarodott rá a második szintre vezető lépcsőre. Ám valami megállásra késztette. Hallott valamilyen hangot, amit eddig nem. Pedig mindig ilyenkor, és erre szokott menni. Kíváncsian fordult le az útról. Pedig az esze azt súgta, hogy mielőbb nyisson ki, de ő nem hallgatott rá. Az ember egyik legnagyobb hibája - ha ezt lehet annak nevezni - az a kíváncsiság.

Először a lépcsősor mellett jobbra kanyarodott, így rátérve egy szűkebb oldalsó útra, - amit eddig észre sem vett - majd a kőfal bal oldalában megpillantott egy boltívet. Ekkor már tisztán hallotta, hogy az előbb említett hang onnét jött. Aragorn óvatosan belesett a boltív mögé, és egy rétet pillantott meg. Először nem is vette észre, hogy mi is van a réten, csak a hangot hallotta. Lassan feljebb emelte tekintetét, és rájött, hogy egy kialakított íjászpályán van, és, hogy az íj feszülő húrjának elengedésével járó hangot hallotta. Alaposabban szemügyre vette a pályát. Nagyon letisztult volt, és látszott, hogy szépen rendben tartották. Valaki nemhogy csak lejárt ide gyakorolni, de még vette a fáradtságot, hogy gondozza a helyet.

Az újabb hang arra kényszerítette Aragornt, hogy végre megnézze, ki volt az, aki ilyen korán itt gyakorolt. Viszont mikor meglátta, ki volt az, egy kicsit nagyobbak lettek a szemei a normálisnál. Döbbenetében még egyet hátra is lépett. Pont akkor, mikor minden elcsendesült, a másik férfi pedig rákoncentrált az újabb nyíl elengedésére. Mintha még a levegő is megállt volna.

Nem is volt olyan hangos az a lépés, ha valaki mellette állt volna sem biztos, hogy meghallotta volna, nemhogy az íjász. Most mégis azonnal a boltív felé kapta a fejét. Nem is kételkedett abban, hogy nem csak a szél volt, vagy valamilyen madár. A hihetetlen koncentrációban is tudta, honnan jött a hang.

Mikor meglátta, ki állt előtte, az ő szemei is elkerekedtek. Egyikük sem gondolta, hogy újra találkozni fognak.

Íme, itt a második fejezet. Remélem tetszett. :)