You're mine... ;[BEFEJEZETT]

01.

Hűvös, őszi szél fújdogált a Los Angeles-i utcán. Lassan tettem a lábam egymás után, semmittevősen váltogattam a zenelejátszómon a különféle zeneszámok között. Mindezek a mozdulatok már-már zsigerből jöttek, ami már kezdett unalmassá válni. Nincs semmi izgalom, semmi pörgés az életemben. Unalmas, megszokott, egyhangú. Vágyom arra, hogy tehetetlenül üljek valahol, mert nem tudom, hogy mit tegyek, mivel még nem voltam olyan helyzetben. Csak az a gond, hogy az én unalmas életemben nem fog jönni egy olyan esemény sem, amely megváltoztatná a jövőmet. Ilyen egy ügyvéd lányának lenni: izgalom, félelem, fájdalom, szakitás, döntéshozatal... még álmodni sem lehet róla. Néhány utcán átmentem, amig észre nem vettem, hogy követnek. Arcát nem láttam, de alakjából azt vettem ki, hogy férfi, 180-190 cm magas lehet, valamint a huszas évei elején járhat. Azok az apai gének... Lépteimet megsokszoroztam, s már az sem érdekelt, hogy ha tönkre megy a nemrég felkontyolt a szőkés-barna loboncom.

— Még pár utca... — vázoltam fel magamban a tényeket ösztönzésképp.

Az idegen még mindig követettt, egyre közelebb és közelebb ért. Féltem, kimondhatatlanul féltem. A lábam kezdett átfagyni a hüvös levegő miatt, ami megnehezítette azt a tervem, miszerint hamar elérkezek a rendezvényre. Éreztem hátamon a tekintetét, na meg hallottam a kabátja susogását, melyről arra következtettem, hogy közel volt hozzám. Ennyire még sosem rettegtem. Elkaphat, s ki tudja mit fog majd velem csinálni. Az is lehet, hogy egy pszichopata, és beráncigál egy sikátorba, majd egy éles késsel össze-vissza szúrja a hasam, majd otthagy elvérezni. Vagy az is megeshet, hogy megerőszakol.

Már-már futottam, így hamarabb elérkeztem az étterembe, ahol a nővérem, Briana, már várt. Két puszit nyomott arcomra, majd megkért, hogy segítsek neki. Ez a leánybúcsúja, és azt szeretné, ha minden tökéletes lenne. Kicsit maximalista. De csak egy nagyon kicsit.

— Kérsz egy pohárral? — biccentett a mellette álló pincérre, akinek a kezében volt egy tálca, amelyen hat pohár pezsgő díszelgett.

— Miért ne — adtam be a derekam. Sosem iszom, de ő a nővérem, és reményeim szerint csak egyszer fog megházasodni.

— Brie, ez tökéletes. Annyira gyönyörű vagy. Csodás menyasszony leszel — tébolyodott mellénk egy vérvörös ruhában feszülő lány, akit még sosem láttam.

— Köszönöm szépen, Anastasia. De mi lenne, ha most leülnél egy kicsit? _ simitotta végig nővérem a lány karját.

Ezután következett egy kisebb zűrzavar. Végül a nővérem hívott egy taxit, s hazaküldte a lányt, aki persze nem akart egykönnyen autóba szállni. Nagyjából tíz percig veszekedhettek az utcán, míg végül két srác segítségével betuszkolták Anastasiát a hátsóülésre.

A pohár pezsgőből kettő lett, amiből három, végül már a negyediknél meguntam számolni. Nem, nem ittam olyan részegre magam, mint Anastasia, csupán éreztem a fejembe szálló alkoholt. Mivel a buli eléggé megvolt nélkülem is, úgy döntöttem, hogy nem szólok senkinek, inkább elmegyek. Kabátom magamra kaptam, majd kitántorogtam az étteremből, s haza felé vettem az irányt.

Pár utcával lehettem odébb az étteremből, amikor az ismeretlen alak ismét a hátamnál volt. Bármennyire is akartam gyorsabban menni, nem ment. Az alkohol most nagy úr volt a testemben, így már csak arra emlékeztem, hogy egy büdös rongyot nyomnak a szám elé, amiből, sajnos, mélyet szippantottam. Az anyagnak kábító illata volt; lilás-rózsaszines felhő volt mindenhol. Ez még nem lett volna annyira nagy baj, de az alkohol is közrejátszott mindenben. E két összetevő hatására pár másodperc múlva eszméletlenül estem össze az ismeretlen karjaiba.

— Most megvagy — ez a két szó még megmaradt bennem. A többi már eltünt egy feketelyukban.

Izgalmat és eseményeket akartam? Hát most megkaptam.