Vissza a valóságba

11.rész

Másnap reggel boldogan ugrottam ki az ágyból és rögtön Logen szobájához rohantam.
-Megyünk?-kérdeztem teli energiával, miközben az ajtó félfának dőltem. Logen a kanapén ült és az ablakon kifelé nézett.
-Arra gondoltam, hogy kezdjünk azzal, hogy átfésüljük a teljes pincét, ahol az ajtó volt. Diána, tudod hogy kié volt az a pince ahol az ajtó volt?-kérdezte Logen, miközben odagyalogolt hozzám és megfogta a kezemet.
-Nem, szerintem a nagymamám még a pincében nem is vett tároló rész.-mondtam és egy kicsit hátrébb léptem, mert észrevettem, hogy Logen nem arcomat nézi, hanem a mellkasom körül kering a tekintete.
-Akkor irány a pince! Logen!-köszörültem meg a torkom, hogy Logen újra a szemembe nézzen. Elindultunk lefelé a negyedik emeletről. Amikor leértünk a pincébe elkezdtünk a nyirkos karton dobozokban kutakodni. Rengeteg régi könyv, csekkek és okmányok voltak a dobozokban, de egyikből sem tudtuk azonosítani, hogy melyik házban lakott az illető. Logennel az volt a tervünk hogy felmegyünk annak a lakására, akié a pince és ott keressük a kulcsot. A kutakodás közben Logennel végig beszélgettünk és nevettünk. Tizenkét óra körül már annyira elfáradtam, hogy a szanaszét dobált papírokon területem el a földön.
-Nem elég, hogy szinte végtelen mennyiségű doboz van, még egy normális lámpa sincs itt.-mondtam fáradtan a földön fekve miközben a villanykörtét néztem.
-Szerintem épp itt az ideje, hogy elmenjünk ebédelni Remény.-mondta Logen, felállt és közelebb lépett hozzám. Felemeltem a fejem és ráncolt homlokkal néztem Logenre az új elnevezésem miatt.
-Mi van, nem tetszik az új neved Remény?-mondta az utolsó szót kihangsúlyozva. Logen kinyújtotta a kezét és felsegített.
-Hát...-kezdtem el, de Logen megcsókolt ezért nem tudtam befejezni a mondatot.
-Nem baj, ez a név marad, nekem tetszik.-mondta Logen, átkarolta a derekamat és elmentünk ebédelni. Az étteremben evés közben is sokat beszélgettünk, bár féltem, hogy a dimenzió összedőlhet és bajunk eshet, de ezt nem mutattam ki Logennnek. Ebéd után felmentünk a szobánkba és csak utána mentünk le újra kutakodni a dobozok között. Apróbb jeleket lehetett érezni, amik arra utaltak, hogy a dimenzió tudja hogy ismerjük egymást, de reméltem hogy csak beképzelem ezeket magamnak. Lementünk a pincébe mindketten fáradtak voltunk már, de beleadtunk mindent. Úgy fél óra múlva Logen felkiáltott és én rögtön fejvesztve rohantam hozzá, töbször is ő azt hitte hogy megtalálta, hogy hol lakik a pince tulajdonosa,  de ez  eddig még nem  sikerült.
-Ez az!-kiáltotta Logen. Amikor odaértem, majdnem arrébb löktem Logent, hogy lássam a papírt.
-A pince megvételének a szerződése.-mondtam és a tekintetem a lapon a lakás számot kereste.
-A kilences lakáshoz vették az pincét.-mondtam és rohantam fel a lépcsőn. Logen még utánam kiáltott és próbálta megfogni a kezemet de én túl gyors voltam.
-Hova rohansz, nem lesz kifüggesztve a kulcs a nappali közepére.-mondta Logen és rájöttem hogy az érve jogos. Néha a valóságban  is képes voltam elhamarkodottan dönteni és túl könnyen bedőlni a dolgoknak.
-Nem baj.-mondtam, amikor megálltam a második emeleten és elgyalogoltam a kilences lakáshoz. Kinyitottam az ajtót és csak utána gondoltam végig, hogy ennek az ajtónak nem kellett volna nyitva lennie. Pillanatokkal később világos lett minden és ekkorra már Logen is felért. Az ajtón egy feltépett sárga matrica csík volt és az állt rajta, hogy ingatlan a bank tulajdona. Valószínűleg az eredeti lakos hitelt vett fel és nem tudta visszafizetni, ezért a bank elvette a lakását és még nem talált  rá új tulajt. Ami azt jelenti hogy az előző tulajnak már nincsenek itt a dolgai.
-Így még rosszabb.-mondta Logen és belépett a szobábaés  körülnézett. Én is utána mentem. Az egész szobában csak két szekrény, egy asztal és pár doboz volt. Nem csoda, hogy a bank nem tudta eladni ezt a lakást, mert mindenhol át volt ázva a fal és még a parketta is be volt szakadva .
-Holnap megnézzük, hogy a dobozokban van-e a kulcs esetleg.-mondtam elkeseredetten és mindketten felmentünk a saját szobánkba. Három óráig csak ültem és olvastam egy régi könyvet, igazából nem is értettem, hogy miről szól csak azon gondolkodtam, hogy lehet az ajtó kulcsa. Pár perccel később Logen kopogott ajtómon.
-Csinálunk vacsorát?-kérdezte miközben besétált az ajtón.
-A kedvencemet, madártejet.-mondta Logen. Felálltam és odamentem.
-Az mi?-kérdeztem ráncolt homlokkal miközben a konyha felé sétáltunk.
-Remény, te eddig hol éltél, hogy nem ismered a madártejet.-mondta Logen és a homlokára csapott.
-Ezt azonnal orvosolnunk kell.-mondta és megfogta a kezemet és elhúzott a konyha felé. Logen fejébe vette, hogy megtanít madártejet csinálni. Nehéz fába vágta a fejszéjét, mert én sosem voltam valami jó szakács. Minden lépést elrontottam, amit lehetett a vacsora készítésében. A végeredmény viszont nagyon finom volt, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen furcsán kinéző étel lehet ilyen finom is.