Vissza a valóságba

14.rész

Amikor megettük mindketten a szendvicset, Logen felállt és így szólt:
-Várj egy pillanatot.-mondta, felállt és megfordult az ajtó felé. Hallottam ahogyan átmegy a saját szobájába, visszajön és nagy nyikorgással kinyitja az bejárati ajtót és nyitva is hagyja. Logen visszahuppant a kanapéra és vett egy nagy levegőt, látszott rajta, hogy valamiért feszült.
-Remény, énekelj. Énekelj, mert én amikor meghallottam a hangokat azonnal beléd szerettem.-mondat Logen, miközben a kopott kanapét piszkálta a kezével. Nem tudtam, hogy mikor hallhatott engem énekelni, hiszen mióta itt van Logen még dúdolni sem dúdoltam.
-Előzőnap, mielőtt találkoztunk, este énekeltél és én már itt a városban voltam és úgy visszhangzott az épület, hogy hallottam. Ez segített ide találni hozzád, gyönyörű volt, mint egy angyali szólam.-mondta halkan és rátette a vállamra a kezét és engem nézett. Ekkor hirtelen de hosszan és hangosan megdörrent a mennybolt. Mindketten megrezzentünk.
-Remény.-mondta Logen kedvesen. Úgy éreztem, hogy képtelen leszek énekelni neki. Vettem egy nagy levegőt és elhatároztam, hogy kihozom a legjobbat ebből az elég furcsa szituációból. Elkezdtem énekelni az első számot, ami először eszembe jutott és legjobban illett a mostani hangulatomra. A szám címe If the world was ending volt és amikor elkezdtem énekelni, zongora aláfestést színtisztán hallottam a fejemben. A szám arról szólt, hogy mit csinálnának, ha a világnak vége lenne. Az elején egy kicsit rekedtes volt a hangom és kifejezetten halkan énekeltem, szinte motyogtam. Nem mertem felnézni Logenre, de azért folytattam, hogy ne okozzak csalódás neki. Szép lassan egyre hangosabban énekeltem és mikor felnéztem Logenre megbátorodtam mivel Logen csillogó, majdnem könnyes szemmel hallgatta az énekemet. Csak ekkor ért el a fülemig hogy a folyósóból tényleg csodálatosan visszhangozva tér vissza a hangom mint egy kórus. Legnagyobb megdöbbenésemre Logen az egyik sor elején beszállt az évekbe, azaz ő is ismerte a dalt. Most már Logennel a lépcsőházzal és velem tökéletes volt a dal, még én is meglepődtem a saját hangomon és még Logeném is akinek kifejezetten karakteres de szép hangzású énekhangja volt. Mindketten csak egymást szemét néztük és énekeltünk. Már nem érdekelt, hányat dörgött az ég mi nem hagytuk abba. Egyedül az szakította félbe az éneket, hogy Logen a elmosolyodott a szája szélén mire én elnevettem magamat. Percekig nevettünk és semmi sem tudta beárnyékolni a jókedvünket.
-Remény,ez eszméletlen volt.-mondta Logen miután abbahagytuk a nevetést. Lágyan a fülem mögé tűrte a hajamat és megcsókolt. A körülöttem lévő szagok és hangok megszüntek és csak Logen illatát éreztem és csak az ő lélegzetét hallottam. Lassan a számmal elengedtem Logen száját, rápillantottam, órákig tudtam volna nézni ezeket a türkiz árnyalatú szemeket és kósza mogyoró barna tincseit. Logen megköszörülte a torkát elsimította a haját a szeme elől és megszólalt.
-Aznap, mikor találkoztunk, éppen mentem volna fel sietve az emeletre mert halottam a zajt, de ekkor láttam az ablakból kiesni pár könyvet és utánam pedig észrevettem ezüstösen csillogó tárgyat zuhanni. Mielőtt fölszaladtam volna felvettem ezt a később kiderült nyakláncot....de te ezt amúgy is, tudod hisz ez téged illet.-mondta Logen és kissé oldalra forgította a fejét, majd átnyújtotta azt a nyakláncot amit órákig kerestem a bozótba és amit még akkoriban kidobtam az ablakon, mivel mérges voltam. A nyaklánc még mindig ugyan olyan szép volt mint annak idején, de akkor nem is volt igazán időm megcsodálni.Igényesen volt megmunkálva az ezüst lánc és a szív alakú medál is, és még a családunkról lévő kép is csodálatosan éles volt benne.
-Köszönöm.-mondtam hallkan és elvettem Logentől. Ekkor megcsapott a nagymamám tipikus illata amit már pár napja nem vettem észre mivel az orrom megszokta és nem éreztem, de most újra mindenhol annyira ott volt. Ezekben a pillanatokba borzasztó honvágyam lett és a családom is hiányzott, majdnem sírva fakadtam. Felnéztem a plafonra, nehogy kicsorduljon a szememből a könnyem, Logen észrevette, hogy a könnyeimmel küzködök ezért hirtelen megölelt.
-Minden rendben lesz.- motyogta Logen miközben engem ölelt. Pár óráig még a múltról beszélgettünk és nem érdekelt minket mit reagál erre a Párhuzam. Szabadok voltunk, mert tudtuk, hogy megússzuk a Párhuzam csapásait, mivel bennünk még mindig élt a remény, hogy kijutunk. Mikor este mindketten lefeküdtünk, én órákig nem bírtam aludni a mennydörgéstől és a tetőre zuhanó esőcseppek miatt. Minden egyes hangos zajnál, azonnal kinyílt a szemem és nem bírtam aludni. Rövidesen belefáradtam a próbálkozásba, sóhajtottam egyet ráfeküdtem a hátamra és már nem is próbáltam lehunyni a szememet. Fáradt és nyűgös voltam. Aludni akartam de ez az nyavajás vihar nem hagyott aludni. Beszívtam a levegőt, és mikor kifújtam, még a könnyem is csordult, annyira elkeseredett voltam, hogy nem tudok elaludni. Ekkor megéreztem, hogy valaki figyel. Nem ültem fel csak a fejemet emeltem fel amikor megláttam Logent a félhomályban. Nem is értettem miért állt ott, mivel már majdnem éjfél volt. Logen ahogy állt ott az ajtó félfának dőlve még egy festménynek is beillett
volna. A mögüle beszürődő fény, kiemelte az izmos felsőtestét.A kedves és óvón néző kék szeme szinte ragyogott a félhomályban. Teljesen lefagytam a látványtól és meg sem bírtam szólalni.
-Helló.-szólalt meg először Logen megtörve a vihar zaját.
-Ő....te mit csinálsz itt?-kérdeztem teljesen zavarban.
-Nem egyértelmű nézlek, ahogy próbálsz aludni.-mondta Logen és
elmosolyodott. Nem szóltam semmit, én még mindig Logent csodáltam.
-Na gyere.-folytatta de valójában éppen ő jött oda hozzám. Ránéztem és megéreztem, hogy mit készül csinálni. Felemeltem a takaróm sarkát és hagytam, hogy bebújjon mellém az ágyamba. Mikor befeküdt mellém és átkarolta a derekamat a teljes testemet átjárta a melegség és a bizsergés. Elmosolyodtam de nem mertem megmozdulni nehogy Logen elengedjen. Így, hogy Logen teljes teste a hátamnak és a combomnak simult. Tudtam, hogy mostmár biztosan nem fogok tudni pár óra belül elaludni mivel olyan gyorsan vert a szívem.