Vissza a valóságba

2.rész

Csukott szemmel éreztem a kemény parkettát magam alatt, tudtam, hogy a földön fekszem. Kinyitottam a szememet, először csak homályosan láttam, aztán kezdtem látni a körülöttem lévő bútorok körvonalát. Mikor felismertem hol vagyok, ijedtemben felültem. Erzsébet nagymamám nappalijának közepén ültem.
-Nagyi!-kiáltottam fel rémülten, nem jött válasz. Felálltam, miközben a parketta minden mozdulatomnál megreccsent. A lakás pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az utolsó látogatásunknál. Bemenetem a konyhába, ott még a liszt is kint volt az asztalon, gondolom ebből akarta készíteni a sütit a délutáni látogatásunkra.  A nagyi hálójában még az ágy sem volt megágyazva és sehol nem volt senki. Nem értettem mi történik . Ekkor odamentem az ablakhoz és kinyitottam, mert be volt csukva a spaletta. Mikor óvatosan kilöktem a spalettát, majdnem én is kiestem a rémülettől az ablakon. Sehol semmi, se kocsi,  se gyalogos, egy lélek sem volt az egész városban. Lerogytam az ablak mellé és az arcomba temettem a tenyerem, nem sírtam, de már nagyon a határán voltam. Éreztem, hogy a kezem remeg, halottam az üres panelházban az ajtók nyikorgását a széltől. Pár perc múlva erőt vettem magamon, felálltam és elindultam a benzinkúthoz. Rémlett a baleset, emlékeztem mindenre, hirtelen fejemhez kaptam, nem volt rajta semmi seb. Egész úton a földet néztem, amíg eljutottam a benzinkútig, próbáltam minél kevesebbet felfogni ebből a szörnyű, értelmetlen dologból, ami körülöttem történik. Lassan felemeltem a fejemet a benzinkút előtt. Mikor megláttam a felrobbant benzinkutat, emlékek áradata sodort el, mindent újra éreztem a fájdalmat, a meleget, a félelmet. Mikor végre sikerült az emlékeken felülkerekednem, ránéztem még egyszer a benzinkútra. A benzinkút már nem égett, de a darabjai minden felé hevertek, a kocsink se volt ott és a benzin mindenfelé folyt. Nem bírtam tovább nézni, megfordultam és visszafutottam Erzsébet nagymamám lakásába. Bementem abba a szobába, ahol a nagymamám a fotóalbumokat tartotta. Leültem a földre a polc mellé, próbáltam elterelni a figyelmemet, hogy ne kezdjek el sírni. Nem értettem, hogy miért nincsenek sebeim és hogy hol vagyok. Lassan kezdtem feladni azt, hogy én valóságban vagyok. Amit nem akartam elhinni, hogy már nem élek és valahol, de biztos, hogy nem a valóságban vagyok. Nem hagytam, hogy az agyamat betöltsék az emlékek, ezért amint becsuktam az albumot, elmenetem palacsintát sütni. Egész nap fájt a szívem az igazság iráni rémülettől. Mikor lefeküdtem a nagymamám hálóingjében aludni, óráknak tűnt, mire a forgolódásból tényleges alvás lett.

A benzinkút mellett állok, látom az oldalára dőlt autónkat. Lassan közelebb gyalogolok a kocsihoz, ekkor a kormos ablakon keresztül beláttam a hátsó ülésre. Még mindig égett minden körülöttem, a kocsink is lángolt, de nem tettem semmit, csak bámultam be a kocsiba. Egy lépést közelebb léptem a kocsihoz, leguggoltam és végighúztam az ujjamat a kormos hátsó ablakon. Ekkor a rémülettől hátra estem. A kocsiban Emília, Zalán és én is életveszélyes sérülésekkel feküdtünk. Értetlenül összeráncoltam a homlokomat. Jobbra néztem és láttam apát a betonon feküdni teli égési sérülésekkel. Felálltam és elfutottam, miközben segítségért kiáltottam. A homlokomat fogtam és a könnyeim csorogtak le az arcomon. Egyetlen ember sem jött segíteni.

Hiteltelen felülve az ágyban találtam magamat. Körülnéztem, a takaró fele a földön hevert és a párnákat is lelöktem a parkettára. Az arcom könnyekkel volt áztatva és teljes testemben remegtem. Megtöröltem a könnyes szememet, lelöktem magamról a takarót és kimentem a fürdőszobába. Megfésültem a kócos hajam, borzasztóan néztem ki, mint aki egész éjszaka nem aludt egy percet sem. Elhatároztam, hogy akárhol is vagyok, ez a hely nem fog tönkretenni. Felvettem egy farmert és egy melegítő felsőt, aminek illata pontosan ugyan olyan volt mint a nagymamámnak . Elmentem sétálni. Egész séta alatt csak a betont néztem és azon gondolkodtam hogy mi van, ha amit álmomban láttam, a balesetünk tényleg ennyire súlyos volt. Észrevettem, hogy pont egy kis bolt mellett gyalogoltam el. Oda mentem az ajtó elé, de nem mertem bemenni, lassan rávettem magam, hogy egy mozdulattal belökjem az ajtót és aztán bemenjek. Nem volt senki a boltban, ezért bementem a pult mögé, kivettem egy kiflit és kimentem a boltból. Csodálkoztam, hogy nem volt kő kemény a péksütemény, ezért megettem. Kicsivel később leültem egy tölgyfa tövébe két utcányira a nagymamám házától és hallgattam a fa leveleinek susogását. Ekkor megláttam egy széncinegét és elmosolyodtam és szórtam neki pár kifli morzsát. A madár közel merészkedett hozzám, elvette a morzsát és pár méterrel arrébb repült. Ezek szerint itt is vannak állatok, gondoltam. A mi kertünkben régen rengeteg ilyen madár volt, de minél  jobban benépesült a környék, annál kevesebb madár lett. Ehhez az új szomszédunk hat macskája is hozzájárult. Egy ideig néztem a madarat, miután elszállt, felálltam és csak össze-vissza gyalogoltam a városban.