Vissza a valóságba

13.rész

Az az egész kezem viszketet főbejárat melletti bokortól, de az ablakon kiesett könyvek kevesebb alig felét találtam. Sajnálatos módon nyakláncnak sem akadtam a nyomára. Többször is felnéztem hogy biztos a nagymamám lakásának ablaka alatt állok, de mindig pont alatta voltam. Pár perc múlva újból felnéztem az épületre ekkor megpillantottam az égboltot, láttam hogy elkezdett lemenni a nap ezért szapora léptekkel siettem fel az emeletre. Kiraktam a süteményeket az asztalra és beléptem a hálószobába, hogy hívjam Logent üteményt enni.Viszont, amikor beléptem a szobába Logen már a térképpel a feje alatt aludt. Elmosolyodtam és lassan betakartam az ágy sarkába lévő takaróval. Elraktam az asztalon lévő finomságokat a hűtőbe és leültem a számítógép elé, mivel még nyolc óra sem múlt el. A számítógépen a keresőbe rögtön azt írtam be ami pár napja a legjobban érdekelt. Rákerestem, hogy milyen cikkeket írtak Logan balesetéről. Meglepetésemre elég sok találat jelent meg. Mindegyik cikk egy kicsit másképpen írta le a történteket, de pár új információt így is megtudtam Logenről. Mint például Vérteshalmon Logen családja elég közkedvelt, mivel az apukája a városban híres orvos és elég sok pénzük van. Bár ez most nem látszott Logenen, mivel az mondta hogy, és ezért úgy gondoltam hogy azokat a ruhákat hord amit lakásokban talált, ahogy én is a nagymamámét. Lassan leállítottam a számítógépet, kivettem a szekrényből pár ágyneműt és lefeküdtem a nappaliban lévő kanapéra aludni. Másnap reggel mikor felkeltem Logen már nem volt a szobában, összehajtotta a térképet és reggel visszament a lakásába. Mindketten megreggeliztünk és lementünk a földszintre azzal a céllal, hogy elkezdjük keresni a kulcsot. Logen azt mondta, hogy megnézi hátha áll valami jobb kocsi a garázsba mint amivel eddig ment.
-Nem tudom Logen, szerintem örülj ha egy trabant áll a garázsban.-mondtam, miközben néztem ahogy Logen egy nagyobb fatuskóval próbálja séttörni a lakatot. Csodák csodájára kevesebb mint két perc alatt letörte a lakatot és a garázs nyitva állt. A garázsban egy vadonatúj karcolásmentes BMW parkolt.
-Nahát.... erre nem számítottam.-mondtam. Logennel gondolkodás nélkül beültünk a kocsiba, szerencsénkre nyitva volt. A kocsi tulajdonos nagyon felelőtlen lehetett mert még a kocsikulcs az anyós ülésen hevert. Logen beült a kormány mögé és kivezette a kocsit a garázsból. Amikor Logen beindította a kocsit még kételkedve és egyszerre kíváncsian néztem rá, de pár perccel később rádöbbentem, hogy Logen elég magabiztosan vezet. Elindultunk a városban keresni a kulcsot. Logen a kocsit lassan vezette végig a város utcáin. Pár helyen megálltunk megnézni, hogy esetleg ott van-e a létfontosságú kulcs, de mindvégig úgy éreztük rossz helyesen keressük, pedig az egész várost átnéztük. Meglepően sok időbe telt végig menni kocsival a városon, mert már délután egy óra volt. Logennek szándékában állt még egyszer átfésülni a várost, de a Párhuzam közbeszólt. Amikor Logen a kocsival vette be a kanyar, hirtelen a semmiből elkezdett villámlani dörögni az ég és a föld is megrengett. Az egész csak egy pillanatig tartott, de nagyon megrémültem. A Párhuzam jelet adott, hogy a szabályait nem tartjuk be azaz megismerjük egymást. Logennel egymásra néztünk, mindkettőnk szemében rémület volt, az én szememben könny ült az ijedségtől. Logen megfogta kezemet és megszólalt.
-Tudja.-mondta Logen halkan. Visszamentünk a szobába. A Párhuzam jele elvette a kedvemet a városban való keresgéléstől. Logen ebédre csinált szendvicset miközben én lapokat kerestem rajzolás. Pont elhaladtam a fürdőszoba előtt ahol nyitva volt az ajtó így láttam magamat a tükörben. Végig nézetem magamon, a világos barna hajam teljesen kócos volt és a szemem ki volt vörösödve, mert amióta a Párhuzamban vagyok, egyáltalán nem tudok jól aludni. Amikor a nyakamra tévedt a tekintetem elszorult a szívem, mert eszembe jutott a nyakláncom, amit az ablakon kidobtam mérgemben. Rájöttem, hogy milyen ostoba voltam, hogy eldobtam mert azt nem tettem volna meg lenne egy emlékem a valóságból és a nagymamámtól. Nem bírtam megállni, hogy tovább menjek ezért bementem a fürdőszobába hogy, rendbe szednem magamat. A tükörben megláttam Logent, ahogy a szendvicsekbe rakja felvágottat, elgondolkodtam azon, hogy egy ilyen helyes fiú hogy tudott beleszeretni egy ilyen makacs, szétszórt lányba. A tükör előtt megfésülködtem és kicsit kisminkeltem magam, hogy ne látszódjon annyira pirosnak a szemem. A nappaliba vissza felé menet felkaptam egy fénymásoló papírt és vissza ültem a kanapéra. Amikor visszaértem Logen ekkora lett kész a szendvicsekkel és nyújtotta felém a tányéron az ételt és így szólt.
-Nem kellett volna.-mondta és lehuppant mellém a kanapéra úgy, hogy a szendvicsem majdnem lerepült a tányéromról.
-Mit?-kérdeztem össze ráncolt homlokkal
-Kisminkelned magad, nélküle is gyönyörű voltál.-mondta Logen, mire én elvörödrem és kuncogtam egyet. Logen megpuszilta a homlokomat és elkezdett enni. Nem gondoltam volna, hogy Logen ennyire figyelmes, hogy ezt is észreveszi. Megint egy hatalmas dörgést hallottam, annyira megijedtem, hogy az egész testem összerezzent. Logen sóhajtott egyet és rám nézett. Mindketten féltünk, tudtuk, hogy óriási versenyben vagyunk az idővel. Egy olyan versenyben aminek rossz vége lesz, ha mi leszünk a vesztesek. Ültünk és tehetetlenül csak egymást néztük Logennel nem tudtunk semmit tenni.