Vissza a valóságba

15.rész

Másnap reggel annyira kialudtan és boldogan éberedtem, mint még soha. Akkor örömmel töltött el, hogy Logen mellettem csukott szemmel szuszogva és kócos hajjal fekszik. Volt egy olyan megérzésem, hogy ma közelebb jutunk a megoldáshoz, a kulcs helyével kapcsolatban. Ma még az állandó vihar, sőt az nem rég még a föld is elkezdett remegni, de ez sem vette el a jókedvemet. Ma megint a kulcs keresésére indultunk. Logennel reggeli után lesiettünk a földszintre. Amikor kiléptünk az ajtón egy pillanatra elállt mindkettőnk lélegzete. A szél a mi panelházunk és a szemben lévő panelház között össze-vissza röptetett különféle szemetet a zacskótól kezdve a konzerv dobozig mindent. Akármerre néztem csak repülő hulladékokat, esőcseppeket és villámokat láttam. Az egész látvány egészen olyan volt mintha egy katasztrófa filmbe kerültem volna. Logennel azért lepődtünk meg ezen annyira, mert eddig nem nagyon néztünk ki az ablakon. Pár másodperc alatt bőrig áztunk, sajnos a pulóvereremnek nem volt kapucnija így a hajam is csatak víz lett. Gyorsan beszálltunk Logennel a kocsiba.
-Ez aztán a bosszú..-mondtam, miközben bekapcsoltam a kocsiban a fűtést.
-A párhuzam bosszúja.-mondta Logen és fáradtan bámulta a kocsi szélvédőjét. Logen beindította a kocsit, viszont nem mentünk sokáig mert ötszáz méterrel később Logen leállította a kocsit és kiszállt. Én nem ugrottam ki rögtön a kocsiból, viszont mikor Logen vissza nézett rám tudtam, hogy mennem kell. Nem volt nagy kedvem kiszállni a szakadó esőben, de megtettem. A panelházak kerítésénél lévő kis faháznál álltunk meg. A faház mellett és a kerítés folytatásaképpen még egy sorompó is volt. Nem igazán tudtam mi ez mivel a nagymamám panelházát mindig a másik oldalról közelítettük meg és én lakótelepen sem laktam sose.
-Mi ez?-kiáltottam Logennek miközben a faház felé közeledve egyre jobban gyorsult a szívverésem.
-Ez egy őrház, itt tartják az összes lakás pótkulcsát.- üvöltve próbálta túl kiabálni az éppen dörgő eget Logen. Elkezdtünk futni az őr ház felé. Nem láttam teljesen tisztán azt nem tudtam eldönteni, hogy a szembe csorduló vízcseppektől vagy az izgalomtól lett nedves szemem. Logen sokkal nyugodtabb volt mint én, de ő is teljes erejéből futott az őrház felé. Amikor beléptünk, egy író asztalal és egy műanyag székkel találtuk szembe magunkat. Logen arrébb lökte széket és ezt akkora lendülettel tette, hogy a széken lévő sörös üveg csörömpölve tört szét a földön. Beljebb mentünk és körülnéztünk, nem volt nagy a szoba, de teli voltak a falak külömböző szoba kulcsokkal. Logennel szinte egyszerre vettük észre azt a dobozt, amin a pincék felirat állt. Mindketten elindultunk felé, de a mozdulatunkat félbeszakította egy érezhetően nagy földrengés. A fördrengéstől megingott az egyensúlyom és térdre estem. A térdem teljes testsúlyommal az imén szétört sörös üvegre zuhant. A fájdalomtól felsziszentem és egy halk au is kijött a számon. Logen rámnézett, neki sikerül talpon maradnia és rögön felém szaladt. Miközben próbálkoztam felállni a térdemre tévedt a tekintetem és láttam hogy a sérülés miatt a térdem körül a padló tiszta vér.
-Remény.-szólt Logen és odaszaladt hozzám és gyorsan felrakott a mellettünk lévő műanyag székre, majd elengedett és láttam rajta, hogy valamin nagyon töri a fejét. Abban pillanatban, ahogy ránéztem a térdemre, a rémülettől, a fájdalomtól és a látványtól  az ereimben megfagyott a vér. A vékony farmer gatya amit viseltem a térdemnél teljesen felszakadt és tiszta vér volt. A fájdalomtól, amit a térdemnél éreztem, alig kaptam levegőt. Az üveg kifejezetten mély sebet ejtett a térdemen.
-Remény, vissza kell mennünk a házba mert itt nincs semmilyen kötszer.-mondta Logen miközben a homlokát fogta.
-Remény menünk kell.-mondta halkan és megsimogatta a hajamat. Én folyamatosan próbáltam felülkerekedni a fájdalmomom. Lassan elsántikáltam a szoba ajtajáig Logen segítségével. Amikor kinyitotta előttem az ajtót elkáromkodta magát és rám nézett.
-Egy nyomorult faág betörte a kocsi  szélvédőjét, így nem tudunk kocsival visszamenni-mondta Logen miközben a nyitott ajtó miatt az esőcseppek folyamatosan az arcába csaptak. Gyalogolva kellett megtennünk azt a fél kilómétert ami a házig volt. Egyikünk sem szólalt meg, de mindketten szinte egyszerre indultunk kifelé a őrházból. Logent átkaroltam a válla fölött és így próbáltam visszasántikálni a házig. Borzasztó volt a fájdalomtól sajgott a térdem a széltől alig álltam a lábamon és a szakadó esőtől semmit sem láttam. Amikor beértünk a házba Logen talált a szobájába egy bontatlan elsősegély dobozt amivel ellátta a sebemet.