Miután Olivia rosszúl lett, Thor és Loki elviszik Asgardba az ottani gyógyitókhoz,hogy meg vizsgálják a lányt, akinek a Térkő a kezében van. Neki jutott az a hatalom,hogy irányíthatja a teret. Ő a kiválasztott
Az I.Évadból:
,,-Tér kő utazni akar, Ő...
Rá néztem Thorra. -Küzdjetek tovább, Loki te idézd meg Surturt és miután ez megtörtént szálljatok fel a gépre és mennyetek el innen!-mondtam magabiztosan, de belűl összetörni készűltem. -És, te?-kérdezi Thor. -Hello!-jött elő csak úgy random Bruce. -Maga mégis mi a fészkes fenèt keres itt?-kérdezem idegesen. -Hát...ez hosszú, de amúgy nost segìteni.-mondta. -Akkor? Hol van Hulk?-kérdezem. -Hát...Ő valahogy nem akar itt lenni.-mondta a száját elhúzva. -Akkot mi a francot van itt? Nem tud küzdeni! Csak Hulk ként! Mennyen a hajóra és inkább segítsen a sérűlteknek!-Parancsoltam idegesen. A földet hirtelen remegésbe kezd és kiemelkedik a palotából egy hatalmas,szarvas, lávából álló szörny. -Surtur...-mondtam többentem. A bifröst elején valaki idefelé futott. -Loki! Siess!-ismertem fel az alakot. Nem értem, hogyan ért oda olyan hamar.
Loki lihegve ért ide és ment az űrhajóhoz. -Gyere!-nyújtotta a kezét, hogy segìtsen felmenni, de nem adtam. -Miaz?-kérdezi. -Nem mehetek.-mondom könnyes szemmel, fájó szívvel. -Mire készülsz?-kapta fel a vizet. -Felgyorsítom a Ragnarököt.-Mondtam és Loki, mintha a fejembe látna, mert azt is teszi. Hirtelen elkerekedett a szeme és elkezdte a fejét rázni. -Nem, nem. Ez....ezt...ezt nem engedhetem meg magamnak! Sem neked!-mondta a fejét hevesen rázva. -Muszáj....-mondtam könnyes szemmel, és ez fájt... -Nem. Nem. Biztos van más megoldás!-mondta. -Hela közeledik a bifrösthöz!-mondtam és tudtam, hogy elindult a nagy aranygömb felé. -Nem. Akkor sem!-tiltakozott tovább. -Bocsáss meg....!-mondtam és legördűlt egy könny csepp az arcomon. Elindultam távolabb a hajótól és megálltam egy helybe. Vissza néztem és láttam Lokit. Csak ez számított. Hogy látom Őt. Erőt ad.
Leguggoltam és a szememet becsukva, fénycsíkokat kezdtem el húzni, kör alakba. Mikor körüllöttem lett egy nagy kör, magam körűl is húztam egy kicsit. Letettem a kezem a körön belűl, majd elkezdtem mondani a pusztító varázslatot. -Szólitom a sötétséget, hogy költözzön belém.-Mormoltam. Ahogy elkezdtem mondani a fény kör besötétűlt. -Az óceánok és a föld mélyének sötétjét.-éreztem, hogy a kezem elkezd fájni, a fejem sajogni, de tovább mondtam. -Az ősi gonosztól, aki felébreszhetetlen.-a kezem bizsergett és hirtelen szúrást érezt a karomon, kinyitottam a szemem és a karom teljesen befeketűlt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Úgy éreztem nem csak a kezem, de hirtelen mélyen belűl...már üresnek éreztem magam. Körülöttem az egykori szivárványban úszó bifröst elkezdett be feketedni és akaraton ellenére mondtam tovább. -Törjön el, mi törhetetlen.-a híd tovább sötétűl és már a főtér is kezdett. -A legsötétebb éjnek ígérem lelkem, és égő szénben zűzom szét szívem....
/Loki szemszöge/
A hajó ajtaját nyitva hagytam, hogy lássam mi történik Aurorával. Tudtam mire készűl, tudtam, hogy újjab világ megmentésen agyal. De minek? Miért kell mindíg mindent neki csinálni?
Nézem, ahogy körülötte minden elsötétűl, ahogy hófehér karja sötétedik éjfeketévé. Hallom, ahogy kimondja...
,,Zúzom szét szívem."
Hangzik el e mondat és hirtelen a melkhasához kap. Onnan kiíndulva is sötétedik minden, mint valami emésztő sötétség. Asgard ,az otthonom sötétségbe borúl, Surtur őrjöng, Hela pedig közeledik... És Aurora? Mind ezeket az őrűlt személyeket púsztìtja el. Meg akartam mozdulni és oda menni...de a híd.... Omolni kezdett és berepedezni.
Nézem, ahogy küzd és, ahogy sápadt bőre sötét lessz. Felnéz rám és a szeme, már nem a régi zöld, amiről a fű jut eszembe a réten, ami úgy mozog, mint a hullámzó tenger, hanem.... Ismeretlen sötétséget. Mintha már nem lenne benne, semmi élet szerű....
\Aurora szemszöge\
-A halálos hatalmat megidézem!- Mondom tovább és felnézek Lokira. A szeme ijedt és aggódó. Próbálok mosolyogni vagy egyéb jelet adni, hogy jól vagyok, de... Nem vagyok az...valami...valami ismeretlen sötétség van bennem. És eme sötétség most porrá zúzza Asgardot. Asgard omlani kezd és ezt nem lehet megállítani. Minden porlad. Feketén. Asgard fénye most, végelesen ki fog hunyni, örökre. -Hogy lássam, ahogy elemészti a gyűlölet ellengésem.....- Mondtam ki az utolsó részt. Éreztem, hogy gyengülök, hallom, ahogy Hela kiabál és szinte tapintom a közelségét. De megérzek egy ismerős hideg kezet a derekam körűl, ahogy feljebb emel és végűl lerak egy kemény hejen. Ahogy elkerülök onnan, vissza tér belém az erő és kinyitom a szemem. Az első, akit magam elött meglátok az Loki. Elmosolyodom, ahogy látom zöld íriszeit világìtani és szorosan átölelem. Ebben az ölelésben benne volt minden hiány, amit éreztem.
Hirtelen Lokit, mintha meglökték volna. A keze elgyengűlt és nem ölelt tovább. Elengedtem és teste elernyedt a hajó padlóján. Felnéztem és nyitott ajtó mögűl megláttam Helát, aki a gerejhajító pózában porlad el. Vissza nézek Lokira. Fehér arca most holdsápadnak tűnik. Thor oda jön és lehajol hozzá. Felsem fogom mitörténik. Látom, de nem tudom. Loki hasára nézek, ahonnan kiáll a dárda. És most, ahogy látom.... -Te jó ég Loki...-mondom a szám elé kapva a kezem. Oda hajolok hozzá és a kezemet az arcára teszem. Szeme még nyitva van és szaporán veszi a levegőt. -Loki, figyelj.-mondom neki könnyekkel küszködve. -Nem. Te figyelj!-mondja erőtlenűl.-Most elkell mennem!-mondja.-Elkell mennem...-mondja megint. -De én..., nem akarom, hogy elmenj.-mondom síró hangon, könnyes szemmel. -Látod, most is makacs vagy.-mosolyodik el erőtlenűl, én meg elmosolyodok és sírni kezdek. Loki fel emeli a kezét és az arcomra teszi, én meg én kezemet az övére. Elkezd simogatni, letörölni a könnyeimet. Thorhoz fordult. Thor fájdalmas arcot vágva, de lehajolt hozzá. -Sajnálom.-mondta Loki.-Sajnálom.... -Ne, ne...nem kell...-mondta. Majd rám nézett. -Sosem kérdezted, miért szerettem beléd.-mondta. -Miért...?-kérdeztem sírva. -Mert még nálam is makacsabb vagy és hűvösebb az emberekkel. Rettentően erős nő vagy, remélem tudod. Szeretném, hogy legyen valakid.-mondta. -Mi? Nem, nem soha...-mondom. -De én szeretném, ha lenne valaki , aki boldoggá tenne. -De az, te vagy... -Szeretlek...-mondta ki és már nem kapkodta a levegőt, nem pislogott sűrün. Többé nem ölelhetem. Többé már nem... A szeme már többet nem csillog, nem ragyogjabe sötét napjaim... Lehajóltam életlen testéhez és lágy csókot adtan a homlokára. Többé már nem...tehettem semmit vele... Felkeltem és a kezemmel lecsuktam a szemét. -Én is téged...-suttogtam neki és erőtlenűl felállatam. Hát ennyi lett volna? Ennyit ér az élet? Csak ki lehelled az utolsót és ennyi...?
