Dr.Strange lánya 2. kötet (Befejezett)

De bár ne tettem volna...

Az ajtó nyitódott és belépett rajta
Will és James.
Hirtelen elváltam Lokitól,majd a megtorpant ikerpárra néztem.
-Mia...-szólalt meg James.
-Ez komoly Olivia?-kérdezte Will.
-Vele? Ez komoly? Lerombolta New Yorkot! Mi-mit tettél a hugommal, hogy ez van?-kérdezte kiakadva James.-Ezt nem hiszem el! Basszus....-fogta a fejét.
-James...-néztem a báttyámra.-Loki nem tett semmit, azonkívűl, hogy jobban megismertem.-mondta neki.
-És ezt,most higgyem is el?-kérdezi.
-Hát ,elkéne...-motyogtam.
-Te tényleg szeretsz egy bűnözöt?-kérdezte.
Én meg lehajtottam a fejem.
-Igen...-suttogtam, majd felnéztem Jamesre, aki elkezdett Loki felé menni.
Loki felállt és szinte egy magasak voltak a báttyámmal.
Will leűlt mellém.
-Tényleg?-kérdezi. Én csak bólogadtam, mire elmosolyodott és átkarolta a vállam.
Eközben James és Loki farkasszemet néztek.
-Vigyázz a hugomra te őrűlt gyilkos. Rendbe?-kérdezi a kigyúrt báttyám.
-Oké.-mondta Loki.
James rám nézett és elmosolyodott. Ez már tuttam mit jelent. Elfogadta, hogy szeretem és Ő is engem és nem fogja leütni.
Felpattantam Will mellől és szorosan megöleltem Jamest.
-Jólvan ,nyugi!-mondta nevetve.-Lassan megfulladok.-mondta.
-Legalább úgy, hogy tudod szeret a hugod.-folytogadtam tovább nevetve, majd elengedtem.
-Márcsak azt kell megbeszélni, hogy ameddig ittvagyunk. Ügye három napig. Hogyan tartod titokba apa elött vagy esetleg....,hogyan mondod elneki.-nézett rám, mire elhúztam a számat.
-Elmondani?-kérdeztem.
-Via! Ha többet is akarsz Ettől.-mutatott Lokira, aki az Ettől kifejezésre össze húzta a szemöldökét.-Akkor kénytelen leszel elmondani, mert mitmondasz akkor, ha hirtelen beállítasz hozzá ,kerekedő hassal vagy esetleg már az unokájával a kezedben? Hm?-kérdezte.
Az unoka szóra Lokira kaptam a fejem, aki szintén engem nézett.
Az arca kifejezéstelen volt, de a szeme mosolygott. Erre én is elmosolyodtam, majd oda fordultam Jameshez.
-Nem tudom, hogy mondjam elneki! Példáúl így?; Szia apu! Képzeld Loki a barátom és szeretem is ráadásúl. Na eszünk a tortából?-kérdeztem.-Szerintem Lokira támadna!-mondtam kiakadva.
-Ez így igaz!-mondta hirtelen ki, valaki az ajtóból. Oda kaptam a fejem és apa támaszkodott az ajtónak. Ahogy megláttuk a levegő megfagyott körülöttünk és mindegyikünk ledöbbent.
-Apa....-mondtam volna.
-Nincs apa! Haza jössz most! És elfelejtjük ezt az öt hónapot ameddig itt voltál!-mondta.
Én meg mérges lettem ezért az ostoba mondatáért.
-Nem.-válaszoltam egyszerűen.
-Hogy?-kérdezte vissza.
-Azt mondtam, Nem.-emeltem ki a szócskát.
-Tényleg? Itt akarsz maradni? Vele?-mutatott Lokira. Aki, amúgy halál nyugodt volt.
-Nem csak miatta. Apu! Nekem telepatikus erőm van! És szeretném megtanulni használni! Szeretnék eljütni Alfehimbe, hisz az a másik otthonom! Szeretném végre valahára anyámat megismerni! Ott lenn a Földön ezeket nem tudnám megtenni! Az erőmet tudnám gyakorolni, de akadályozva lennék! Apu! Amit én ott lenn töltöttem, pontosan tizenkilenc évet, amiből egy évet veled, az ott az a tizennyolc év, nem ért semmit! Tényleg semmit! Itt hasznos is lehetek!-mondtam apának a teljesen jogos éveket.
-Ez mind jogos Strange.-szólalt meg Loki. Eddig mindenki beszélt rajta kívűl, most pedig megszólalt,WoW. De szerintem azért,mert imád kötegetni.
-Te csak ne mondd azt, hogy jogos! Te pedofil!-mondta apa. Mire ledöbbentem, de itt még sehol sem volt vége.-A lányomat tanítottad kiskorában és már akkor szeretted, te undorító féreg!-kelt ki magából apám, akit amúgy halál nyugotnak ismertem. Hát nem az! De miaz, hogy már kiskorom óta?
-Ezt, hogy értsem?-kérdeztem meglepődötten.
Mire a két férfi csak rám kapta a fejét.
-Olivia...-kezdte apu.
-Most kussolsz Strange! Ezt én mondom el!-mondta Loki ingerűlten.
Na itt lett elegem!
-Most legyen elég!-ordítottam le a fejüket.-Te!-mutattam Lokira.-Nem beszélsz így az apámmal soha többé, ha tartós kapcsolatot akarsz velem! És, te meg!-mutattam apámra.-Ha ilyen tiszteletlen leszel a barátommal nem számíts arra, hogy bármikór is hozzád fogok szólni a közel jövő, ezer évben! És ez most mindkettőtöknek szól.-néztem rájuk.-Még egy ilyen veszekedés és vallatni foglak titeket. Strange módra. Szóval nyugi.-mondtam nekik. Mire mindenki a szobában, kicsit megtántorodott.
-Szóval. Mit is akartál mondani?-kérdeztem mosolyogva, higgadtan Lokitól.
Loki sűrűn pislogva rám nézett, majd bele kezdett
-Ügye, tudod már, hogy gyerek korod óta ismerlek.-mondta, mire bólogadtam.
-És én már...akkor...-kezdte nehézkesen.-Már akkor tudtam, hogy anyád megismerése után egy gyönyörű nő leszel, erős és határozott. És akkor már beléd szerettem, a jövő beli énedbe....
Apádtól.-nézett rá apu, aki alig bírt myugton maradni.-Már megkértem a kezed.-mondta egyszerűen.
-HOGYMI?-kérdeztem kicsit sem hangosan.
Loki elhúzva a száját leűlt az ágyra.
-Én meg nemet mondtam neki, természetesen.-mondta apu.-Aztán...-nézett rá Lokira szúros szemmel.
-El loptam az idő követ tőle.-mondta Loki.
-MI? MIÉRT?-kérdeztem megint.
-Hogy megnézzelek.-mondta.
Mire döbbenten űltem le egy fotelbe.
-Én ügye megtudtam. Mérges lettem rá, és elzavartam. Ezért ment el.-mondta.
-HOgyMivan? Ez komoly? Ti nem vagytok normálisak!-kapkodtan ketőjük közt a fejem.
-Szerintem csak Ő nem az.-mutatott apu Lokira.
-Persze. Te pedig nem tudtál a lányodra vigyázni, ezért leadtad valahol! Én meg legalább tanítottam neki valamit, ami megvédi!-akadt ki Loki is.
-Te meg leromboltad New Yorkot, mert féltékeny vagy a báttyádra!-nézett apu Lokira ingerűlten.
-Na jó. Most lett elég Strange.-húzott elő Loki két kést, mire apu is varázsolt magának.
-NEM!-kiabáltam rájuk.-EBBŐL VOLT ELÉG!-kiabáltam, majd akaratom ellenére legyintettem eggyett. Mindkettőjüket, rá irányítottam két egymás mellett levő székhez, majd lekötöztem Őket a saját köpenyükkel.

Mire magamhoz tértem már a fotelokhoz voltak kötözve.
Fárdtan rogytam le a földre.
-Haggyátok abba! Kérlek!-könyörögtem nekik erőtlenűl, majd legyintettem eggyett és ki is szabadűltak.
Egyszerre léptek oda hozzám, hogy felsegítsenek.
-Nehogy hozzám érjetek!-nyújtottam ki a kezem, majd az ágyba kapaszkodva emeltem fel magam.
Oda mentem az ajtóhoz.
-Hanem haggyátok abba, az állandó marakodást. Vissza megyek a földre,-néztem Lokira, akinek a szeme elszomoródott, de apám megörűlt. De még nem fejeztembe.-És elköltözök.-mondtam apámnak, aki csalódottan hajtotta le a fejét.
-Annyira...gyerekesek vagytok. Úgy tudtam, ti régebben jóba voltatok. És szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak rajtam vesztetek össze, de ha igen...rá kellenne jönnötök, hogy ez mind hiábavaló. Nem jó rosszban lenni! Tessék kibékűlni és meg emberelni magatokat! Én mindkettőtöket teljes szívemből szeretlek.-mondtam és kimenten a szobából. Fáradtan, legfőkébb csalódottan....