Dr.Strange lánya 2. kötet (Befejezett)

Te, én, a csillagok, és a ki nem mondott érzéseim.

Mióta is lehettem itt? Nem tudom.
Nem vagyok álmos, inkább kiváncsi,pedig késő van.
Zavar,hogy Lokival sétálgatok, miközben neki barátnője van?
Igen! Nagyon is! Hisz ezt így nem illik.
De...olyan nyugtató. Ahogy beszél, ahogy rám néz. Ahogy artikulál, miközben smaragd színű szemei egyszer, egyszer meg csillanak a hold fényben.

Mi történik velem? Én ezt nem akarom! De...olyan nyugtató, nem tudnék ezért haragúdni.

-Figyelsz?-legyintette meg elöttem a kezét.
-Persze, persze csak...el bambultam.-tűrtem zavartan egy tincset a fülem mögé.
-Vettem észre. Fél perce úgy bámúlsz rám, mintha még nem láttál volna. Valami zavar?
-Nem, nem! Csak. Eszembe jutott valami...
-Értem.- bólintott.
-Mikór érűnk a teraszra?
-Nem a teraszra megyünk.-mondta nyugodtan.
-Akkor hova?
-Az legyen meglepetés. Rendben?-mondta sunyin mosolyogva,majd kacsintott eggyet.

Mia...Loki,hogy nézhet ki ilyen jól?
Mi? Nem ,fhu, barátnője van! Neeeeeem.
Majd gyorsan el kaptam a fejem.
-Ezt ne csináld, soha többé! Rendben?!- mordultam rá.
-Miért ne?-mondta kajánúl mosolyogva.
-Mert.- válaszoltam.
-Rendben. Na de most. Csukd be a szemed.-mondta mosolyogva.
-Nem.
-Miért nem?
-Mert nem bízok benned!
-Nahát. Azt jól teszed. De most. Egyszer és utoljára.
-Fhu. Rendben.-csuktam be a szemem,majd meg éreztem Loki kezét a szemem elött.-Ne már!-mondtam.
-Csak,hogy biztos legyen, na!
-Rendben-fújtam ki ismét ingerűlten a levegőmet.

-Mindjárt ott vagyunk.-szólalt meg pár perc elteltével,ami allatt vagy hatszor elbotlottam a szőnyegbe,vagy a saját lábamba!
-Alig várom!-mondtam gúnyosan.

-Itt is vagyunk.-hallottam valami zörejt,mintha ajtó nyitódott ki.
Még egy kicsit mentünk, aztán Loki elvette a kezét a szememről, és a derekamról,amit észre sem vettem! Nem hiszem el...

Kinyitottam a szemem, és elsem hittem amit látok.
-Loki...ez....káprázatos.-írtam le egy szóval,ami amúgy lehetetlen volt. A csillagvizsgálóban voltunk. Nyitva volt, lágyan fújt az őszi szél. A csillagok a nyár és őszbe menő idő miatt,mintha szándékosan, most ennyire világítottak. És milliónyi csillag volt az égen. Imádom a csillagokat, számomra sokat jelentenek. Mintha egy teljesen más világ lenne, egy kis bolygó, vagy akár nagy. Számomra a csillagok mindíg, a megnyugvást jelentették, az otthonnt. Jobban,mint Nora nénivel. Nyáron, éjfélig nyúló időkig nézem őket, és nem tudodtam be telni a látvánnyal, ahogy most sem.
Mindíg egy remény fény. Csodás, és le írhatatlan látvány fogadott.
-Köszönöm.-suttogtam nagyon halkan, hátha nem hallja meg.
Aztán oda mentem hozzá, és...meg öleltem.
Mikór meg öleltem, szinte tapintható volt a feszültség, de annyita, hogy a feszültség mérő ki akadt volna, és füstölögni kezdene, hogy ha Lokira kötnénk. Ugyanis Lokinak annyira megfeszűltek az izmai, hogy még én is meg éreztem.
Aztán szépen lassan eltolt magától és a szemembe nézett és ezt mondta.
-Nincsmit.-Nekem meg elkerekedett a szemem. Azt sem tudtam mit mondjak,így hát inlább csak bámúltam a szemébe, miközben a derekamat ölelte, közben meg ilyen kérdések járnak a fejembe.
Vajon miért? Hogyan? Alig vagyok itt párnapja. Lehetséges? Tuti nem. Varázslatot használ. Ez...hülyeség. De ha mégsem...miért teszi ezt? Miért...kedves? Loki gonosz...vagy...mégsem? A szive mélyén biztos kedves,csak el folytja. Ő is csak egy...elveszett ember, akinek szüksége van valakire....
Ahogy az utolsó mondat is elhagyta a gondolatomat, azonnal el eresztettem.
Mit művelek?
Majd el mentem a csillagvizsgáló peremére és le űltem.
Pár perc múlva Loki telepedett le mellém.
-Miért vagyok itt?-csúszott ki a számon,ami már régóta foglalkoztatott.
-Te miért akarod,hogy itt legyél?-kérdezte vissza frappánsan, ami fején találta a szöget.
-Frigga...vagyis a királynő, azt mondta, hogy...-fogtam bizonytalan suttogásra-Hogy az anyám...nem földi,ezért tudtam a végtelen követ a kezembe tartani...és én. Meg akarom tudni. Ki az anyám. Válaszokat akarok,hogy mi, miért történt. Zavar, rettenetesen, mar szinte idegtépő, hogy nem tudom ki vagyok...-a végére pedig elcsuklott a hangom, és be könnyeztem.
Gyorsan meg dörzsöltem a szemem, hogy lássak.

-Meg értelek.-mondta egyszer csak.
-Nem akarok magamról beszélni.-dörzsöltem meg a szemem megint.-Az olyan önző dolog, és ráadásúl, nem is tudok rólad semmit. Szóval. Te amúgy is önző személyiség vagy, beszélj magadról.-nevettem bele a végébe.
-Hát...nem hinném, hogy szívesen hallasz rólam.
-Miért is?-kérdeztem meglepődötten.-Azt hittem ömlenegeni fogsz magadról. Miért nem?
-Nincs olyan...boldog múltam, mint neked.-nézett rám.
-Persze értem de....mit szeretsz csinálni?
-Olvasni, tanulni, uralkodni, magamról beszélni, itt lenni, tanulni, varázsolni, tanulni, tanulni Friggától...-halkult el egy halvány mosoly kiséretében.
-Szóval egy geek vagy...de gáz...-boxoltam be játékosan a vállába, nevetve.
-Az mit jelent? Nem vagyok állat.- Én meg akkor vettem csak észre, hogy földi szlenget használtam, amit lehet itt nem ismernek.
-Azt, hogy az érdeklődésed csak ez bizonyos témára fókuszálódik. Neked példáúl a tanulásra. Így...elég érthető?
-Igen.-mondta.
-Rendben. Ennek örülök.-konstantáltam mosolyogva.
-Most te mesélsz magadról.
-Mi? Nem.
-Van egy ajánlatom.-fordult felém.-Egyszer te mondasz dolgakat magadról, egyszer én. Rendben?
-Rendben...-eggyeztem bele nagy sóhajtozás közben.-Szeretek rajzolni.
-Tényleg? Egy művész lélek vagy?-kérdezte.
-Igen. Te jössz.-tereltem el gyorsan a témát.
-Utálok szörny lenni.-mondta ki. De szentem' ezt nem akarta elmondani, mert be harapta a száját.
-Mert? Mi? Mi vagy?
-Egy szörny.
-Deee milyen?-kérdeztem vissza.
-Jöttünhein.-válaszolta fagyosan.
-Oh...szóval azért vagy ott lehendő király...várj....Laufey...fia vagy?-kérdztem döbbentem.
-Ez már, másik dolog magamról. Te jössz.
Khm...rendben...öhm....diszlexiás vagyok. Vagyis...
-Tudom mit jelent. Igen tudálékos vagyok a betegségek téma körében.
-És...pánik beteg.
-Ez már másik.
-De te mondtad, hogy jártas vagy az gyógyitó tudományban.-jelentettem ki.
-Figyelmes, és ravasz. Hasonlítasz valamelyik ismerősömre.
-Kire?-kérdeztem.
-Magamra.-válaszolt maga elé meredve.

Lokival rengeteget beszélgettünk, azt sem tudtam mennyi az idő, de nem bántam,mert sokat tudtam meg Lokiról, és Asgardról. Bár Loki elég távolság tartó, zárkózott, bunkó, egoista, mégis úgy érzem, hogy ez nem Loki. Egy teljesen másik ember űl mellettem, aki a csípő be szólásai mellett...igenis kedves ember. De nem sajnáltam semmit...

/Loki szemszöge/
Fura egy lány ez. Mintha egy beteggel ülnék magam mellett, olyan, mintha gyógyitó lennék.
De nincs betegség nyoma. Kívűlről egézségesnek látszik, bár ez a sápadt bőr, és a tejföl szőke haj, kicsit természet ellenes, de akkor is...ez furcsa.

-Mire gondolsz?-kérdezte egy idő után.
-Semmi érdekesre, csak arra, hogy....-hallgadtam el,mert hirtelen sújt éreztem a vállamon. Magam mellé néztem és...Olivia a vállamon pihent. Szemei lecsukva, a légzése eggyenletes. Sápadt arcát meg világítja a hold fény. És könnyen ott pilleng a vállamon.

Nem tudom miért, de óvatosan le csatolom a zöld köppenyem a hátamról, nehogy fel ébresszem. És óvatosan be takarom vele. Lassan át ölelelem a derekát, fel veszem mennyasszony pózba, végig sétálok vele a folyósókon. Be nyitok a szobájába, óvatosan le teszem az ágyába.
És beteakarom. A köppenyemet nem vettem le róla, csak varázsoltam magamnak másikat.
Egy ideig még néztem, ahogy nyugodtan aludt, ahogy a szempillái ott pihennek a sápadt, szeplős arcán, majd fel keltem elmentem az ajtóig, kinyitottam, de mielőtt kimentem volna, vissza néztem és, ezt mondtam:-Fogalmad sincs ki vagy Midgárdi, én is annyit tudok amennyi meg van engedve. De te.. egy csodás teremtés vagy az biztos. Jó éjszakát kedves Midgárdi.-csuktam be az ajtót, de meg is toppantam,mert ott állt elöttem, az anyám...
-Mesélhetnél nekem erről a lányról.-mondta mosolyogva. Én meg tudtam...itt a vég.