Első felvonás (Út a Forma 1-ig) //BEFEJEZETT//

8.

Az Anyával történtek után kezembe vettem a sorsomat, vagy legalábbis megpróbáltam. Rengeteg szponzorjelölt céggel emaileztem, eleinte amatőr üzleti hibákat vétve, például azt kamuztam, hogy managerem van, de aztán felhagytam ezzel, igazat kezdtem mondani, és ezen kívül is egyre jobban belejöttem. A mostani, Donningtoni versenyhétvégére találtam egy új, elég nagy szponzort, de tudtam, hogy ez közel sem elég, kétszer ennyi szponzorral is nehezen tudnám folytatni a versenyzést a következő szezonban.

Ennek ellenére most inkább próbáltam a versenyhétvégére koncentrálni, amiben Senna megkönnyítette a dolgom, ugyanis nem kevés furcsa dolgot csinált. A fejébe vette, hogy ezen a pályán ő nyerni fog, mert Ayrton Senna is nyerte az egyetlen itt megrendezett Forma 1-es futamot, és hogy ő átszáguld a boxutcán, mint a példaképe. A híres, 1993-as donningtoni versenyen Senna kiment a boxba, de nem cserélt kereket, mert a csapat nem állt készen, ezzel futva meg a verseny leggyorsabb körét, ami azóta is pályarekordnak számít. Fred tervével csak egyetlen egy bökkenő volt: az, hogy én tettem meg. Mármint, nem tettem meg igazából, kicsit sem érdekelt az ökörködése, de 80 km/h volt a boxutcai sebességkorlátozás, én pedig véletlenül 84-gyel mentem, és ez szabálytalan. Nem büntettek meg, de a szabadedzés után a versenybírók világossá tették, hogy nem kapok büntetést, de aki legközelebb hasonló dolgot csinál, az igen.

-Kösz, Emma. - vágta le magát Fred a kanapéra.
-Mi történt?
-Elérted, amit akartál. Nem száguldhatok át a boxutcán, miattad.
Néhány másodpercig a döbbenettől elkerekedett szemekkel meredtem a csapattársamra.
-Ezt komolyan gondolod? Hagyjál az összeesküvés-elméleteiddel, Senna!
-Aha, összeesküvés-elmélet. Persze.
Nem akartam elhinni, hogy ezt komolyan gondolja, hogy van ember a Földön, akinek ez igazi problémát jelent és e miatt balhét tud kezdeményezni, pedig így volt. Amíg nekem azon kellett stresszelnem, hogy hogyan oldjam meg, hogy legyen egyáltalán lehetőségem versenyezni, az ő legnagyobb problémája az, hogy nem száguldhat át a boxutcán. Értem én, hogy valakin le kell vezetni a feszültséget, amit az okoz, hogy ezen a két futamon bármelyikünk átveheti a vezetést bajnoki összetettben, de miért rajtam, akinek ennél sokkal több problémája van?

Az időmérő nagyon jól sikerült nekem, második helyről rajtolhattam. Nem az egykörös tempó volt az erősségem, de most nagyon összeraktam az időmérős körömet, és tényleg jólesett a lelkemnek ez a remek rajtpozíció. A verseny egyik, a csapat számára igen, számomra nem meglepő eseménye az volt, hogy Senna kiesett, mert az egyik előzésnél túl agresszívan használta a kerékvetőt és eltört a felfüggesztése. Persze ez technikai hiba miatti kiesésnek számít, de mindenki tudja, hogy valahol Senna hibája is, aki ennyire agresszívan használja a rázóköveket, kerékvetőket, az mindig számíthat ilyen jellegű problémára. Ráadásul jól esik, ha csak magamban is azt mondani, hogy azért esett ki, mert hibázott.

A dobogó tetején állva elégedettséget éreztem, hiszen úgy gondoltam, egy győzelemmel, ráadásul Senna kedvenc pályáján végre megszereztem a csapat és az autósport-világ elismerését. Úgy látszik, nagyot tévedtem.
A boxba visszatérve Csabáékon kívül mindenki Senna körül csoportosult.
Döbbenten mentem oda a mérnökökhöz, hogy megkérdezzem, mi folyik itt.
-Senna Forma 3-as ülést kapott, jövőre ott versenyez.
-Mi van? Mondta, hogy készülődik ilyesmi, de ilyen hamar... Milyen csapatnál?
-Prema. - húzta el a száját Norbi.
-Nem akarok pletykás lenni- kezdte Dani, - de a csapattársa valószínűleg Mick Schumacher lesz.
Hát persze. Az a csapat a reklámra hajt. Nem rossz stratégia, lehet, hogy én is ezt csinálnám, de... Basszus, én vezetem a bajnokságot! Az első formaautós szezonomban vezetem a bajnokságot, futamot nyerek és Senna kap Forma 3-as ülést.
-Még van rengeteg idő, simán lehet, hogy neked is lesz helyed. - Alig hallottam meg Norbi vigasztalását, csak idegeskedve mentem átöltözni. Az öltözőt megfelelő helynek tartottam arra, hogy egy kicsit egyedül legyek, úgyhogy a telefonomat kezdtem nyomkodni. A gokartklubos messenger csoportot nem akartam elolvasni, biztos voltam benne, hogy Sennáról van szó, de amikor rámentem, hogy lenémítsam, valami egészen más fogadott: egy hír, ami úgy kezdődött, hogy ,,Az idei autósport-találkozón Nico Rosberg is ott lesz a Pannónia Ringen”. Felnevettem, és hasonló izgalom járt át, mint amikor ez először történt meg, ráadásul egy pillanatra elfelejtettem a problémáimat és arra gondoltam, hogy mennyire várom azt a napot.
Írtam a csoportba én is, és minden szuper volt addig, amíg meg nem kérdezték, mi volt a versenyen. Gyorsan leírtam, és azt is, hogy ne haragudjanak, mennem kell Csabáékkal adatokat elemezni.

Egy szezon olyan, mint egy sokrészes filmsorozat. Minden verseny egy-egy film benne, külön cselekménnyel, hol happy enddel, hol nem. Az alapszituáció az előző hétvége tapasztalatai. A bonyodalom az, hogy megérkezünk, de minden, amit elterveztünk, dugába dől a szabadedzésen: rajtunk csak az múlik, mennyire. A tetőpont a rajt, a befejezés pedig a dobogón történik, és a boxokban. Felesleges drámákkal van tele, és végül egyáltalán nem az kapja a főszerepeket, aki megérdemelné, el lesz ferdítve a valóság. Mi vagyunk a színészek, a csapattal együtt, a versenyigazgatók a rendező, a körülmények, például az aszfalt hőmérséklete a forgatókönyv-író.
A második donningtoni futam napján az eső.

Ideges voltam, de talán nekem volt rá a legkevesebb indokom, hiszen hirtelen egy körön megtáltosodva az időmérőn sikerült megszereznem a pole pozíciót, és az első helyről rajtolva attól sem kellett félnem, hogy nem fogok látni semmit. Egyszer már vezettem esőben az autót, de az a Pannónia Ringen volt, és közel sem ennyire vizes pályán. Néhány helyen, főleg a bukótereken tócsákban állt az esővíz, úgyhogy a bemelegítő és a Safety Car mögött megtett köröket a legszárazabb ívek megkeresésével töltöttem.

És utána jött az, amitől előre rettegtem: nekem kellett elindítanom a versenyt. A Safety Car bement, és habár Danival és Csabával minden lehetőségemet átbeszéltük, sokkal jobban izgultam, mint egy rendes rajtnál. Azt a lehetőséget választottam, hogy nem megyek el a Safety Car vonalig, ahonnan előzni lehet, hanem nagyon hamar a gázra lépek, és szerencsére bejött ez a módszer.
-Tökéletes volt. - dicsért meg Dani, aztán elmondta, hogy jelenleg mi a helyzet mögöttem: Schimmer, Filep, Senna, aki már most előzött egyet. Ideges voltam, mert tudtam, hogy Senna a Donington Parkban, esőben extrán motivált, de szerencsére az eső miatt kerékcsere nélküli lett a futam. Hálát adtam az égnek, hogy az átmeneti- és esőgumik között sem kellett döntenünk, annyira nem voltak változóak a körülmények, mivel az esőnél csak az olyan körülményektől féltem jobban, amikor egyszer esik, egyszer nem. Szinte végig vezettem a futamot, amin azért volt egy-két ijesztőbb pillanat: a szerb Slavo Filep bukott hatalmasat, miután Patrick Wilsonnal csatázva lekényszerült egy vizes bukótérre. Szerencsére semmi baja nem lett, egy kicsit hosszabb biztonsági autós fázis után folytathattuk a versenyt, amiben az igazi izgalmak számomra csak a legvégén jöttek el, amikor öt körrel a vége előtt Fred utolért.

Nem lett volna okos dolog részemről, ha nem látom be, hogy gyorsabb nálam. Nem sokkal, de feltartottam: szerencsére a csapat nem akart beleavatkozni a csatába, ami a győzelemről dönt az utolsó egy-két körben. Úgy nyomtam, mintha időmérő lenne, de egy-két helyen így is védekező ívekre kényszerültem. Először éreztem át, hogy nem mindegy, ki ül az autóban, amelyik ellen csatázol, hiszen akárki lett volna, nem remeg meg a kezem minden kanyarban, nem lépek korábban a gázra és nem kockáztatok mindent. Senna ezt hozta ki belőlem, egy sokkal gyorsabb, összeszedettebb Emmát, aki minden áron nyerni akar. Négy körön keresztül kergetett, volt egy pillanat, amikor azt hittem, megvan a második győzelem is, de az egyik nyújtott kanyarban megcsúsztam egy vizesebb íven, a következő pillanatban pedig már tudtam, hogy el fog mellettem menni. Nem vesztettem sokat, de ez elég volt ahhoz, hogy másfél kör alatt ne tudjak újabb támadásba kezdeni, abban a pillanatban tudtam, hogy ő nyerte meg a versenyt.

Hogyan ért utol? Hogyan csinálta ezt? El sem tudtam képzelni, hogyan lehetett ennyire gyors. Elképzelhetetlenül megalázó volt az egész helyzet, mert nem kiélezett csata volt egész végig, nem stratégiai hátrányban voltam, hanem vezettem szinte végig, de sokkal gyorsabb volt nálam és megelőzött. Volt olyan része a versenynek, amikor több, mint egy másodperccel gyorsabb volt körönként. Be akartam bizonyítani a csapatnak, Anyának, a motorsport világának, hogy helyem van itt, erre… Fred Senna utolér és egyszerűen megelőz? Utáltam őt abban a pillanatban, nála jobban talán csak az esőt, de vettem egy mély levegőt. Nem vitatkoztam vele. Nem kötöttem az orrára, hogy ezzel még nem lett bajnok, csak egy futamon győzött le, sőt, egyáltalán nem szóltam hozzá. Ő ezt úgy értelmezte, hogy nem tudok veszíteni, ami talán igaz is volt, de… Akárki más előzött volna meg, az fele ennyire sem lett volna megalázó, mint az, hogy Fred Senna szó szerint lesöpört a pályáról ebben az esőben.