Első felvonás (Út a Forma 1-ig) //BEFEJEZETT//

12.

Pierre-rel nagyon jól telt a repülőút, elmeséltem az első győzelmemet a Donington Parkban, aztán a huszonnégy órás versenyekhez kapcsolódó lehetségesnek tűnő taktikákat, kifizetődő vezetési stílusokat tárgyaltuk ki, ő pedig mesélt arról, hogy ő is nehezen került be a Forma 3-ba és a GP2-be. Ez a beszélgetés szöges ellentéte volt annak, ami a vonaton történt, és rájöttem, hogy sokkal-sokkal jobb volt Pierre-rel random pályák random féktávjait elemezni, mint egy idegennek menőzni.

Nem csak az út telt jó hangulatban, hanem az is elképesztő érzés volt, hogy beállíthattunk egy tesztre a Paul Ricardra, egy legendás versenypályára... Próbáltam leplezni, hogy ez a tény mennyire lelkesít, de Pierre így is kiszúrta, és jól ki is nevetett. Mondtuk a recepción, hogy a tesztre jöttünk, és már jött is két ember. Mindketten a Forma 1-es Renaulthoz hasonló színű, sárga-fekete pólót viselt.
-Sziasztok! Jerry Carter vagyok, velem leveleztetek. Örülök, hogy megjöttetek, a csapattársaitok már itt is vannak, hol is? Ja igen, ott. Bemutatlak nekik bennetek. Srácok! - kiabált a két srácra, akik egymás mellett ültek a fal tövében, a földön. - Ő itt Lando Norris, ő pedig Will Palmer. Ismerkedjetek, aztán gyertek, kaptok versenyzői felszerelést.
-Húzz fel! - nyújtotta nekem a kezét a Lando nevű srác. Őt ismertem: gokartoztunk együtt nagyon sokat, mert egy korosztály voltunk. Egy irtó vicces, kissé komolytalan, de nagyon tehetséges és csupaszív srác volt, aki idén szinte biztosan behúzza a Formula Renault bajnoki címét. Will-lel még nem találkoztam, de tudtam, hogy a tesója a Renault f1-es pilótája.
-Szóval, kedves csapattársaim. - beszélt tovább Lando. - Hogy vagytok? Van már ülésetek következő szezonra? Tudom, hogy nincs, ha lenne, nem lennétek itt.
Elmosolyodtam a kérdésen, ami annyira Landos volt, hogy le sem tagadhatta volna.
-Nekem van- közölte Will- De szeretem az endurance-t.
-Akkor te vagy a kakukktojás! - kiáltotta Lando lelkesen, mi pedig a nevetve léptünk be a garázsba.
-Ők itt a csapat. - mutatott körbe Jerry. Sajnos nem voltam éppen a legjobb a nevek megjegyzésében, úgyhogy a mérnököket, szerelőket és egyéb csapattagokat majdhogynem hiába mutatták be nekem, alig néhányuknak sikerült felidéznem a nevét, amikor később beszélni szerettem volna velük.

Egy mérnökkel elegyedtem szóba, amikor kis híján leestem a székről a meglepetéstől: nem más, mint Alain Prost sétált be az egyik ajtón. Egy pillanatig teljesen le voltam merevedve, aztán döbbenten néztem a George nevű mérnökre, aki elmosolyodott.
-Néha bejön tesztekre, kíváncsi, hogy vezetnek a fiatalok.
Ettől a ténytől nem lettem nyugodtabb, sőt, a szívem olyan hevesen kezdett verni, mintha kilométereket futottam volna. Alain Prost, a titkos példaképem kijött a tesztre megnézni, hogy vezetünk? Képzeletben felírtam a bakancslistámra, hogy még ma találkoznom kell vele, sőt, legszívesebben ezzel kezdtem volna, de nem ezért voltam itt, hanem tesztelni, úgyhogy egy kicsit fájó szívvel, de elhalasztottam ezt a dolgot.

A bemutatkozás után kaptunk felszerelést, beszéltünk az autóról, leendő stratégiáról és hasonló dolgokról, aztán végre vezethettünk. Pierre kezdett, aztán Lando és Will következtek, amit nem bántam, mert így mire én is sorra kerültem, átnézhettem az összes fiú telemetriáját, amiből nagyjából láttam, melyik kanyar hogyan gyorsabb, és levonhattam fontos következtetéseket, szóval mire az autóba kerültem, rengeteg dolgot tudtam már. Ezután jöttem én.

Nem mondom, hogy nem volt furcsa a négyüléses, sokkal nehezebb és minden tulajdonságában más autót vezetni, ráadásul azzal a tudattal, hogy Alain Prost figyel, mert kíváncsi, hogyan vezetek, de pár kör után egészen belejöttem, és több változtatást javasoltam az autón, mint a három fiú összesen. Ezek után a boxban tartottunk megbeszélést: másnap a kiállásokat fogjuk gyakorolni és eldöntjük, hogy osztjuk majd be az időt a versenyen, harmadik nap pedig azokat a dolgokat pótoljuk be, amik elmaradtak, vagy azt gyakoroljuk, amit szükségesnek érzünk. Elképesztően sok kör megtétele után hulla fáradtan beszélgettünk Landoval, Pierre-rel és Will-lel.
-Benned elveszett egy mérnök, öcsém! - nézett rám Lando. - Vagy húgom.
-Vagy nővéred. -nevetett Pierre- Lelkileg sokkal idősebb nálad.
-Most megsértettél.
Csak nevettem a srácokon, aztán Will hozott egy adat kinyomtatott adatot.
-Ehhez nincs idegrendszerem most. - rázta a fejét Pierre.
-Ahj. - Lando színpadiasan sóhajtott. - Nekem sincsen. Elmegyek aludni, és inkább keljünk korán.
A szállásunk alig egy kilométerre volt a pályától.
-De ne már, most frissek az emlékek. - tiltakoztam.
-Emma. A saját nevemet sem tudom, igaza van Landonak.
-Igen, jobb lenne reggel.
Mivel leszavaztak, megadóan ráztam a fejem, és közöltem.
-Oké. De én még maradok egy kicsit.

Habár fáradt voltam, nem tudtam volna beülni a szobámba filmet nézni, amíg az a pár szerelő az autón dolgozik. Elmentem megnézni, mit csinálnak: kevesen voltak, és tudtam nekik segíteni, úgyhogy másfél órán keresztül volt mivel elfoglalnom magam. Amikor végeztünk, az ajtó felé indultam, ahol Alain Prostot láttam meg. Furcsa lett volna képet vagy autogrammot kérni, de végre adódott lehetőség, hogy beszélgethessek vele, amit mindenképpen ki szerettem volna használni. E helyett egy helyben álltam és elgondolkodtam, hogy mit mondjak, de szerencsére és legnagyobb meglepetésemre ő szólalt meg előbb.

-Jól vezettél ma.
-Köszönöm. – azt hiszem, még soha egyetlen dicséret sem esett ennyire jól. Elképesztő módon zavarban voltam, hiszen éppen most dicsért meg egy legendás autóversenyző, egy négyszeres Forma 1-es világbajnok.
-És nagyon értesz az autóhoz.-folytatta, én pedig el sem hittem, hogy rólam beszél.- Régen találkoztam versenyzővel, aki egy kategóriában újoncként így ismerte az autóját, új beállításokat és megoldásokat javasolt, és segített is kivitelezni őket.
-Hát, pedig azt hittem, hülye leszek hozzá, mert még életemben nem vezettem nem együléses autót.- közöltem, de ahogy kimondtam, már meg is bántam, ennél sokkal értelmesebben is reagálhattam volna. Prost viszont leült és maga mellé mutatott a padra, ami a boxban volt elhelyezve. Jó ötletnek tartottam, hogy üljünk le, így talán nem látszott a remegő lábam.
-A Forma 4-ben versenyzel, igaz?-Kérdezte, én pedig bólintottam.-Fred Sennával egy csapatban, ami magyar. Amikor utoljára néztem egy futamot, akkor messze vezettétek a bajnokságot, még most is?
-Igen, most is, szerintem... A konstruktőri bajnoki cím bebiztosításához egy pont kell. Vagy kettő, vagy ilyesmi.
-Milyen a csapattársának lenni?
Nem tudtam, hogy erre mégis mit válaszoljak.
-Öhm... Jól vezet, meg minden, de... Az egója nagy.
-Ez nem teszi könnyűvé az életed, gondolom.
-Hát, nem. - még mindig remegtem az izgalomtól, főleg, hogy nem éppen a legkényelmesebb témáról kezdtünk beszélni. -Ráadásul mindig mindenki a pártján áll.
-Akkor hasonlít Ayrtonra. Gondolom nem valami jó a csapattársának lenni.
Óvatosan megráztam a fejem.
-Amikor legyőzöd, nagyon jó lesz. - mondta. Nem ,,ha” legyőzöd, amikor. Biztos volt benne, hogy legyőzöm Sennát. Hálásan néztem rá, ő pedig folytatta.
-Nagyon tetszik a versenyzéshez való hozzáállásod. Nem ismerlek, de ahogy ma vezettél, az elképesztően hasonlít az én versenyzős énemre...- mosolygott. - Hol fogsz jövőre versenyezni?
-Még nem tudom, de... - megráztam a fejem. Nem akartam panaszkodni, de még mindig szörnyű kilátástalannak tűnt a helyzetem.
-Mesélhetsz nyugodtan. - bíztatott, mintha tudta volna, mi jár a fejemben.
- Most vesztem össze Anyával, akinek életcélja, hogy megakadályozza a versenyzésem, pénzt se ad, a mostani csapatomnál is félig-meddig ingyenes helyem van. Nincs elég szponzorom és nem is tudok újakat találni. Talán lesz esélyem, ha megnyerem a Forma 4-et, ha Forma 3-as nem is, de egy Formula Renault-s vagy német Forma 4-es helyem lesz, nem? -hadartam el egy levegővel. Hosszú szünet következett, ami közben ezerszer megbántam a rögtönzött kiselőadásom.
-Apukád nem segít?
-Nem ismerem Apukámat.
Egy kis csend után felállt és rám mosolygott.
-Örülök, hogy tudtunk beszélni, Emma. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komplikált a helyzeted, remélem, összejön egy jó ülés a következő szezonra. Ha lehetőségem lesz, biztosan megemlítelek majd akár a Renaultnak, habár szerintem a mai teljesítményed után eleve fenn leszel a listájukon.
Ezzel otthagyott engem a gondolataimmal, amik közel sem a ,,komplikált” helyzetem körül forogtak.

Ahogy vezetek, az hasonít arra, ahogy Alain Prost vezet. Még mindig ez a mondat járt a fejemben, úgy éreztem, bárcsak felvettem volna hangrögzítővel, hogy a nehéz pillanatokban újra meghallgathassam. Titkos példaképem egy öt perces beszélgetéssel többet segített mindenkinél, az egész családomnál, a csapatnál…

Teli szájjal vigyorogva dőltem hátra a falnak. Mivel felfelé néztem, nem láthattam, ahogy Alain Prost mosolyogva visszanéz rám, és azt sem tudtam, hogy gépközelve kerülve az első dolga lesz mindenre rákeresni, amit velem kapcsolatban megtalál. Arra pedig főleg nem számítottam, hogy ezzel a beszélgetéssel milyen módon mentettem meg a pályafutásomat.