Első felvonás (Út a Forma 1-ig) //BEFEJEZETT//

14.

Másnap reggel megújult lendülettel ültem az autóba. A tegnapi beszélgetés Prosttal értelmet adott a versenyzés folytatásának. Nem bizonytalanságot éreztem, pedig így sem volt biztos helyem a következő szezonra, de legalább körvonalai voltak a karrierem folytatásának. Kétszer olyan magabiztos voltam, mint általában, ugyanis most Senna nem lehetett egyeduralkodó a boxban sem, tekintve, hogy Prost itt maradt Imolában a versenyhétvége további részére is. Egyértelmű volt, hogy miattam, és nem Fred miatt van itt, ezt viszont nem viselte jól a brazil. Egész nap nem szólt hozzám, mármint egyáltalán, egyetlen egy szót sem. Igazából nem tudtam, hogy mérges, megsértődött, irigy, vagy csak szimplán feszültséget akar generálni, de nem is próbáltam megfejteni a gondolkodásmódját, annyira sok pozitív energiával voltam tele, hogy egyszerűen lepergett rólam Senna bunkósága. Nem érdekelt.

Közvetlenül az időmérő előtt viszont nem tudtam nem a balesetre gondolni. A torkomban dobogó szívvel húztam a fejemre a sötétzöld sisakomat. Azt nem mondom, hogy megijedtem, de a pozitív energiám olyan gyorsan tűnt el, ahogy jött tegnap: újra megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy megéri-e ez az egész? Megráztam a fejem, mintha ezzel elkergethettem volna a negatív gondolataimat, és elindultam beülni az autóba. Dani még félrehívott, hogy utoljára átbeszéljük a terveket az időmérőre, és a kvalifikáció kezdete előtti utolsó pillanatokban még Prost is odajött hozzám.

-Emma-most minden eddiginél komolyabban nézett rám, és ez egy pillanatig nyugtalansággal töltött el.-Látom rajtad, hogy izgulsz, és ez teljesen érthető, de egyetlen egy dolgot tudnod kell. Az autóban csakis azt kell megcsinálnod, amit szeretnél. Ha valamit túl kockázatosnak érzel, akkor egyszerűen elveszed a gázt, semmi sem fontos annyira, hogy megsérülj érte, és erre rá is jöttél azt hiszem tegnap. Hidd el, ha óvatoskodsz is kegyetlenül gyors leszel.

Egy pillanatig csak néztem, aztán bólintottam, de csak amikor beültem az autóba, akkor jöttem rá, hogy végülis teljesen igaza van. Mi van akkor, ha nem autózok mindig a legjobb formámban? Lehet, hogy pár századdal lassabb leszek, de eltüntetem azt a faktort a kétségeim közül, hogy veszélyes. Igen, tényleg az, de a balesetek nagyrésze azokkal történik, akik előidézik őket, önhibámon kívül pedig nem csak a versenypályán történhet velem baleset, hanem otthon is akár. Ráadásul az óvatoskodással is lehet előnyt szerezni, ezt én magam is bemutattam már jópárszor, ez a stílusom velejárója, csak erre nem jöttem rá magamtól, hanem Prost tanácsára volt hozzá szükségem. Ha tényleg segít Formula Renault-s üléshez jutni, többet köszönhetek majd neki, mint az egész mostani csapatomnak, a családomat pedig azt hiszem, ez alatt az egy nap alatt túlszárnyalta a segítségével.

Az időmérő érdekesen telt. Az autóm nem éppen volt a legjobb állapotban, nagyrészt ennek köszönhető, hogy az időmérőn nem sikerült egy normális kört megtennem, ezért nem rajtolhattam valami jó pozícióból. Éppen ezért célnak azt tűztük ki, hogy újra normális autót és beállításokat rakjunk össze az időmérő végére, ez pedig végülis sikerült, úgyhogy nem voltam teljesen elégedetlen. A verseny előtt viszont azt hittem, sírva fakadok, amikor megláttam , hogy esni kezd az eső. Még élénken élt az emlékeim között a donningtoni vereség. Prost is észrevette, hogy ideges vagyok, én pedig először mellébeszéltem, de aztán szépen lassan kibukott belőlem, hogy esőben Senna... Egyértelműen gyorsabb nálam. Ő erre egyszerűen azt mondta, hogy nyugodjak meg, eleinte ő sem szerette az esős körülményeket, és hogy még elállhat az eső. Szerencsére tényleg igaza lett: szinte teljesen száraz pályán vághattam neki a felzárkózásnak.

Ezt ki is használtam: nagyon hamar az első tízben találtam magam, és egy kis szerencsém is volt, jó döntést hoztunk a stratégiával is, ezzel rengeteg időt és vagy hat pozíciót nyertem. Az utolsó pár körre sikerült utolérnem az élen haladó Sennát, aki szinte időmérős köröket autózva menekült, aminek meg is lett a következménye, ugyanis az egyik kanyarban megcsúszott, és egy magas rázókővel történt találkozás után sérült az autóján a jobboldali szárnyvéglap. Ezután egyértelmű esélyessé léptem elő, ő viszont a sérült autóval nehezen, de elszántan védekezett. Két körrel a vége előtt, a Tamburello-kanyarban, külső íven előztem meg.

Még életemben nem örültem ennyire győzelemnek, és ennek több oka is volt: egyrészt, magamnak szerettem volna bebizonyítani, hogy érdemes ezt csinálni, másrészt Prost is itt volt, aki, habár úgy tűnt, valamilyen csoda folytán hisz bennem, és mentorálni kezdett, ami ritka a motorsport világában, tényleg hihetetlenül szerencsés vagyok emiatt, de... Jó lett volna megmutatni, hogy igen, okkal teszi ezt. És ezzel a győzelemmel azt hiszem, sikerült. Már voltak futamgyőzelmeim, de egyik sem volt ennyire jó érzés, hiszen eddig mindig azt éreztem, hogy ,,na látod, Senna, én is tudok nyerni", meg azt, hogy oké, sikeres volt a hétvége, akkor most jöhet a következő, annak is így kellene sikerülnie. Most viszont tényleg, magam miatt örültem, de annyira, hogy jól esett volna felüvölteni örömömben.

Délután, miután kiélveztem minden előnyét a futamgyőzelemnek, nyújtottam, összevesztem Sennával, aki azt állította, hogy nem fair módon előztem meg, részletes élménybeszámolót tartottam Martinnak a futamomról és össze is pakoltam a cuccaimat, azt hiszem, még mindig nem voltam túl a nap legdöbbenetesebb eseményén.

Prost jött oda hozzám, először gratulált, aztán biztosított, hogy szabályosan előztem, nem kell hallgatom Sennára, de ne haragudjak rá, nem ellenem irányul ez, egyszerűen csak makacs. Ezt fenntartásokkal kezeltem, de nem indítottam vitát példaképemmel szemben.
-Hogyan tervezel hazautazni?-váltott témát hirtelen.
-Hát-nyeltem egyet.-Bruno, Fred apukája mondta, hogy ők hazavisznek, mert ő is itt volt, és...
-Én is Magyarországra megyek, ha gondolod, hazaviszlek én is. Sőt, örülnék, ha velem jönnél, ugyanis beszéltem Anyukáddal, és ha hazaviszlek, akkor... Meg kellene beszélnünk pár fontos dolgot.
-Anyával? Mit...
-Figyelj, Emma-sóhajtott.-Ne haragudj, lehet, hogy nem kellett volna felhoznom ezt így, de nem szerettem volna hazugságot kitalálni... De jobb lenne, ha majd csak ott beszélnénk meg, rendben?
Bólintottam. Ötletem sem volt, hogy miért beszélt Anyával, egyáltalán honnan tudta a számát. Miért hívta fel a tudtom nélkül? Nyilván megvolt rá az oka, de örülnék, ha elmondaná, ez így nem jó érzés, főleg, mert én nem is beszéltem Anyával a baleset óta.
Egész éjjel azt próbáltam megfejteni, hogy milyen fontos dolgokat szeretne megbeszélni velünk.