Első felvonás (Út a Forma 1-ig) //BEFEJEZETT//

16.

Voltam már Forma 1-es Magyar Nagydíjon, de csak gokartversenyeken nyert belépőkkel, és az azért nem olyan volt, mint ez: a Renault motorhomejánál tölthettük már a csütörtököt is, de bejuthattunk nagyon durva helyekre, a paddockon belül konkrétan bárhova, ahová Papa nélkül esélyünk sem lett volna. Újra meg kellett állapítanom, hogy egy Forma 1-es futamnak elképesztő hangulata van. Csak remélni tudtam, hogy egyszer itt versenyezhetek, hiszen így is imádtam az ottlétünk minden egyes pillanatát. Csütörtökön a szurkolók szempontjából nem történik semmi néhány érdekes vagy vicces interjún kívül, de azért én azt is elképesztően élveztem: a nyüzsgés a csapatnál, találkozás fantasztikus pilótákkal...

Martinnal éppen a paddock legzsúfoltabb pontján tébláboltunk, hátha találkozunk valakivel, amikor ez bekövetkezett. Igaz, hogy csak három másodpercre, de Rosberggel is összefutottunk, aki legnagyobb meglepetésemre rám köszönt, amikor Niki Laduával és egy, számomra ismeretlen Mercedeses egyénnel jött szembe.
-Vártam már, hogy itt lássalak.- kacsintott rám Nico Rosberg, aztán a többiekre nézett.- Ő a gokartos kiscsaj, akiről meséltem. Azóta vezeti a bajnokságot Forma 4-ben és kiderült, hogy Prost unokája.
-Most éppen nem vezeti. - nevette el magát Martin.
-Most.-forgattam meg a szemeimet.-Mert egy versenyen nem állhattam rajthoz.
-Hogyhogy? - kérdezett rá a Mercedeses ember, akit nem ismertünk.
-Mert volt egy balesete. – közölte Martin.
-Ó, csak nem Fred Sennával ütköztetek?-kérdezett rá vigyorogva Rosberg, mire kelletlenül bólintottam.
-Tagja vagy valamilyen versenyzői akadémiának? - kérdezte az ismeretlen.
-Még nem, de hamarosan az leszek. - húztam ki magam. - A Red Bullénak.

Ezután már nem volt kedvük beszélgetni velem.
Verstappennel is találkoztam, aki mondta, hogy ott volt Imolában, pont látta a balesetem, és meg volt róla győződve, hogy megsérültem, mert nagyon durva volt. Aztán jó hosszan elbeszélgettünk a 24 órás versenyről és felidéztük a gokartos versenyeinket, ahol George Russell, egy vicces, Charles Leclerc, egy kissé irritáló stílusú srác, emellett Pierre és Lando, a csapattársaim csatlakoztak a rivalizáláshoz: ezekkel a srácokkal konkrétan együtt nőttünk fel, és most én is csatlakozok hozzájuk az egyel magasabb szinten. Max valahogy ülést kapott korábban, de azért ez csodaszámba ment.

Szombaton a Renault szempontból viszonylag jól sikerült időmérő után, amíg a csapat egésze dolgozott, én leültem a földre és a telefonomat kezdtem nyomkodni. Lando is írt egy üzenetet:
,,Szia! Láttam, hogy itt vagy a Hungaroringen. Nem találkozunk?" Jó ötletnek tartottam, úgyhogy figyelmeztettem is a tesómat.
-Elmegyek, találkozok Norrisszal!
A brit versenyző a Renault motorhome-ja előtt várt rám.
-Szia, Lando!
-Szervusz, Prost. Jól vagy?
-Hmm? - néztem rá döbbenten.
-A baleset. Durva volt.
-Ja, igen. - bólintottam. - Mármint igen, jól vagyok.
-És most te vagy az autósport új reménysége. Gondolom, már ülésed is van. Nekem még a nagyságos Prostnál is előbb lett. - nevetett. Lehet, hogy bunkóságnak tűnt, amit mondott, de Lando az a típus volt, aki, ha bunkóságot mondott, az is viccnek hangzott.
-Ó, már előtte is volt. Red Bull Akadémia, Forma 3...- csatlakoztam a nagyképűsködéshez, aztán nevetve leültünk a földre, a jövő évi versenytársaink futamát nézve.
-Ahh, legszívesebben jövő évig pörgetném az időt, nincs kedvem a téli szezonhoz se.
-Hát...- nevettem el magam. - Én valószínűleg a Formula Renault-ban leszek téli szezonban és azt várom. De előtte még megnyerem a Forma 4-et.
-Ennyire biztos vagy benne?
-Nem.-nevettem el magam.- De muszáj lesz. Ha nem, akkor... Gondolj bele. Először is nem akarom látni Senna bajnok-fejét, másodszor nem szeretném megkapni a médiától és mindenkitől, hogy csak a nevem miatt jutok el a Forma 3-ig. De egyébként... Ettől függetlenül is. Nyerni akarok, ez érthető, nem?
-Mert egyébként nem a neved miatt jutsz el? - kérdezte egy idő után Lando. - Mármint, én tudom, hogy brutál tehetséges vagy és hogy elveszett benned egy mérnök, de... Nem lenne pénzed és nem lennél eléggé eladható a Forma 3-hoz.
-Tudom. - gondolkodtam el. - Igazad van. De mindenkinek, aki eljut a Forma 3-ig, van valami plussza. Pénze, ütős sztorija, jó managere, vagy... Nekünk Sennával nevünk, de... Igaza volt Rosbergnek, én is kihasználom a lehetőségeimet.
-Rosberg? Te mióta beszélgetsz Rosberggel?

Természetesen részletesen elmeséltem neki azt a napot, amikor Rosberggel bejártuk a Pannónia Ringet.
Jól esett Landoval beszélgetni, hiszen végighallgatott, de hozzáfűzte a véleményét a dolgokhoz és nagyon-nagyon vicces volt. Ráadásul a közeljövőben sok időt fogunk együtt tölteni, aminek őszintén örülök, mert tényleg szimpatikus volt a mellett, hogy időnként óvodásnak tűnt.
-Emma? - nézett rám bociszemekkel. - Fagyizzunk, léégysziii! - nyújtotta el az utolsó szót. Ennek természetesen nem lehet ellenállni, úgyhogy egy fagyit le kellett dolgoznunk. Ez jó indoknak tűnt ahhoz, hogy Landot és Martint is magammal rángassam a pálya körbefutására.

A vasárnap már nem telt ennyire jól: Palmer kiesett technikai probléma miatt, Magnussen csak a 12. helyet tudta megszerezni és Rosberg sem nyert ezen a futamon. Én pedig most először megtapasztaltam azt, hogy nem mindig előny a valaha volt egyik legsikeresebb Forma 1-es pilóta unokájának lenni.

Ez úgy indult, hogy egy, számomra ismeretlen újságíró megkért, hogy hadd készítsen velem interjút. Örültem, úgyhogy igent mondtam, de utólag kiderült, hogy nagyon nem kellett volna.
Már a legelső kérdés sem volt a legkedvesebb (Hogyan éltem meg a balesetet), utána pedig a létező összes kényes témára rákérdezett, a rivalizálásunkra Sennával, Anyával való kapcsolatomra... Próbáltam humánusan kifejteni.
-Voltak vitáink, és ami Apával történt, azután érhető, hogy nem szereti az autóversenyt, de már minden rendben, ha nem is lelkesedik érte, de támogat.

Az ezek után amúgy sem kellemes hangulatom egy telefonhívás tette még rosszabbá Anyától, az interjú után úgy egy órával, amikor már hamarosan indultunk volna a ringről.
-Mit tudsz mesélni erről?- kérdezte.- ,,Az érem másik oldala: Emma Prost édesanyja akadályozza a karrierét."
Egy pillanatig meg sem tudtam szólalni.
-Én nem... Nem ezt mondtam! - teljesen kétségbe estem- Kiforgatta a szavaimat! Ne haragudj Anya, nem tehetek róla!
-Legközelebb, kérlek, gondolkodj. Szia, Emma, jó utat.
És letette. Elképesztően szerencsétlenül éreztem magam: most mit csináljak? Ha elmodnom, hogy nem így van, csak mégjobban felhívom magamra a figyelmet. Megkerestem a cikket, amiben még ennél is rosszabb dolgok is voltak.
,,Fred Sennával sem jó a kapcsolatunk, többet árt a karrieremnek, mint használ a rivalizálásunk."
Felpattantam és futva kerestem meg Papát, akit szerencsére egyedül találtam.
-Baj van.- néztem rá.- Egy seggfej újságíró kiforgatja a szavaimat, és...
A kezébe nyomtam a telefont. Láttam, ahogy végigfutotta a cikket, összeráncolta a homlokát, aztán rám nézett.
-Mindig lesznek seggfejek, ezt sajnos meg kell szokni. - egy megnyugtató félmosolyra húzta a száját- Nyugodj meg, nem ez alapján fognak téged megítélni, ez csak egy utálatos cikk, amiről lerí, hogy hazugság. Anyukáddal beszéltél?
Bólintottam.
-Nem örült túlzottan.
-Semmi gond, ő tudja milyen ez, biztosan nem fogja a szívére venni. Írj Sennának is.
Gyorsan írtam neki messengeren, és egyből látta is: csak egy like-ot küldött vissza, rá jellemző módon.
-Ne vedd magadra. Tudom, hogy rossz érzés, de nem tudsz tenni ellene, ez... Együtt jár a versenyzéssel.
-Oké. - bólintottam.
-Gyere ide! - tárta szét a karját, én pedig átöleltem.