Első felvonás (Út a Forma 1-ig) //BEFEJEZETT//

4.

Eszméletlen érzés volt részt venni egy igazi Forma 4-es versenyhétvégén. Imádtam a csapatot, a szabadedzést, ami során természetesen nem csak értelmetlen köröket tettünk meg, hanem a verseny- és időmérős beállításainkat is megterveztük. Már előre is voltak ötleteim az autóval kapcsolatban, néhányat meg is valósítottunk, a legtöbb viszont természetesen nem működött, úgyhogy újra kellett terveznünk, de azt hiszem, végül nem sikerült rosszul. Szerencsére nincsenek parc fermé szabályok és semmi hasonló, tehát az időmérő közben és a verseny előtt is lehet változtatni az autón, amit maximálisan kihasználtam.

Az az igazság, hogy a többiek beszámolói után egész biztos lehetek benne, hogy sokkal többet törődtem az ilyen részletekkel, mint Senna vagy Lukiék, nekik leginkább a mérnökük felvázolt egy-két lehetőséget, ők pedig választhattak. Hát, én nem így álltam hozzá, Csabával, Danival és Norbival nagyon sokáig ültünk a rendelkezésünkre álló, viszonylag kevés telemetriai adat és a lejegyzetelt beszámolóim felett, amik szerencsére megegyeztek, és kieszeltük a legjobb koncepciót. Az időmérő és a szabadedzés között nem volt sok idő, csak két óra, ez alatt semmi mást nem csináltunk, csak az autót módosítottuk és ettem egy banánt, át sem öltöztem a versenyzői overálomból. Ennek örömére egy nagyon jól sikerült, viszonylag izgalmas időmérő után sikerült Senna elé kvalifikálnom magam, a 11. helyre, ő a 12.-ről rajtolt. Igaz, ő sokkal gyorsabb szokott lenni nálam egy körön, ha sikerül rendesen befejeznie a körét, lesöpört volna, de belehibázott. Én pedig nem, szóval elégedett lehettem az első időmérőmmel. Miután megnyugtattam magam, hogy már semmit nem tudok tenni, amivel hasznossá tehetem magam, Martinékkal kártyáztunk. Rengeteget nevettünk, ráadásul tét is volt: a győztesé lesz a plusz müzliszelet. Sajnos ez nekem nem jött össze, Luki verhetetlen az ilyesmiben, de büszke lehettem magamra, mert a második helyet sikerült megszereznem UNO-ban és römiben is.

Az első futam szombaton volt, én pedig izgatottan ültem az autómban, és a fejemben a rajtra vonatkozó tanácsokat ismételgettem: próbáljam tartani az ideális ívet, mindenképpen maradjon teljesen sértetlen az autóm, akár egy pozíció árán is...
-Oké Emma, felvezető kör.- Csaba hangja kizökkentett a merengésemből, egész felvezető kör alatt beszélt hozzám: az időjárásra, pályára, többiek feltételezett taktikájára hívta fel a figyelmem. Eközben én próbáltam az összes gumimat egyenlő hőmérsékletre melegíteni és a pálya körülményeit is felmértem. Nem ért meglepetés, hiába volt az eddigieknél sokkal melegebb a pálya aszfaltja, Csaba tökéletesen jósolta meg, hogy mire számíthatunk. A rajt előtti pillanat elképesztően feszülten telt, és nem is sikerült jól. Első pillanatban azt hittem, hogy ez az, tök jól rajtoltam, de kiderült, hogy mégsem. Az első kanyarban egy kicsit a bukótérre is lekényszerültem, ami miatt az első, káoszkör alatt kénytelen voltam újragondolni magamban a stratégiát. Persze volt B és C tervünk, amikor hosszabb első etapot jelentettek, Csaba viszont ragaszkodott hozzá, hogy előbb álljunk ki. Ebben nem igazán értettem vele egyet, mivel ezerszer átbeszéltük a verseny előtt, hogy miért lenne rossz korán kiállni hátulról. Összesen háromféle gumink volt: slick, átmeneti és eső, szóval nem kellett különböző gumikeverékek között válogatnunk, mint más versenysorozatokban.

Hosszas, tőmondatokban a rádión keresztül zajló vitatkozás után úgy döntöttünk, hogy az 51 körös versenyből a 24.-ben álltunk ki, mert meggyőztem Csabáékat, hogy maradjunk még a második körben eltervezett 21.-hez képest. A kiállás után érkezett el a verseny legérdekesebb része: a 22. helyre visszaesve kénytelen voltam előzgetni. Húsz másodperc volt a lemaradásom a 15.-hez képest, de a tempóm nem volt rossz, ráadásul szinte mindig szélárnyékban autóztam, ami a gumik szempontjából nem volt jó, de az én vezetési stílusom a korai féktávokkal és meglehetősen jó kigyorsításokkal maximálisan gumikezelés-párti volt, szóval ebből sem volt baj. 27 kör alatt kilencet előztem, ami nem tűnik soknak, de az első formaautós versenyemen szerintem elégedett lehetek vele. Volt a manőverek között mindenféle: egyenesben, szélárnyékkal, tempóelőnyből, a sikánban alávágással, a lassú kanyarokban, a gyors kanyarokban külső íven... Legnagyobb bánatomra Sennát nem sikerült utolérnem, de közvetlenül mögötte, a 13. helyen végeztem.

A boxban úgy terveztük, hogy kielemezzük a délutánt, végül azonban csak egy rövid megbeszélésre került sor, inkább a pihenés mellett döntöttünk. A ,,motorhome”-ban nem uralkodott jó hangulat, Senna percenként emlékeztetett, hogy előttem végzett, úgyhogy először átmentem Martinékhoz, akik telefonon PubG-ztak, amihez azonban nekem nem volt különösebben kedvem, de ők sem próbáltak meg maradásra bírni.
-Szia, Emma... Ne! Luki! A legrosszabb helyre ugrottál-fogatott Martin.
-Nem, itt mindig van egy csomó jó cucc...
-Lehet, de mindenki ide ugrik és meg fogunk halni!
-Oké, akkor én le is lépek... Sziasztok, srácok!- sóhajtva döntöttem el, hogy akkor inkább sétálok egyet, de nem volt jó ötlet, hiszen azzal találkoztam, akivel a legkevésbé sem akartam: Márkkal.

Hiába adtam neki egyszavas válaszokat és találtam ki kifogásokat, semmivel sem tudtam elérni, hogy magamra hagyjon, sőt, egy kicsit élvezni kezdtem a társaságát. Végül levontam konklúzióként, hogy Martin valószínűleg tévedett, ugyanis Márkkal tényleg csak a versenyzésről beszéltünk. Egyszerűen befogadott egy közösségbe, ami miatt hálás is voltam neki. Lányként és szinte ingyen versenyzőként kilógtam a sorból, ráadásul, habár nem voltam magányos soha, voltak barátaim, de azért nehezebb dolgom lett volna a beilleszkedésben, ha ő nem mutat be a mezőny nagy részének és nem tölti velem ezt a délutánt.

Hihetetlenül gyorsan elrepült az első formaautós versenyhétvégénk, hirtelen azon kaptam magam, hogy már pakolunk is. A második futamon sikerült Fred előtt végeztem, úgyhogy most szent volt a béke köztünk, és én sem próbáltam felidegesíteni olyan apróságokkal, hogy a bajnokságban előtte vagyok és mindkét időmérőn jobb kört mentem. Mondjuk, ez utóbbinak az autóm tökéletes beállításai és Fred hibái is részesei voltak.
A tapasztalataink azok a hétvégéről, hogy itt bárki bajnok lehet, a leglassabb csapat is, annyira kicsi a különbség és annyira sok a fejlesztési lehetőség. Egyértelmű volt, hogy a következő futamokig hátralevő három héten minden szabadidőmet az autóban és a boxutcában fogom tölteni, és az is, hogy Fred nem, tehát hozzá képest is nagy előnyöm lesz, akkor is, ha a leglényegesebb fejlesztéseket ő is meg fogja kapni.
-Emma! - hallottam a csapattársam hangját. - Nálad van a kesztyűm?
-Melyik? -kiabáltam vissza.
-A versenyzős...-forgatta a szemét Fred. - Nem, Emma, a téli!
-Jól van, két pár van versenyzősből is. Egyébként nincs nálam.
Csak egy sóhaj volt a válasz, és hallottam, ahogy egy hasonló párbeszédet folytat Martinékkal is.
-Én még elmegyek egy interjúra-figyelmeztettem a csapatot, -de kész vagyok a pakolással.

Mindenki, a híres és kevésbé híres versenyzők azt mondták, hogy az újságírók, a riporterek, az egész média jelenléte frusztráló egy versenyhétvégén. Nem tudom, lehet, hogy csak azért, mert túl zöldfülű vagyok, és később nem fogom, de én élveztem. Mivel a csapatnál folyamatosan azt éreztem, még a tempóm, az eredményeim és a mérnökökkel kialakított remek kapcsolatom ellenére is, hogy Senna a lényeg, Senna az első számú, Senna a fontosabb, és engem mindenki egy fokkal lejjebb kezelt vele az élen, jó volt végre azt érezni valahol, hogy számítok, és a média ezt nyújtotta. Minden, még a bunkó, sértő vagy egyszerűen idióta kérdéseket is egy önbizalom-építő kurzus részének fogtam fel. Még annak a tudatában is jól esett, hogy Senna iránt sokkal nagyobb a sajtó érdeklődése... Mindenki más szempontokat néz, amikor kialakítja a véleményét különböző dolgokról: nekem a legfontosabb szempont az, hogy mindennel támogassam a saját karrierem, ha már az enyémet senki nem támogatja: fontos, hogy ha a családom nem is, a random szurkolók és a motorsportban jártas emberek jókat gondoljanak rólam. Ennek pedig a média a legfontosabb eszköze, ebből a szempontból pedig végülis előnyt jelent, hogy lány vagyok, hiszen ez volt az, ami megkülönböztetett a többiektől.