Első felvonás (Út a Forma 1-ig) //BEFEJEZETT//

10.

Sajnos elképesztően hamar eljött a rettegett hockenheimi versenyhétvégénk is. Eddig kaptam időt, hogy szerezzek pénzt... Hát, nem sikerült. Nem is tudom, mire számítottam, eleve lehetetlen vállalkozásnak tűnt, amit még így is várakozáson felül teljesítettem. Az utolsó pillanatban egy nagyon meglepő ajánlatot is kaptam a Renault sportautó-csapatától, lehetőséget kaptam a részvételre egy 24 órás versenyen Spa-ban. Nem szeretem az ilyen típusú, endurance versenyeket nézni sem: talán az egyetlen, amit úgy-ahogy követni szoktam, az a Le Mans-i, de azt melyik autósport-rajongó vagy versenyző nem? Magamat elképzelni sem tudtam egy ilyen versenyen, leginkább azért nem, mert egy formaautós futam stratégiai sokszínűsége is gyakran kikészített, egy 24, de még egy 12 órás futam is sokszorosa ennek.

Ezzel szemben rengeteg pénzt kereshettem vele, amire nagyon nagy szükségem volt, és olyan szempontból sem akartam nemet mondani, hogy nagyon nagy dolog, hogy rám gondoltak: igaz, hogy nagyrészt fiatal pilóták vesznek részt ezen a versenyen, de ez általában 18-28 éves kort jelent, a mi csapatunk lesz messze a legfiatalabb, velem az élen, úgyhogy igent mondtam. A verseny ősszel lesz, de hamarosan el kell majd mennem egy tesztre a Paul Ricardra, a Forma 1-es Francia Nagydíj helyszínére... Na jó, azért ezt is menő kimondani. Tesztre megyek a Paul Ricardra, hogy a Renault-val felkészüljünk egy spai 24 órás versenyre. A lelkemnek is jól esett ez, ráadásul így egy ideig megoldódnak a problémáim, de nem örökre, úgyhogy nem tudom, mit mondd majd a csapat. Ebben a szezonban csak nem rúgnak ki, főleg úgy, hogy vezetem a bajnokságot és Tomi szeret, ha nem is annyira, mint Sennát.

Nagyon nagy szükségem lenne valakire, aki mellém áll: akár pénzzel, akár azzal, hogy beajánl valahova, egy csapathoz, vagy akárcsak azzal, hogy mindig elmondja, jó pilóta vagyok, szerinte sikeres leszek. Ettől máris sokkal jobban érezném magam, nem mintha bármi motivációs problémám lenne, imádom a versenyzést, de... Egyre többet gondolkodok rajt, hogy van-e értelme így és sajnos mezdem úgy érezni, hogy nincs, és ha nem lenne épkézláb lehetőségem a következő szezonban, stílusosan búcsúzhatnék a versenyzői karrieremtől egy Forma 4-es bajnoki címmel. Ezt mindig nagyon jól sikerült eldöntenem, de amikor megérkeztem egy versenyhétvégére, mindig volt valami, ami miatt fájó szívvel gondoltam erre a lehetőségre.

Most például ez volt az első versenyünk egy Forma 1-es pályán (ha a Donington Parkot nem számoljuk, ahol egyetlen egy futam volt, és az is Senna-győzelemmel fejeződött be), és elképesztő érzés volt. Végigszáguldani egy pályán, ahol nemsokára a világ leggyorsabb autói a leggyorsabb pilótáival fognak... Sennának, akinek ez valamiért kimondhatatlanul óriási motivációt jelentett, nem vallottam volna be, de én is imádtam ezt az érzést.

A hétvége első futamáig a kötelező ,,Jó éjszakát”, ,,Jó reggelt” és ,,Kérsz kávét?” párbeszédeken kívül egyáltalán nem is beszéltünk Sennával. Én még a szokásosnál is sokkal többet készültem, amit a csapat végre nagyjából elismert, legalábbis nem adták jelét az ellenkezőjének, és ennek tökéletes megkoronázásaként meg is nyertem az első futamot. Igaz, hogy Senna második helyen végzett, úgyhogy a bajnokságban még mindig közel van hozzám, azért jól esett újra a dobogó tetején állni, és az is, hogy én vagyok az első pilóta, aki ebben a szezonban kétszer is futamot tud nyerni.

Persze tudtam, hogy Sennának is fontos, ha nem is karrierfontosságú ez a bajnoki győzelem. Ha nem nyer, akkor is biztos F3-as helye van, de megítélés, reklám és főleg az egójának szempontjából jól jönne neki egy bajnoki trófea. Ennek lehet az az eredménye, hogy a második futamon ő aratott győzelmet, igaz, hogy csak kicsivel előttem, de ezt senki nem fogja megkérdezni.
Csapatszempontból tökéletesen sikerült ez a hétvége, ezért is nem értettük, hogy miért hívott össze Krisz és Tomi extra csapatmegbeszélést csak nekünk, Stoller’seseknek az indulás előtt. Már nem is csapatruhában, a kamionunkban ült az egész bagázs összezsúfolódva: Senna és az én mérnökeim, szerelők, stratégák, sajtós, mindenki. Végül Krisz kezdett bele a mondandójába:

-Először is azt szeretném elmondani, hogy köszönöm mindenkinek az eddigi munkát, ez a hétvége bizonyítja, hogy bármire képesek vagyunk. Tökéletesen működtetek, és annak külön örülök, hogy végre egy hétvége nem a privát rivalizálásotokkal telt. Erről később fogunk beszélni, de először is...
És itt következett rengeteg számítás, spekuláció vagy ötlet a továbbiakkal kapcsolatban, tervek arról, hogy jövőre ki pótolhatja Sennát és az, amitől előre féltem: hogy velem mi lesz.
-Tudom, hogy nincs meg minden, amire szükségem van, de... Nézd, Krisz, próbálkozom. Szereztem szponzorokat és szerződést kötöttem a Renault-val a Spa-i 24 órásra, amiért rengeteg pénz jár...
-Emma, tudjuk, hogy próbálkozol. Nem szeretnélek elküldeni, hiszen a bajnokságot is te vezeted: próbálkozz tovább, a szezon végéig így is, úgy is maradhatsz, utána pedig majd úgy is meglátjuk.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Az jó hír, hogy maradhatok a szezon végéig, így, ha bajnok leszek, felvehetem a kapcsolatot Forma 3-as vagy Formula Renault-s csapatokkal... Vagy nem, de legalább egy vékony hajszálnyi lehetőségem maradt a folytatásra.
-Köszönöm.
Még pár mondat után Krisz elköszönt, de minket Freddel megkért, hogy maradjunk.

-Szóval. Ti ketten látványosan utáljátok egymást, rivalizáltok. Nem lenne baj, ha nem fajulna el ennyire, de különben is... Értelmesek vagytok, tudjátok, hogy nem jó. Nem értem, hogy miért csináljátok ezt?
Egymásra néztünk, aztán szerencsére ő kezdett el előbb magyarázkodni.
-Azért, mert mindig olyan helyzetbe kerülünk, hogy egymás ellen kell versenyeznünk, nyolcéves korunk óta. Azért rivalizálunk, mert muszáj, te is így reagálnál, Krisz. Utálni azért utáljuk egymást, mert... Azt nem tudom, Emma miért utál. Én azért utálom, mert egy lekezelő seggfej, aki azt hiszi, hogy annyira okos, hogy eldöntheti a versenyt a boxból.
Leesett az állam.
-Én vagyok a lekezelő seggfej? Te vagy az, aki nem bírja elviselni, ha veszít, és nem az én hibám, ha neked a versenyzéssel való foglalkozás annyit jelent, hogy beülsz az autóba, gondolkodás nélkül vezetsz, ellopod a beállításaimat, veszekedsz velem és adsz néhány interjút, hogy kielégítsd a médiát és a rajongóidat!
Dühösen nézett rám, de visszavágni nem volt lehetősége, ugyanis Krisz kezdett bele egy szentbeszédbe.
-Idefigyeljetek. Felőlem utálhatjátok egymást és vitatkozhattok bármikor, csak versenyhétvégén nem, mert azt nem tűröm el. Emma, örülj, hogy versenyezhetsz itt, Fred, te meg hagyd békén szegény lányt, mennyi vizet zavar a karrieredben? Ezt a szezont bírjátok ki, és tanuljátok meg elviselni egymást a következő futamig, mert ezt én nem tudom elviselni, és nem csak én nem, de képzeljétek a csapat helyébe magatokat! Milyen lehet ez nekik? Tudom, hogy ezen a hétvégén semmilyen balhé nem volt, de szerintem tíz szónál is kevesebbet beszéltetek egymással. Szégyelljétek magatokat!

Döbbenten néztünk Krisz után, aki kiviharzott a kamionból.
Összenéztünk, és az, amit Senna tekintetében láttam, egyértelműsítette azt, amire számítottam: ezzel a lecseszéssel Krisz csak rontott a helyzeten. Csapattársam megrázta a fejét, felkapta a cuccait tartalmazó táskákat és ő is ott hagyott a gondolataimmal, amik egy kicsit sem körülötte forogtak.
Csendben, mozdulatlanul megvártam, amíg becsukja az ajtót, aztán ujjongva ugrottam a magasba: mindenképpen maradhatok szezon végéig!