Nobody From Anyone [Jungkook ff.]

1#

*5 Évvel ezelőtt*

Mosolyogva mentünk a legjobb barátnőmmel a backstagebe és a pulzusom az egekbe van. Személyesen találkozni a kedvencemmel... Úristen, sírni fogok, ezt most látom. Szerencsére nincs sok fan, így kivárjuk a sorunkat. Minden tagnál állt sorba valaki, és mindannyian végigöleltük és váltottunk pár szót a tagokkal, de aki persze az utolsó volt az Jungkook. Idegesen sétáltam oda utoljára hozzá.-Hello - Köszönt aranyos hangján és kitárta a karját. -Helló... - Lépkedtem félénken oda és megöleltem. A mellkasára tettem a fejem és el sem akartam hinni, hogy őt ölelem... Szorosan magához ölelt én pedig belegondoltam hogy még csak 2 éve vagyok fan, de mégis olyan mintha már 5 éve vele akarnék találkozni. Pontosan olyan tökéletes ahogy a videókon és képeken volt.. Ahogy belegondoltam hogy mióta vágyok erre a pillanatra és hányszor derített már jobb kedvre akárcsak gondolata is, egyszerűen csak kigördült az első könnycseppem, aztán utána amásik és elkezdtek sorba folyni.. De ráeszméltem hogy nagyon régóta ölelem ezért kicsit megszeppenten elengedtem.-N-ne haragudj, én csak.. - Törölgettem a szemeim. Koreaiul szóltam hozzá, hálistennek néhány dolgot tudok de a koreai nyelvtudásom az 50%-ot se üti meg.-Ohh, neee, ne sírj, miért sírsz? - Emelte fel az államnál fogva a fejem, én pedig ránéztem.-É-én csak.. Boldog vagyok.. - Néztem a szemébe ő pedig letörölgette a könnyeimet és halvány mosollyal újra magához ölelt. Szaggatott levegőt véve visszaöleltem és olyan szorosan öleltem magamhoz mintha az életem múlna rajta. Próbáltam nem bőgni, de nem tudtam. Folyamatosan potyogtak le a könnyek az arcomról.-Ennyire örülsz nekem? - Kérdezte a fülembe suttogva én pedig csak bólogattam.-Fogalmad sincs arról, mennyire.. - Engedtem el és megtörölgettem a szemem újra.-Van egy sejtésem. - Mosolygott én pedig csak tovább könnyeztem ahogy az arcát néztem. Beszélgettünk kicsit az új zenéikről, albumról, és a koncertről, de szinte folyamatosan csak sírtam. Eljött a búcsú ideje és magamhoz szorítottam mintha az életem múlna rajta.-Nagyon sokat jelentesz nekem.. Rengetegszer te voltál az egyetlen ok, amiért mosolyogtam amikor rossz napom volt.. - Szipogtam. - Remélem a jövendőbeli barátnőd nagyon fog rád vigyázni.. És hogy meg fog becsülni..-Ha megígéred hogy megfogsz.. - Szipogott ő is mire felnéztem rá. Elmosolyodott és gyorsan megtörölte a szemét.- Nagyon aranyos vagy..-I-igen..? - Pirultam el.-Igen, nagyon. - Bólintott. Annyira édes. Ekkor körbenézett majd visszahajolt a fülemhez. - Maradj ezután a backstage folyosóján kérlek. -M-miért? -Csak maradj. - Mosolygott aranyosan, és láttam hogy a mögöttem álló lány már vár hogy Jk-hoz menjen. Hálistennek nem érti mit beszélünk, gondolom. A backstage folyosójára mentem, és a legjobb barátnőm is megállt velem. -Isteneem, olyan boldog vagyok. - Tapsikolt izgatottan. - Menjünk közbe. - Biccentett előre. -Én maradok még.-Minek? -Csak a wc-re várok. Várj meg a bejárat előtt, oké?-Neem, itt maradok veled. - Rázta meg a fejét. -Neee, nem szeretem ha kísérgetnek a wc-re. Kérlek.-Ahh.. Oké, akkor a bejáratnál várlak. Siess. - Borzolta össze a hajam és elment én pedig csak ott álltam és vártam. Miért akarta hogy maradjak? Vagy csak poénkodott volna? De miért? Rengeteg kérdés merült fel bennem és az idegességtől tovább remegtek a lábaim. Ekkor megjelent egy maszkos srác az üres folyosón és odajött. Ő az. Levette magáról a maszkot és halvány mosollyal nézett rám. -Na gyere - Tárta ki a karját ismét én pedig újból megöleltem. Perpillanat én vagyok a világ legboldogabb embere. -M-miért akartad hogy maradjak..? - Motyogtam a mellkasába és ugyan remegő végtagokkal de visszaöleltem. -Igazából.. Valami megfogott benned.. Talán hogy aranyos vagy, és beszéled a koreait.. - Nézett le rám.-Tényleg..? -Igen. Nagyon örülök hogy ilyen international armyk is vannak. - Engedett el. -Nekem már az is nagy szó hogy beszélhettem veled. Annyira boldog vagyok..-Boldog vagyok mert te is az vagy. - Mosolygott rám. - Hé.. Ez a tied. - Adott egy cetlit a kezembe.-E-ez..-Igen. A számom. De shh.. - Tette a szája elé a mutatóujját.-D-de.. -Hívj fel amikor gondolod. Bármikor.-De a srácok..-Azt mondom hogy a szüleim hívnak. Nagyon örülnék ha tudnánk tartani a kapcsolatot.. - Simította meg az arcom nekem pedig melegség futott át a szívemen. - De ha gondolod, írhatsz is. -O-oké.. De.. Én.. Ahh.. - Öleltem meg. - D-de nem fogunk tudni ezek után többet találkozni.. -Dehogynem.. Meg fogjuk oldani. -Igen..? -Ha minden jól alakul köztünk.. - Mosolygott le rám én pedig lábujjhegyre álltam és bátran megpusziltam az arcát. -Na menj mert aggódni fognak.. - Vettem egy mély levegőt miközben elengedtem. -Rendben.. Hívj, oké? - Szorította meg a kezem.-Rendben.. - Mosolyogtam ő pedig megsimogatta a fejem és elsietett. Mintha álomországban lettem volna.. Annyira valótlannak és lehetetlennek tűnt, de mégis a valóság volt. A pulzusom az egekbe volt de a bejárathoz siettem a barátnőmhöz és együtt hagytuk el az arénát. Féltem hogy nem fog működni a száma Magyarországon, vagy rosszat adott meg, de nem volt erről szó. Egy ideig rengeteget hívtuk egymást, aztán Sms-be is beszélgettünk, de az egész annyira fura volt. Egy 22 éves és egy 16 éves ... Befolyásos tinédzsernek éreztem magam. De lehet az is voltam, mert 1 hónapig tartott az egész, aztán egyszerűen elkezdte ignroálnia hívásaim. Vagyis nem vette fel sose, és visszaírni se írt vissza, pedig sok üzenetet írtam... Egyszerűen fájdalmat éreztem a szívembe hogy elhittem, hogy tényleg összejöhet. Már az is nagy dolog számomra hogy láthattam őket.. Nem is értem, hogy képzeltem..