A démon és a boszorkány (Befejezett)

✡Második✡

Igor pov.
Körbeszórtak lisztsóval és seprűkből kört raktak körém. A kezem és a lában aranybilincsekkel kötötték össze, és a testemen egy ezüstháló égette csontig a húsomat. Mozdulni sem tudtam és már rettenetesen fájt. A feladatomat nem szabad elfelednem. Nem azért idéztek meg, hogy rontást hozzak, vagy, hogy megátkozzak valakit. Ekkor kinyílt az ajtó és lépteket hallottam.
- A faluhatáron kaptuk el! Az emberek rettegnek, felség. Nem tudtam kit hívhatnék.
- Nagyon jól tette, hogy engem hívott, bíró úr. Kérem menjen ki! Innentől átveszem! - mondta egy lágy hang. Hallottam, hogy a bíró kimegy és valaki mellém lépve meglazítja az ezüsthálót. A testemet megkönnyebbülés járta át. Láttam, hogy egy fehér csizma lép a körbe és megáll mellettem. Gyenge voltam, hogy bármit is reagáljak, amikor megérintette a vállamat.
- Hek ram, mona maxra! Su taka im trex. Er'en nom hi Vladimir. (Ne félj, kedves démon! Biztonságban vagy. Az én nevem Vladimir.) - mondta és furcsán felfelé kanyarintotta a száját. Rámorogtam mire az egyik fiú, aki eddig mögötte volt kirántotta.
- Er'en roxallá! Leve! Tis kamaxra radag! (Királyom! Hagyd! Ez egy donosz démon!) - mondta. Tehát ő az, a rexiák királya. Megfogta a szolga vállát, majd ismét hozzám sétált és levette rólam a hálót.
- Etcha! (Felség!) - kaptak utána a szolgák, de csendre intette őket. Lassan leemelte rólam, majd a nemesfém okozta sebeimet vizsgálta.
- Hater, hater! Er'ha frod. (Nyugalom, nyugalom! Barát vagyok.) - mondta. Fogalmam sincs mit jelent ez a szó "barát", de mintha jó lenne. Levette a làbamról az aranybilincset és segített felállni.
- Trevelle ki juge! Han ge min erhe! (Szóljatok a bírónak! Ő velünk jön!) - mondta a király és kikísért a szobából. Hova akarnak vinni? A választ megkaptam mikor a király felültetett maga mögé az egyik szárnyas lóra és azokkal meg se álltunk a rejtett, hegyi városig ahol egy szobába zártak. Az ajtót gondosan bekenték sóval, így hozzá se tudtam érni. Nem szabad elfelejtenem miért vagyok itt.