Amor pov. Ma van a nagy nap, a koronázásom napja. Elég idős lettem a vezetésre és immár az egész nép biztos benne, hogy én vagyok a következő roxalla rexia. Szép ruhákba öltöztem és ékszereket adtak rám. Ahogy kiültem a trónra kezdetét vette a ceremónia. Ahogy körbe néztem, megpillantottam anyám mosolygó alakját. Az én tiszteletemre kiöltözött ezuttal színesbe, de a fején, tiarával megszorítva még ott volt a fekete fátyol, amit immár tíz éve le sem vesz és kereken ennyi ideje nem vett fel színes ruhát.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Aki csak a közelébe megy érzi azt a mély, keserű gyászt, ami a lelkén ül, mint egy átok. Amikor apám meghalt valami összetört benne végleg. Minden varázseréjet bevetette, de nem tudta megmenteni, ott halt meg a karjában. Ezután a saját testvérét megfosztotta erejétől és a többi rexiára bízta, akik a démonok elé vetették őt. Fogalmazzunk tehát úgy, hogy két másodpercnél tovább nem élt. Anyám azóta feketét visel és minden nap kimegy a helyre ahol szétszórtuk apám hamvait és egy kis emlékkövet állítottunk neki. Úgy temettük el, mint egy rexiát. A fejemre került a királyi korona mit kagylók és gyémántok hada díszített.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Mindenki meghajolt előttem és ezzel én lettem a roxalla rexia. Anyám odasétált hozzám és megsimogatta az arcomat, szemeiben a büszkeség csillogott. – Gyermekem, annyira büszke vagyok rád. – mondta őszintén. – Jó munkát végeztél, anyám. Erről biztosíthatlak. – simogattam meg az arcát. – Igen, immár elvégeztem a feladatomat, felneveltelek. Egy gyönyörű, jólelkű rexiát. – mosolyodott el haloványan, és tovább simogatta az arcomat. – De én félig démon is vagyok, anyám! Ezt sosem feledem. Más szemmel fognak eztán nézni a démonokra, gondoskodom róla! – mondtam, mire egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra. – Büszke vagyok rád fiam. Én akkor megyek, készen állok és sose feledd amit mondtam. – nézett rám komolyan. – "Mindig kell egy tündér, ki fogja a kezedet, mert annyi baj van a világon, hogy a magány elhomályosítaná szívedet." – emlékeztem a bölcs szavaira. Bólintott egyet és elment a hálójába.
***
Másnap anyám nem ébredt fel, meghalt. Nem volt rajta sérülés, nem vett be mérget, a livellék szerint egyszerűen csak meghalt. Nem sírtam hisz' rég tudtam, hogy ez lesz. Csak miattam nem adta fel eddig, de én már felnőttem, készen állok, ő pedig elvégezte a feladatát. Van az a fájdalom, amit a szív nem tud elviselni, de szerelem nélkül nem is képes létezni.
