❝ -Emlékszel rám?-kérdeztem sejtelmes mosollyal, miközben áthatóan figyeltem Őt. Íriszei nagyra nyíltak a benne felgyülemlő ijedtségtől-Én vagyok az a lány, akit átejtettél.-szóltam, majd kinyújtottam felé a karom, amely áttetsző volt, ugyanis még c...
Meg is hoztam a negyedik fejezetet, amely még ismételten a múltba tekint vissza, de nem szeretném sokáig elhúzni ezt a szálat, mindenesetre még párszor találkozni fogunk ilyen részekkel. Remélem nem gond számotokra :)
Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a rengeteg megtekintést, a voteokat és a biztató kommenteket. Felbecsülhetetlen számomra a támogatásotok! ♡
Legyen további szépséges napotok!
Jó olvasást! Millió puszi és ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Ha rossz fiút találsz, bajt találsz. Ha a jót találod meg, megtalálod a szerelmet.~
Becca Fitzpatrick
Visszaemlékezés:
Adeline Webster~
-Hé, Adeline!-kiáltott utánam valaki azután, hogy beléptem az iskola kapuján. A mély hang tulajdonosát anélkül is felismertem, hogy megfordultam volna, így bármiféle egyéb mozdulat nélkül sétáltam tovább a beltér felé. Talán egy percbe sem telt, mire utolért, így azonnal megtudta ragadni a karomat, hogy felé nézhessek. Felszegett állal irányítottam tekintetemet rá, majd amint meglátta kissé mogorva pillantásom, elhúzta a száját-Csak szerettem volna bocsánatot kérni a tegnap miatt. Biztosan volt egyéb más dolgod is, és azt is nagyon sajnálom, hogy hazudtam. Nem volt jó indítása a kapcsolatunknak.-magyarázta, közben az irányomba nyújtott egy szál vörös rózsát. Döbbenten néztem rá, majd leszegtem a fejemet.
-Köszönöm, de nincs közöttünk semmiféle kapcsolat. Így is csak te gondolod, hogy lehetséges ez.-szóltam, s talán kissé ellenséges voltam, mégis megvolt bennem a feltételezés, miszerint nem szabadott volna beszélgetnünk. Így is éreztem magamon a tekinteteket, akárcsak tegnap hazafelé menet, ettől pedig nagyon megrémültem. Megeshet, hogy Harry miatt követtek tegnap is? Elvégre, eddig egyszer sem fordult elő velem olyasmi, és bár paranoiásnak tűnhettem, nem akartam még egyszer átélni azt a rémültséget.
-De szeretném, ha lenne.-motyogta, miközben még mindig engem figyelt, meg sem próbálva elnézni másfelé, ahogyan én szerettem volna-Tudom, hogy nem ismerjük egymást, és biztosan megijeszt az, hogy ennyire nyomulok, de én csak...-kereste a szavakat, és láttam mennyire nehezére esett megfogalmazni, amit gondolt vagy érzett-Nézd, nagyon tetszel Adeline.-vallotta be, szókimondóságától pedig mérhetetlenül elpirultam. Azonnal lenéztem a lábamra, közben éreztem, hogy nemcsak az arcom, de talán még a mellkasom is vörös árnyalatban úszott-Sosem mondta neked ezt senki?-kérdezte csendesen azután, hogy feltűnt neki a zavarom.
