❝ -Emlékszel rám?-kérdeztem sejtelmes mosollyal, miközben áthatóan figyeltem Őt. Íriszei nagyra nyíltak a benne felgyülemlő ijedtségtől-Én vagyok az a lány, akit átejtettél.-szóltam, majd kinyújtottam felé a karom, amely áttetsző volt, ugyanis még c...
Meg is hoztam nektek a hetedik fejezetet, amely most bár nem lett olyan hosszú, mint az előző, mégis Harry szemszögéből írja le a történteket, ami szerint még mélyebben átérezhetővé teszi a körülményeket. Még lesz egy visszatekintést a múltba, legalábbis úgy számolok vele, de utána érkezik a történet lényegi részre, remélem szeretni fogjátok!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a rengeteg megtekintést, voteot illetve kommentet, csodálatosak vagytok!♡
Legyen további gyönyörű napotok!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Mi a lélek? Az agy és az idegrendszer működése. Ez lassankint fejlődik, még a születés előtt az illető szervek fejlődésével kapcsolatban s a halál pillanatában teljesen megszűnik. Véges - halandó.~
Bartók Béla
Visszaemlékezés:
Harry Styles~
Vigyorogva futottam le a lépcsőn ugyanis mérhetetlen izgalom támadt bennem a mai nappal kapcsolatban. A szívem hevesen dobogott, míg kezeim kisebb remegést mutattak amiatt, mert találkozóm volt Adeline-al. A lány teljesen elvette az eszem, mindannak ellenére, hogy egészen eddig nem gondoltam rá hasonlóképpen, csak azután, hogy belenéztem abba a gyönyörű szemébe, ugyanis akkor hatalmasat dobbant a szívem. Megbabonázott az, ahogyan viselkedett, amint kiejtette a szavait sőt még a mérhetetlen fantáziája is. Elképesztőnek tartottam, hogy rátaláltam, ezt az érzést pedig semmiért nem cseréltem volna el.
-Harry, drágám megtennéd, hogy ezeket elviszed Rochester-be?-vetette fel édesanyám, amint beértem hozzá a konyhába, és néhány cipős doboz felé intett kezével. Hirtelen megtorpantam, és nagy szemekkel meredtem rá, majd az órára. Fejben azalatt a rövid idő alatt számtalanszor lejátszottam magamban a lehetséges válaszokat és a következményeket. Rochester nem volt messze London-tól, bár még így is legalább háromnegyed órával számoltam, az ott lévő ház megtalálása legalább tizenöt percet vett igénybe, majd kikeveredni a városból és hazajönni megint ennyi idő, ha csak nem ragadok dugóban.
Mélyet sóhajtottam.
-Nem tudtam, hogy a homlokomra van írva az, hogy árukihordó.-motyogtam, mindannak ellenére, hogy egészen eddig segítettem anyának, ha cipő házhoz szállításáról volt szó, hiszen nem mindig dolgoztak a saját emberei, hétvégén pedig egyáltalán nem.
