❝ -Emlékszel rám?-kérdeztem sejtelmes mosollyal, miközben áthatóan figyeltem Őt. Íriszei nagyra nyíltak a benne felgyülemlő ijedtségtől-Én vagyok az a lány, akit átejtettél.-szóltam, majd kinyújtottam felé a karom, amely áttetsző volt, ugyanis még c...
Meg is hoztam nektek a nyolcadik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi voteokat, megtekintéseket és kommenteket, valóban fantasztikusak vagytok!
Legyen további gyönyörű napotok!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.~
Anthony de Mello
Visszaemlékezés:
Adeline Webster~
Laposan pislogva nyitottam ki a szemeimet, miközben furcsa, kissé émelygős érzés futott végig rajtam. Azonban ezt leszámítva tompa voltam, mintha csak teljesen és végérvényesen lemerültem volna egy hosszú, fárasztó nap után. Először még csak nem is emlékeztem semmire sem, ami nemrég történhetett, ugyanis csak a Nap vakító sugarai kötötték le a figyelmemet. Egyszerűen nem érzékeltem, hogy be kellett volna hunynom a szemhéjaimat a világosságtól, ez pedig kissé megrémisztett, hiszen egészen eddig hosszú percekbe telt megszoknom a fényességet. A hajamba túrtam, majd a hátamra fordultam, és ekkor észleltem azt, hogy a plafonom sokkalta közelebb volt hozzám, mint eddig bármikor. Kinyújtottam a kezemet, és majdnem el is értem azt, bár szükségem lett volna még néhány centiméterre. Az éjjeliszekrényemen pihenő óra felé irányítottam a tekintetemet, viszont ekkor ért el a felismerés, hogy nem az ágyamban feküdtem, hanem legalább egy méterrel felette. Összerezzentem és gyorsan, ijedten mozogva próbáltam meg valamiféle kiutat keresni abból az állapotból amibe kerültem.
Lebegtem.
S nem csak az érzése volt meg, miszerint súlytalan voltam, de amint a földre érkeztem is észrevettem, nem a talajon álltam, hanem néhány milliméterrel felette. Ajkaim elváltak egymástól és megpróbáltam mély levegőt venni, bár feltűnt, semmi szükségem nem volt rá, igaz a mellkasom azért emelkedett, mintha kellett volna. A szívemhez kaptam a tenyeremet, és jó néhány percig megpróbáltam kitapintani a dobbanásait, de mindhiába. Nem vert a ketyegőm. Amint elvettem onnét a tagomat észrevettem, hogy a felsőtestemen látszódott egy sötétes folt, amelyet először kosznak véltem, bár másodpercekkel később megéreztem a sajgást, amely ott kerített hatalma alá. Miért éreztem fájdalmat? Vagy miért nem éreztem mást azon kívül?
