❝ -Emlékszel rám?-kérdeztem sejtelmes mosollyal, miközben áthatóan figyeltem Őt. Íriszei nagyra nyíltak a benne felgyülemlő ijedtségtől-Én vagyok az a lány, akit átejtettél.-szóltam, majd kinyújtottam felé a karom, amely áttetsző volt, ugyanis még c...
Meg is hoztam nektek a tizenharmadik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek ezt a mérhetetlen sok támogatást, amelyet kapok tőletek, egyszerűen csodálatosak vagytok!
(Megjegyezném, a történet már a 17. a #harrystyles kategóriában, amely számomra hatalmas eredmény, köszönöm szépen nektek! ♡)
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~A szerelem olyan, mint az erős likőr. Az ember tudja, hogy halálthozó, mégis újra visszatér hozzá.~
Arsene Houssaye
Adeline Webster~
-Fel kell ismerned az feltételes elkövetők listáján lévő öt embert ahhoz, hogy megbizonyosodjunk arról, valóban rájuk bizonyítható a gyilkosság. Ezt az eljárást mindössze azért alkalmazzuk, hogy terhelő bizonyítékként sorakoztathassuk fel. Valójában mi tudjuk már, hogy kik ölhették meg Adeline-t, de szeretném, ha megerősítenél ebben, Harry.-magyarázta Anderson a mellettem álló göndör fiúnak, aki már sokkal érettebben, emellett acélosabban állt a detektívtükör előtt, mint hetekkel ezelőtt.
Két teljes hete volt annak, hogy beszéltünk a nyomozóval, és a fiú elmondta neki azt, ami történt velem a halálom előtt. Ezalatt a jó néhány nap alatt lelkileg és talán érzelmileg is sokkalta közelebb tudtunk egymáshoz kerülni, ami mérhetetlenül fontos volt a kapcsolatunk számára. Nem gyakran váltunk el egymástól, mindössze egyetlenegyszer, alig néhány órára, miközben én meglátogattam a szüleimet. Sokkalta rosszabbul festettek, mint ahogyan azt gondoltam volna, emiatt az érzékelés miatt pedig zokogva igyekeztem vissza a Styles lakásba. Talán akkor tört meg végleg a jég kettőnk között a fiatal férfivel, ugyanis órákon keresztül sírtam, és ostoroztam magam, amelynek a végén először csak annyit mondott, hogy mennyire szeretett, ezt követően hosszú ideig vigasztalt, közben pedig mindketten rájöttünk, talán az érintések mégsem voltak annyira fontosak a helyzetünkben. Természetesen mindennél jobb lett volna, ha képesek lettünk volna megérinteni a másikat, de egy darabig az is éppen elég volt, hogy az én ujjaim nem csúsztak le a bőréről.
-Rendben, készen állok.-válaszolt teljesen komoran a közelemben lévő smaragdzöld tekintettel megáldott, ezt követően szeme sarkából felém tekintett, így én is óvatosan bólintottam egyet. Az első körben egyetlen egy személyt sem ismertem fel, így határozottan megráztam a fejemet, emiatt pedig a többi négyben erősen kellett fókuszálnom arra, hogy mihamarabb rájöjjek, melyik férfi működött közre abban, hogy megkéseltek.
