❝ -Emlékszel rám?-kérdeztem sejtelmes mosollyal, miközben áthatóan figyeltem Őt. Íriszei nagyra nyíltak a benne felgyülemlő ijedtségtől-Én vagyok az a lány, akit átejtettél.-szóltam, majd kinyújtottam felé a karom, amely áttetsző volt, ugyanis még c...
Meg is hoztam a tizenegyedik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket! Örülnék néhány visszajelzésnek!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi voteokat, kommenteket és megtekintéseket, egyszerűen csodálatosak vagytok! ♡
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, Ami még nemrég lelkemig hatott; Mi lett belőlem? Emberek közt járó, El nem siratott, bús élő halott.~
Ady Endre
Adeline Webster~
-Most nekem kellene megkérdeznem, hogy készen állsz-e.-sandított felém a mellettem sétáló, megregulázatlan tincsekkel rendelkező fiú, akinek szíve éppen olyan erősen dobogott a mellkasában, mint az enyém tette volna, ha élő lettem volna. Így viszont csak furcsa, kissé émelygő érzés keletkezett bennem, mintha láz gyötörte volna a testem, ámbár tisztában voltam a ténnyel, ez elő sem fordulhatott.
-Azt válaszolnám, hogy egyáltalán nem.-motyogtam vissza neki, holott tökéletesen tudtam, mindössze Ő érzékelte a szavaimat. A rendőrség belterében egyszerű dolgunk volt, Harry elmagyarázta miért jött, és emiatt könnyedén beengedtek minket, azzal ott hagyva a folyosón, hogy az ügyben eljáró nyomozó nemsokára érkezni fog, csak papírokat tölt ki.
Harry abban a hitben élt, hogy egyszerűen eltudja mondani majd azokat a fejleményeket, amiket majd hangoztatni fogok neki, ámbár volt bennem apró félelem emellett kétely is azzal kapcsolatban, hogy én képes leszek-e kiejteni minden bántó és sérelmet okozó szót. Valójában rettegtem a ténytől, hogy többször is meg kell majd járnunk ezt az utat, és tisztában voltam vele, ha a szívem dobbant volna még, akkor minden bizonnyal majd' kiszakadt volna a helyéről.
-Jó napot kívánok, Anderson nyomozó vagyok, miben segíthetek?-lépett elénk egy középmagas, harmincas évei körül járható férfi, kinek kék íriszei érdeklődve figyelték a mellettem álló fiút, míg fekete hajába könnyedén belekapott a menetszél.
-Harry Styles vagyok, a napokkal ezelőtt történtek miatt érkeztem. Az egyik kollégája mondta még aznap a parkban, hogyha valamiféle kérdésem van vagy eszembe jutna valami, akkor Önt keressem.-vágott bele a közepébe, mindenféle rávezetés nélkül. Észleltem, hogy a szíve erősen dobogott, emiatt pedig szerettem volna megfogni a kezét, de inkább türtőztettem magam.
