𝐀𝐥𝐟𝐚 𝐞́𝐬 𝐎𝐦𝐞𝐠𝐚 | ✓

𝐇𝐚𝐫𝐦𝐚𝐝𝐢𝐤 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

☼︎𝑳𝒊𝒍𝒚
ˢᶻᵉᵐˢᶻᵒ̈ᵍᵉ

Nyugtalan voltam. Aggódtam a testvéremért, hiszen mégiscsak egy idegen emberrel kell házasságot kötnie.
Tudom, hogy mi lesz a reakciója. Ahogy apa is mondta tegnap; azt teszi, ami a falkának a legjobb. Szegény Caroline. Éppen haza tért az Alfa Képzőből és ahelyett, hogy boldogan élhette volna tovább az életét, most ez történik.

Bár mennyire is undorító, és önző dolog, de megkönnyebbült vagyok, amiért nem nekem kell hozzá menni Adam-hez. Rendesnek tűnik, de egy hét ismeretség után házasodni... Ráadásul egy másik falkából való farkassal. Akitől apa mindig is óvott minket, és mindig azt hajtogatta, hogy ne bízzunk bennük, erre most házasságot akar...

A testvérem így is ideges, amiért nem sikerült jól az első vadászata.
A nővérem csalódottan ért haza. A Keleti Falka megzavarta őket. Ráadásul szegény Kate-et megrúgta az egyik szarvas, ezért Caroline és Karen cipelte haza.

- Lányok jönnétek egy kicsit? - kérdezte apám. Sötétszürke bundáján megcsillant a nap fénye.

- Persze! - mondta a nővérem, ugyanakkor, amikor én is nyitottam a számát, hogy válaszolhassak. Felálltam, nyújtózkodtam egyet, majd elindultam Caroline után.
Mindkét falka a mezőn állt, amikor én és a nővérem leértünk a szírtről, majd a szüleink mellé sétáltunk. Én Caroline mögött álltam meg.

- Mi történik? - kérdezték többen is, mire apa megköszörülte a torkát.

- Azért van itt a Keleti Falka, hogy békét kössünk. - kezdte, mire többen ujjongani kezdtek mindkét csapatból, de apám csendre intette őket. - A békét pedig egy házassággal fogjuk érvényessé tenni.

Zugolódás futott végig a tömegen. A többiek sejtették, hogy vagy én vagy Caroline lesz az egyik, aki házasodik. De biztosra csak én, a szüleim, James, és Adam tudtuk, hogy ki fog házasodni.

- A házasságban szereplő férfi nem más, mint Adam, a Nyugatiak Alfája. A nő pedig.. - apám ajkai közül egy sóhaj kúszott ki, amíg mi lélegzetet visszafolytva vártuk, hogy folytassa. - Caroline..

A mezőn megfagyott a levegő, senki nem mozdult, majd hirtelen mindenki ujjongani kezdett. Örültek a békének. A nővérem már kevésbé, teste megmerevedett, majd bólintott egyet.

- A házasságot egy hét múlva tartjuk, ahol megalakul a következő Alfa pár. A két fél a mai napon megismerheti egymást a Vonyítások éjjelén. - szólt James is.

- Köszönjük, Caroline! - hangzott a falkánktól.

- Köszönjük, Adam! - jött a másik falkától.

A testvérem remegni kezdett. Sírt. Megfordult és megpróbálta észrevétlenül visszamenni a barlangba.
A szüleim James-szel és a fiával beszélgettek, amikor anyám odahívott magukhoz. Lassan mentem oda, miközben folyamatosan éreztem magamon Adam tekintetét.

- Keress Caroline-nak egy virágot, amit a szőrébe tehet. Tökéletesen kell kinéznie a Vonyítások éjjelen. - szólt anyám, mire bólintottam, és megfordulva berohantam az erdőbe, hogy keressek egy virágot.

A szüleim direkt nem küldtek Caroline után. Tudták, hogy most amire szüksége van, az a magány. Szomorú volt, de elfogadta sorsát.

A Vonyítások éjjelekor a legelső vérfarkas születését ünnepeljük. Ilyenkor párokba ülünk ki a hegyre és vonyítunk.

A levegőbe szagoltam némi virágillat után kutatva, majd elindultam a patak  felé, remélve, hogy találok ott megfelelőe virágokat.

☾︎ 𝑨𝒅𝒂𝒎
ˢᶻᵉᵐˢᶻᵒ̈ᵍᵉ

Sophia ismerte a fehér szőrű farkast. Tudni akartam ki az. Éreztem rajta, hogy lány. Ahogy odament Sophia-hoz végigmértem. Erős, kifinomult testtartás. Szemeit most is megfigyeltem, amik most a nap fényétől szinte fehérek voltak.

Apám és a másik két farkas belemerültek a beszélgetésbe, ezért nem látták, ahogyan elindultam a fehér után.

Nem jutott messzire, a szaga alapján gyorsan utolértem. Egy patak partján álló szikláról nézett körbe, gondolom virágok után kutatva. Egyedül a háta mögé nem nézett, ahol én voltam.

Az egyik bokron észre vettem egy lila virágot, amire óvatosan ráharaptam, majd letéptem és a farkas mögé sétáltam.

- Azt hiszem én találtam egy megfelelő virágot. - mondtam megállva mögötte, mire ugrott egyet, ennek hatására megcsúszott a sziklán és beleesett a patakba. Morog a nézett fel rám, amíg én kis híján megfulladtam a nevetéstől.

𝓓𝓸𝓻𝓲𝓷𝓪