𝐀𝐥𝐟𝐚 𝐞́𝐬 𝐎𝐦𝐞𝐠𝐚 | ✓

𝐍𝐲𝐨𝐥𝐜𝐚𝐝𝐢𝐤 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

☼︎𝑳𝒊𝒍𝒚
ˢᶻᵉᵐˢᶻᵒᵍᵉ

2 héttel később:

Azóta, hogy anyám eltiltott Adam-től, nem találkoztam a fiúval. Hiánya kis híján felemésztett belülről, hiába láttam sokszor az erdőben, mivel mindig volt velem valaki, soha nem mehettem oda hozzá.
Anyám mindig megbízott valakit, hogy figyeljen rám, és hogy véletlenül se találkozzak Vele.

Ebben a két hétben volt időm gondolkozni. Rájöttem, hogy szeretem, és a hiánya bár majd megöl, szerelmem iránta nem csillapodott.

Állandóan a szemem előtt lebegett az a világosbarna bunda, és azok az arany színű szemek. Szinte minden álmomban őt látom, attól tartok kezdek megőrülni.

Szeretnék újra hozzábújni és közel lenni hozzá, beszélni vele, de valószínűleg erre már csak a házasság után kerül sor, ami ki tudja mikor lesz, mivel szegény Caroline-t még mindig nem találták meg, viszont rá pár napra, hogy anyám leszidott, az egyik omega jelentette William, egy másik omega eltűnését, amiből sajnos a többség arra gondolt, hogy a fiú elrabolta a nővéremet. Én nem tartoztam ezek közé az emberek közé, tudom, hogy William is koslat a nővérem után, de elrabolni sosem rabolná el.

Szegény Will is hasonló helyzetben van, mint én. Ő sem lehet soha a szerelmével...

Tom-mal és Harry-vel sétáltam a völgyben, közöttük lépkedve hallgattam az értelmetlen beszelgetésüket egy békáról.

- És akkor hirtelen kiugrott a vízből egyenesen Karen-re. Soha nem nevettem még olyan jót. - vihogott Tom, mire a másik is rákezdett, én pedig már lassan azon voltam, hogy elsírom magam. Azt hiszem a bennem felgyülemlett fájdalom és hiány kezdett rajtam kijönni, sírás formájában.

A két fiú ijedtében azt sem tudta mit csináljon, amikor váratlanul lefeküdtem a földre és sírni kezdtem.
A bundámról lecseppenő könnyek lassan jutottak le a talajra.
Szemem már elhomályosodott a sírástól, amikor lépteket hallottam, majd egy éles hangot.

- Mit csináltatok ti idióták?! - kérdezte Ő, és a világ megszűnt körülöttem.

☾︎ 𝑨𝒅𝒂𝒎
ˢᶻᵉᵐˢᶻᵒ̈ᵍᵉ

Idegesen bámultam a két fiút.

- Takarodjatok! - morogta, majd a földön fekve síró gyönyörűséghez hajoltam és megnyaltam az arcát, mire lehunyta a szemét. Pislogva nézett fel rám, aztán felült és fejét hozzám dörgölte, miközben egyre közelebb bújt hozzám. Szememet lehunyta élveztem ki a pillanatot, majd mikor elhajoltunk egymástól tekintetünk egybe forrt.

- Miért nem beszéltél hozzám ennyi ideig? - kérdeztem, erre a kérdésre mindenképp tudnom kellett a választ.

- Anyám.. Anyám megtiltotta, hogy beszélgessünk. - sóhajtotta, majd újra sírni kezdett, ebben a pillanatban jobban utáltam Sofia-t, mint az egész esküvős dolgot.

- Annyira hiányoztál! - csúszott ki belőlem, de szinte azonnal elfordítottam a tekintetem a lányról.

- Te is nekem.. - hangzott a lány suttogása. Elképzelhetetlen öröm járta át a testem, de kedvem azonnal elszállt, mikor eszembe jutott, hogy jelenleg nem lenne szabad egymással beszélgetnünk. - Adam nem szeretnék nem beszélni hozzád. Én nem bírok ki több időt nélküled.

Ez a mondat csak úgy kiszakadt belőle, mire sajnálkozva néztem rá.

- Shh.. Ne aggódj, Lily. Megoldjuk. - mondtam neki, a következő szót pedig már csak motyogtam. - Valahogy..

- Találkozhatnánk éjszaka. - vetette fel az ötletet csillogó szemmel.

- Rendben. - néztem rá boldogságtól csillogó szemmel. - Most mennem kell mielőtt még valaki észre vesz, ha anyád megtudja, hogy találkoztunk tagadd le.

Bólintott, majd még utoljára hozzám dörgölőzött, majd megnyalta az arcomat, miután futásnak eredtem a területünk felé, ahol apám már nagy valószínűséggel rám várt.

𝓓𝓸𝓻𝓲𝓷𝓪

Ne haragudjatok, kicsit rövid lett, de hadd fogjam az iskola kezdésre...
Remélem azért tetszik!

Milyen eddig az iskola nektek?

Ezzel a kérdéssel búcsúzok.
Sziasztok, puszi!