ʜᴏᴜsᴇ ᴏғ ᴄᴀʀᴅs

💌Megfulladtam💌

Epilógus

Szerelmünk mérgező volt.

Én pedig megfulladtam

Halk szuszogás. Eldobni, eldobott volna.

De egy gyilkos mellett képes volt aludni.

Félt vagy nem félt. A dolgok immáron az én lelkemen száradtak nem az övén.

Utolsó csókunk égette a számat, és reméltem, hogy az övét is.

Egy kicsit legalább.

Nem szeretett már. Tudom, hogy nem szeret már.

És mégha erre is számítottam a remény ott dédelgett bennem miután lefeküdtünk.

Mi van ha..?

De ostoba voltam, hogy ezt hittem egy percre is.

Hogy lehetne megbocsájtani nekem?

Nyikorgott az ágy mikor felkeltem róla.

Nehéz lépteim a konyhába vezettek.

Leültem az ebédlő asztalra és gondolkodni kezdtem,hogy mit tegyek. Hova menjek.

Az ígéretek biztos csak azért vannak, hogy megszegjük őket?

Nem tehettem. Nem tehettem volna azt, hogy megtagadok mindent annyi idő után.

Korgott a hasam. Napok óta nem ettem, a sav marta belülről a gyomromat, de nem foglalkoztam vele.

Visszamentem a szobába és könnyes szemekkel vettem fel a telefont az éjjeliszekrényről.

Remegő kezekkel kerestem meg a rendőrség számát.

-Jó napot! Itt a Seouli rendőrkapitányság.

-Jeon Jungkook vagyok. Felszeretném adni magamat a cím a következő...

Pár perc múlva még mindig az ágy szélén ültem.

De már sírtam, nagyon sírtam és erre kelt fel Jimin.

-Mi a baj Jungkook?-ült fel kómás fejjel.

A lelkébe bámultam tekintetemmel.

-Feladtam magamat.-suttogtam egy lágy mosollyal az arcomon.

-Hogy mit csináltál?-kapott karom után talán kétségbeesetten.

-Azt mondtad, hogy börtönben van a helyem. Az lett volna az utolsó hely, ahova menni akartam Jimin, de megígértem. Megígértem, hogy nem teszem. Ezért most-

-Itt a rendőrség kérem nyissanak ajtót!

Jimin nem hitt a füleinek.

-De Jungkook miért?-rántott közel magához kissé pánikolva.

Mert már nem szeretsz

Mondtam volna legszívesebben de elharaptam a számat.

Pólójánál fogva húztam puha ajkait az enyémekre.

Nyelvemmel végigsimítottam alsó ajkán. Nem volt sok időnk, az is megvolt számlálva.

-Szeretlek!-suttogtam fülébe mielőtt a rendőrök elnem választottak minket.

Jimin szemei könnybelábadtak.

Rámosolyogtam. Taehyung egyből hozzá rohant.

Nem szakította el a tekintetét az enyémtől míg megbilincseltek.

-Jungkook. Jungkook ugye visszajössz?-rohant oda hozzám, de a rendőrök nem engedték a közelembe őt.

-Találj valaki mást Jimin. Házasodj meg, neveld fel a saját gyerekidet. És kitudja? Egyszer még találkozunk ha bármikor is kiengednek. Azt akarom, hogy boldog legyél. És azt akarom, hogy nélkülem legyél az. Nincs senkim Jimin. Senki aki törődne velem, nincs egy lélek sem.  A szerelmem irántad sose múlik el, ahogy a dolgok se párolognak el amit ellened követtem el. Szeretlek, egyetlen szerelmem.

-Megvárlak majd!

Egy maszkos gyilkos voltam, akiről most leszállt az álarc.

Lehajtottam a fejemet ahogyan hurcoltak.

-Sose várj a szerelemre Jimin!-kiabáltam.

-Én sem tettem, mégis megtaláltalak.

A rendőrkocsi ajtaja hangosan becsukódott mellettem.

Erősen szorítottam a pengét a markomban, amit még a fürdőszobából csentem el.

Vérem lefolyt a kezeimre.

Nem tudtam mennyi kell.

Mennyi kellhet ahhoz, hogy egy ember elvérezhessen?

Oldalra fordult a tekintetem, Jimin zokogó alakja is engem nézett.

Kiejtettem a pengét.

Kiejtettem.

Minden szerelem véget ér egyszer nem?

Habár az enyém nem is tűnt el egy percre sem...

Hittem

Reménykedtem

De valamiért

Mindig a másik oldalon

Kötünk ki

És nem ott.

Sosem ott

Ahol reméltük.

Jimin volt a virág lelkem fáján, de nem tudott virágozni azokkal a feltételekkel amiket én adtam neki.

Nem volt fény

Nem volt víz

Nem volt föld

Csak szerelem

De mire lesz elég majd a szerelem?

|Vége|