Az elveszett kristály darabkái [BEFEJEZETT]

25. rész

Aztán minden egy pillantás alatt elszállt.
Lihegve feküdt a földön Csilla, és fájdalmas zokogás tört fel a mellkasából. Felült, és a következőt látta:
Kevin szépen lassan besétál a házukba, Martin pedig térdelve elöregörnyed, kezét a szájára tapasztva, Csillának háttal, előtte.
Él még... Csilla erre mégjobban elkezdett zokogni, aztán ráeszmélt, hogy Kevin az imént sétált be a házukba, így felpattant a földről.
-Mi a baj?-tette a kezét Martin hátára, aki a maszkot lehúzta, hogy levegőhöz jusson.
-Menj arrébb, mindjárt idehányok-azzal elfordult, és kiadta az adagot.
-Sietnem kell-azzal majdnem elesve, de felállt, és besietett a házba.

-Úristen!-és Csilla utána szaladt, eközben a távolban meghallotta a tűzoltók szirénáját.

Most mi lesz? Balesteket halmoz majd fel a családjànak Kevin? Vagy rosszabb... Az életüket akarja?

A házban a szüleit sehol nem találta. Aztán a szobájában meglátta Kevint és Martint.
-Mostmár nagyon kikészítesz te ki pióca-sziszegte Kevin. -Ideje eltakarítani téged az utamból-azzal mély levegőt vett, de egy pillantásra megint Csillára nézett.
Azzal Kevin hátraesett az ablaknak, ami egyből betört. A szilánkokat kipöckölte tenyeréből, és figyelte a vért, ami szivárogni kezdett a sebeiből.
Martin előtte állt, hevesen vette a levegőt.

Kevin felállt és egy hirtelen mozdulattal hasbarúgta Martin, aki a szoba másik felébe esett, de egyből feltápászkodott. Fejét fogta, és valószínűleg próbált csak egy pontra koncentrálni, hogy tisztán lásson.

-Hol a kristály?-kapkodta a fejét Csilla. -Hova rejtette?
-A kabát belső zsebében... Ott van-suttogta Martin.
-Ezt keresed?-lépett a lány elé Kevin, két ujja közé fogta a piros kristályt, és halványan elmosolyodott.
Csilla megpróbálta kikapni a fiú kezéből a követ, de egyértelműen Kevin reflexei sokkal jobbak voltak, így egy pillanat alatt elkapta azt a lány elől.

-Majd azután próbálkozz, miután kinyírtam a szerelmedet-az utolsó szó szívén ütötte Csillát.

-Sajnálom-hallotta még ezt a szót Martintól, aztán egy vakító fény, és minden elsötétült Csilla számára. Érezte még, ahogyan valaki átkarolja gyengéden, védelmezően. De aztán már ezt sem érezte. Mindent elkezdett uralni a sötétség.

•5 órával később•

Pár szófoszlány hallatszódott.
-Ugyan már, gyere egy kicsit ki, le kell vezetni a feszültséget-kacagott Elizabeth. -Tetszek még neked, tudom. És amíg alszik, úgyse tud meg semmit. Én meg nem mondanám el.

-Eliza, menjél inenn. Mi már végeztünk. Nem szeretlek, érted? Látod. Őt. Őt szeretem mindennél jobban. De most megint elcsesztem mindent-csuklott el Martin hangja. -Jézusom, rohadtul fáj a fejem, és fáradt vagyok. Ez már sok.
-Martin. Vissza kell menned az orvoshoz. Elizabeth, te pedig... Veled még beszélni valóm van-mondta Mester.

Aztán megint csend, és semmit sem hallani.

Csilla már azt hitte, vége. Hogy ő már nem is a valóságban van, hanem már...

Aztán gépek csipogását, és halk beszélgetést halott meg.
Lassan ki tudta nyitni szemeit, de egyből hunyorítania kellett, mert erős lámpák világítottak a plafonról a szemébe.

-Ébredezik! Úristen! Szólj egy orvosnak!-halotta Petra hangját.
Csilla megpillanotta homályosan anyukáját, de aztán kezdett kitisztulni a kép. Megviselt volt, a haja kócos, a szeme kisírt. Ugyanabban a ruhában volt, mint amikor legutóbb látta Csilla őt. Tehát akkor nem telt el olyan sok idő.

Aztán besietett egy orvos, megvizsgálta kicsit Csillát.

Mikor újra egyedül maradtak, Csilla és a szülei, beállt a csend.

Aztán Csillának bevillant egy ember képe.
-Martin... Hol van Martin?-kérdezte kiszáradt torokkal.
-Itt volt korábban, de el kellett mennie vissza ahhoz az orvoshoz, aki őt lekezeli. De itt van ebben a kórházban.

-Igen? És... Mi történt?

-Tűz ütött ki az istállóban. Martin mentette meg apádat. Aztán te is kimentél ugye, de valahogyan, mivel az istálló mellett álltál, az épület elkezdett leomlani, aztán te rád is esett egy gerenda... Eszméletedet vesztetted. Martinnak össze kellett varrni egy sebet a fején, a karja, amelyiken a törés volt, nos a csont megrepedt. És sok vért vesztett, ezért most kap-dörzsölte a szemeit Petra.

-Atya ég... Anya, apa! Nekem beszélnem kell vele, most, oda akarok hozzá menni-könyörgött könnyes szemmel Csilla.

-Az orvos azt mondta, ne hagyd el a szobádat. És Martinnak is pihennie kell-mondta Henrik, és megfogta a lánya kezét.
-... Kérhetek egy kis vizet?-ásított egy nagyot.
-Persze, kicsim.

Csilla nagy nehezen elküldte szüleit, hogy igyanak egy kávét, pihenjenek, amúgy is már majdnem bealudtak. Kapva az alkalmon, kimászott az ágyból, felkapta magára a köntösét, amit szülei hoztak neki, és belebújt papucsába. A folyosón kapaszkodnia kellett a korlátba, kicsit szédelgett még. Egy nővér eligazította őt, hogy merre kell mennie. Szerencsére nem volt konkrétan senki a folyosókon. És ahogyan pár ablakból látta Csilla, sötét van még kint.

Az osztályon, ahol el volt helyezve Martin, nem volt nehéz megtalálnia a szobáját, mert előtte állt kint néhány Őrző... És Mester. Na meg ugye Elizabeth is.

-Csilla?-Orsi odaszaladt a feléjük ügyetlenkedő lányhoz, és segített neki.-Miért vagy itt? Nem a szobádban kéne lenned?-kérdezte.

Eközben észre vette, hogy persze minden Őrző normális ruhában van, tehát figyeltek a részletekre.

-Be kell mennem hozzá. Kérlek-könyörgött.
Orsi Mesterükre nézett, aki pedig halványan elmosolyodott, majd bólintott.
-Martin megtette azt, amit mi eddig nem tudtunk. Végzett Kevinnel. Ezzel vége a démonoknak. Nincsen több-mondta halkan, és a szokásos nyugtató hangján Mester.

Csilla nagy szemekkel nézett a férfira, aztán sírva Orsi nyakába borult.
Elizabeth továbbra is szótlanul állt, mellén keresztebefont karokkal, de aztán még is megszólalt:

-Nekem itt nincsen több dolgom. Ezt nem egy ember tudatosította velem-nevetett fel először kínosan, de aztán átváltott ez a nevetés gúnyosba.

-Léptem. Mester, köszönök mindent. Nektek pedig-pillantott a társaira. -Mit is mondjak? További sok sikert-szomorúan elmosolyodott, aztán elsétált. Ez a lány fura. Először kedves volt, most meg olyan... Gúnyos is, de szomorú.

-Na. Örülni fog neked-paskolta meg Csilla hátát Orsi. Csilla belépett az újabb, unalmasan fehérre festett, kórházi szobába.

Martin oldalra döntött fejjel, és csukott szemmel pihent. Homlokán egy ragtapasz szerűség díszelgett. Egyik karjában tű, ami egy vértasakhoz volt kötve, ami egy állványra volt rögzítve
Az ajtó csukódására résnyire nyitotta szemeit.