Az elveszett kristály darabkái [BEFEJEZETT]

17. rész

•Szombat•
Csilla szülei vegyes érzelmekkel fogadták a bejelentést. Az anyja nagyon lelkes volt, és be volt zsongva, míg az apja kicsit ideges és aggódó volt. Petra egész délelőtt főzött, hogy ebédre mindenféle finomságokkal várja Martint.
-Anyu. Segítsek? Egyébként nem kell ennyi minden...-fogta meg az anyja kezét, és csillogó szemekkel nézett anyjáéba.
-Jaj, drágám! Te inkább készülődj, biztosan hamarosan megérkezik!-mondta Petra, és tovább sürgött, forgott a konyhában. Csilla csak sóhajtva elment átöltözni.

Kereken 12:00-kor csöngettek.

-Nyitom!-kiáltott ki Csilla a szobájából, és ugrándozva ment az ajtóhoz.
-Szia!-mondta, és mosolyogva végignézett Martinon. Egy inget viselt, látszott rajta, hogy nem volt hozzászokva, hisz kicsit furán feszengett benne. Kezében egy csokor rózsa. Hajából hagyta, hogy pár tincs szemébe lógjon. Baromi jól nézett ki, mint mindig. Ja és persze a szakadt farmer se hiányozhatott a tökéletes látványhoz.

-Szia!-azzal egy puszit adott a lány homlokára, és gesztenyebarna szemeivel Csillát kezdte el kémlelni.
-Megint szép vagy-sóhajtotta, és nevetve odaadta a csokrot neki.
-Köszi...-mondta Csilla, és kézenfogva bevezette a fiút a nappaliba.
Megvolt a kínos bemutatkozás, és jött a kemény dió.
-Nos Martin. Hány éves vagy amúgy?-kérdezte Csilla apja, és gyanakodva méregette a fiút.
-20 éves vagyok, uram-felelte kicsit félve már előre a következő kérdéstől.
-Értem. És ha jól értettem, te vagy az a kutyás haver-méregette továbbra is a fiút Henrik.
-Igen, én lennék az-eresztett meg egy mosolyt Martin.
-És a városban élsz? Vagy merre fele? Messze?-kérdezősködött tovább.
Csillában itt egy percre megállt az ütő, de látszott, hogy Martin erre a kérdésre is felkészült.
-Kollégiumban élek, de a szüleim a külvárosban laknak.
-Aha. És milyen szakmát választasz magadnak? Milyen egyetemen tanulsz?
És sorra jöttek az ilyen típusú kérdések, ameddig Csilla meg nem elégelte, ugyanis közbeszólt.
-Mi lenne, ha behoznánk a levest, és hozzáfognánk az ebédhez?-állt fel nagy lendülettel, és kirohant a konyhába, otthagyva szegény Martint kettesben az apjával, hisz Petra is kiment a konyhába.

-Jó étvágyat!
Azzal csendben nekiláttak az ebédnek.
-Csillának jó ízlése van, nem gondolod Henrik?-bökte meg a férjét Petra.
-Tud a kislány-és erre elmosolyodott Henrik, amitől egy-egy kő esett le Csilla és Martin szívéről. Tehát megkedvelte Martint. Ez jó jel.
Végeztek az evéssel, és átültek a nappaliba.
-Martin, mit sportolsz? Marha jó izmaid vannak-kuncogott Petra.
Csilla csak egy szúrós pillantást lövellt anyja felé, de az észre se vette ezt.
-Uhm... Bokszolok-füllentett.
-Szuper, akkor majd meg tudod ám védeni Csillát!-nevetett Petra, de persze nem gondolta komolyan, hogy bármitől is meg kéne majd védenie Csillát... Ha tudná, hogy Martin már hányszor mentette meg őt, és a családjukat is...
-Jó látni, hogy milyen szerető, és védelmező tekintettel nézzel a lányunkra-sóhajtott Petra, és átkarolta Henriket.
Csilla csak szorosan megfogta Martin kezeit, és a szüleire nézett üveges tekintettel.
-Nem is tudják elképzelni, mennyire szeretem őt...-és szomorúan mosolygott Martin is a szülőkre.
Csilla csak szomorú volt, hisz nem tudják a szülei, hogy Martin mi mindent meg nem tesz értük. Feláldozza az életét is. Martin pedig valószínűleg is hasonlók miatt nézett kicsit szomorúan, hisz féltette hát a családot, és főleg Csillát. Nem tudná megbocsájtani magának, ha bármi is történne a lánnyal.
-Jaj, mint minden ilyen bemutatkozós eseményről a lányunkról készült babakori képek sem hiányozhatnak!-eresztette el Henriket Petra, és elszaladt pár fotóalbumért.
-Jézusom...-temette kezeibe az arcát Csilla.
-Végre valami szórakoztató dolog jön-mondta Martin, és felnevetett halkan.
-Hahaha... Azt hiszem, megyek, és elásom addig magamat-sóhajtotta Csilla, és megrökönyödve nézett az albumokra, amikkel Petra egyensúlyozott be éppen a nappaliba.
És egy kellemetlen negyed órának nézett elébe Csilla. Bement inkább szobájába, és kihozta fényképezőgépét, hogy inkább a mostani képeit mutogassa.
-Baromi sok tehetséged van ehhez is-mosolyodott el halványan Martin, aki éppen a képeket leste a képernyőn.
-Köszi.
Az idő csak úgy elszaladt, és mire észbe kaptak, már késő délután volt.
-Ideje lenne mennem. Holnap pedig Csilla te jössz a jó kis bemutatkozással, mi?-fogta a lány kezét, és szorosan rákulcsolta ujjait.
-Igen...
-Szuper! Reméljük, a mi kis lányunk is olyan szimpatikus lesz, mint te vagy nekünk-vigyorgott Petra.
-Anya...
-Ugyan kicsim.
-Öröm volt megismerni-fogott kezett Henrik Martinnal.
-Úgyszintén-bólintott a fiú. -Köszönöm a finom ebédet is.
Csilla és Martin elköszöntek egymástól, aztán a lány bement.
A szülei, főleg az anyja, áradoztak egy sort, hogy milyen kedves, helyes és stb. Martin. Csilla csak megnyugodva bólogatott, aztán elment a szobájába.