Az elveszett kristály darabkái [BEFEJEZETT]

13. rész

Amilyen gyorsan csak tudott, szaladt keresni magának valamilyen ruhát. Egy fekete farmer sortot vett halvány rózsaszín crop toppal, és mellé vitt egy fekete farmer dzsekit. Felvette nyakláncát, amit egy szív alakú medál díszített, és sportcipőjét is magára kapta. Hajából egy tincset befont, és egy hullámcsattal hátra csatolta. Nagyon izgult! Mint egy randi...

Kutyája csaholva figyelte gazdája sürgölődését.
-Őrizd a házat! Visszaérek még anyuék előtt!-simogatta meg a kutya fejét, és kilépett a házból.
Martin már ott várta.
-Helló!
-Szia...-mondta mosolyogva a fiú, és végigmérte a lányt, aztán odalépve hozzá egy puszit nyomott az arcára.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte zavarában Csilla.
-Gyönyörű vagy, mint mindig-suttogta Martin. -Menjünk! -Azzal felkapta Csillát. Nem mentek messzire egyáltalán, sőt. A ház tetejére vitte a lányt.
-Még személyesen nem is kívántam Boldog születésnapot. Úgyhogy most mondom!-tette le nevetve Martin Csillát.
-Köszi!
Egy takaró volt leterítve. Pár gyetya is égett .
-Rózsát a rózsaszálnak-kuncogott Martin, és egy szál rózsát adott Csilla kezébe.
-Ó, köszönöm!-nevetett a lány, és helyet foglalt. Pár percig csak csöndben nézték a naplementét.
-Most hogy eszembe jut, ott voltam a szülinapodon, csak nem láttál-kuncogott Martin.
-Mi?! De ugye este már nem...-sütötte le a szemét a lány.
-Vicces vagy, amikor részeg vagy-használta ki Csilla égését, tovább feszegette a témát. -Tök cuki voltál, hogy a talizmánnal aludtál-folytatta.
-Jó, eleget hallottam!-bökte meg nevetve és vérvörös fejjel Csilla a fiút. Martin csak diadalittasan felnevetett.
-Ma este amíg kint vagyunk még jobban ügyelhetek rád-mondta a fiú.
-Ja, hát igen. Amúgy...-kezdett bele.
-Hm?
-Miért nem mondjátok el az embereknek ezt az egészet? Mármint, hogy vannak démonok és, hogy vigyázzanak  magukra?
Martin sóhajtott egyet.
-Ez nem így megy. Nem véletlenül van ez a titkolózás. Vegyük csak elsőnek: hány ember hinné ezt el? Hisz a démonok se láthatóak emberi szemmel a többség esetében. A másik: véleményem szerint azért tartanám én titokban, hogy nehogy pár "eszes" gyermek egy hét edzés után kipróbálja magát esetleg egy démonnal szemben. Nem érdekelné őket, hogy nem véletlenül lettünk éveken keresztül képezve, nem véletlenül lettünk csak mi kiválasztva erre a feladatra-magyarázta Martin. -Én, sem a társaim nem vállalnánk ilyenért a felelősséget. Nem tesszük még nehezebbé a munkánkat. Így is van elég probléma.
-Jogos...
-Remélem te majd nem akarod kipróbálni egy démonnal való harcot egy  kis általatok nevezett képzés után-mondta mosolyogva Martin.
-Eszem ágában sincsen. Nyílván szeretnék segíteni, de akkor én is kiképezném magamat olyanra mint ti. Vagyis a Mesteretek képezne ki. Ha megtörténne. De nem valószínű-húzta el a száját Csilla, aztán elmosolyodott.
Ez után megint beállt a csend, csak a körülöttük lévő hangok csaptaj zajt. A mezőn ciripelő tücskök igazi zenepárbajt játszottak. A madarak csiperegtek. A nap pedig szépen komótosan ment egyre lejjebb és tűnt el a messzeségben.
-Nagyon szép ez az egész naplemente-jegyezte meg halkan Csilla.
-Igen...
-Csilla?
-Igen?
-Eleinte amikor megkaptam a feladatot, miszerint a ti családototokat őrizzem, nagyon elegem volt mindenből. Az egész kiképzés leszívta az összes energiámat, és egyszerűen nem tudtam fel fogni, hogy miért kell nekem egy idegen családra vigyáznom. Aztán megismertelek. Akkor voltam én körülbelül 14 éves. Te meg 12. Szóval még nagyon fiatalok voltunk. De nagyon tetszett már akkor az az életvidám lány, akit minden nap láttam kirohanni a mezőre és virágokból koszorút csinált. Teltek az évek, volt egy pár démonhoz szerencsém, de ha volt szabadidőm, megfigyeltelek. Mármint, jobban meg akartalak ismerni, még ha az orromra is kötötték, hogy szóba ne álljak veled.  Így hát csak abból tudtam kicsit kikövetkeztetni, hogy milyen is vagy, hogy mondjuk a barátnőiddel való videochaten hogyan hülyültél-nevetett. -Aztán kaptad idővel a kutyádat is. Egyik este találtam szemben magamat vele először, már akkor nem kedvelt-röhögött. -Szóval én egy csodaszép, mosolygós és nagyon barátságos, segítőkész lánynak ismertelek meg. Be kell valljam, nem tévedtem. És aztán egyik nap az erdőben, amikor először találkoztunk... Akkor a kutyád megérezte a szagomat, oda is szaladt hozzám, de nem látott. Nem is értette mi van. Szépen elhallgatott, aztán én megpróbáltam visszacsalogatni hozzád. Na és a többit nem kell mondanom... Tudom, bunkó voltam egy kicsit... Hát, az azért volt, mert ott volt néhány társam, akik, ha bár te nem hallottad, ott ordibáltak velem, és mondták, hogy tűnjek el a szemed elől de azonnal. Szóval utána is kaptam a leszidásokat rendesen, a Mester is külön hívott egy kis beszédre... De elmondtam neki én is az én álláspontomat, aztán a társaim is megfigyeltek téged, és arra jutottak, hogy elmondhatok neked mindent. Örültem, hogy nem kell titkolóznom, főleg nem egy olyan előtt, akit idővel megszerettem...
Csilla némán hallgatta, és azon töprengett, hogy ez akkor most egy vallomás volt?!
-Tudod... Soha nem tapasztaltam ilyen érzést még. Csak az járt a fejemben, hogy hogyan tudnálak megvédeni bármiről is legyen szó. Nyugodtság töltött el, akárhányszor a közelemben tudhattalak. Szerettem volna, ha akár jobban is a karjaim alá vehetlek. Akár szó szerint-nevetett halkan, és törökülésbe helyezkedett Martin.
-Egy ideje... Öhm. Szóval azt hiszem, bennem is tudatosult, hogy érzek valamit irántad-nyögte ki Csilla. Martin arcán megkönnyebbülés és egyszerre meglepettség látszott.
Eközben elkezdett besötétedni.
-Nem érdekel, hogy a társaim nem nagyon támogatják ezt, de... Szeretném ha... -de nem fejezte be a mondatot, hanem Csillához hajolva megcsókolta. A csillagok eközben a fejük fölött szépen lassan elkezdtek ragyogni. Körülöttük csend volt. Minden elhallgatott már. Az állatok is nyugovóra tértek. Csilla első, igazi csókja egy olyan fiúval akit igazán szeret... A csillagok alatt. Ennél szebb első csókot el se képzelhetett volna. És még csak azt sem gondolta volna, hogy Martin lesz az a személy, akit így fog szeretni.
Amikor Martin szép lassan eltávolódott Csillától, a lány elpirult és nem bírt a fiú szemeibe nézni.
Hirtelen Martin abba az irányba kapta a fejét, amerre a fő út található.
-A szüleid közelednek-mondta, és felállt. Csilla is feltápászkodott. Ő személy szerint nem hallott egy autót sem közeledni, vagy látni sem látott. Ennyire jó a hallása is ennek a fiúnak?! 
Felkapta Csillát az ölébe, és konkrétan leugrott a tetőről, bár így is hangtalanul és puhán érkezett le.
-Basszus-mondta és gyorsan beterelte a lányt a házba.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva a lány.
-Démont is hallok. Már gyanús is volt, hogy mostanában egyet se láttam a házatok körül...-mondta gondterhelten. -Maradj bent, és a szüleidet is egyből rángasd be. Sajnálom, hogy így lett vége az esténknek-mosolygott szomorúan Martin. -Szeretlek-puszilta meg Csillát, és ezzel az utolsó mondattal otthagyta.