Taehyung, a kályha élete | Taekook

Szobatárs

2020. április 31.

Ma van az utolsó napja, hogy a bátyámmal és Namjoon-nal egy házban legyek, ugyanis a munkájuk miatt fél évre el kell utazniuk Goyang-ba. Úgyhogy, mi mást lehetett tenni, minthogy engem átirattatni egy bentlakásos gimnáziumba. Jimin, a legjobb barátom megígérte, hogy nem érdekli mit mondanak a szülei, ő velem fog jönni. Így is lett! Ez azt jelenti, hogy holnap mindketten egy teljesen új helyen kezdünk.

Ő egy évvel fentebb jár, mivel kilencedik év elején megállapították a tanárok, hogy neki ez a szint alacsony. A következő héten már a tizedikesek táborát erősítette. Emiatt csak szünetben tudtunk találkozni, bár az osztálytársaim szerint még az is sok volt, hisz folyamatosan teli torkunkból röhögtünk. Ez van amikor valakinek egy igazi legjobb barátja van.

Viszont most térjünk rá a jelenre!

Az ablakon kinézve tanulmányozom az embereket órák óta. Mielőtt bárki is megkérdezné nem, nem unom egyáltalán! Valószínűleg nem fognak majd kiengedni a koleszból, ezért kiélvezem az alkalmat. Gondolataimból bátyám hangja zavar ki.

-Taehyung. Mivel ilyen kedves vagy, hogy bevállaltad a bentlakásos sulit, ezért szeretnélek megajándékozni valamivel. -mosolygott rám, majd leült az ágyamra, és egy kis dobozt nyújtott felém. -Nem olyan nagy dolog, de remélem nem baj. Kinyitottam a dobozt, amiben egy arany Gucci kártya volt. Tányér méretű szemekkel vizslattam Jin-t mire kiderült, eszében sincs viccelni.

-AZTA... Köszönöm hyung! -öleltem meg. Még pár percet beszélgettünk, majd kiment mondhatni, volt szobámból magamra hagyva engem és a gondolataimat.

2020. szeptember 1.

Ma van vasárnap, ami azt jelenti, hogy költözhetek a kollégiumba. Minden holmimat bepakoltam Nam autójának csomagtartójába, majd beültem a hátsó ülésre, és már neki is indultunk a fél órás útnak.

-Izgulsz? -nézett a visszapillantó tükörbe Namjoon.

-Egy kicsit. Jó lenne, ha Jimin lehetne a szobatársam... De neki valamilyen Hoseok az, aki utolsó éves. Elvileg van egy srác, aki nagyon fura, és senkivel nem beszél. Min Yoongi, a 64-es szobából. Azt mondják, hogy nem alszik vagy eszik, csak kávét iszik! Mindig a hajával egyszínű ruhákban jár, ami általában fekete, de néha sötétkék! Ijesztően fehér a bőre, a szája viszont cseresznye piros, és sose mosolyog. Egyszer egy első éves leöntötte véletlen, majd két hétig nem látták egyiküket sem! Nem lehet tudni mi történt! Nagyon creepy a csávó! -borzongok meg. A többiek csak össze néznek, majd elkezdenek nevetni.

-Szegény drágám! Horror történetek főszereplője ilyen fiatalon! -nevet bátyám, amit nem értek, de ha ők nem veszik ezt komolyan, az nem az én bajom. Nem ők lesznek egy iskolában egy természetfeletti lénnyel...

-Na, itt is vagyunk. -parkolt le Namjoon hyung, majd kilépve a járműből, kinyitotta nekem is az ajtót. Kivettem mind a három bőröndöm (igen, elég sok ruhám van), majd ránéztem a srácokra.

-Hát... Itt vagyunk- -nem bírtam befejezni mondatom, mivel mindketten egyszerre borultak a nyakamba, és szorítottak halálra.

-Annyira fogsz hiányozni Taetae! -engednek el körülbelül tíz perc múlva. -Nem biztos, hogy lesz időnk telefonon beszélni, ezért inkább írj, majd minden este, ha viszont majd ráérünk amikor te, rögtön hívunk, és átbeszéljük mi történt aznap. Értve vagyok? -törölgette könnyes szemeit testvérem.

-Igen. -mondtam szűkszavúan, hisz én is a sírás határán voltam. Van az a bizonyos egyik szemem sír, a másik nevet szituáció. Ez pontosan az volt. Örülök, hogy konkrétan új életet kezdhetek, viszont e nélkül a két idióta nélkül nem tudom hogyan léteznék. Valószínűleg még mindig a szüleimmel laknék, és titokban hordhatnám a "lányos" ruháimat. Ó, mielőtt elfelejteném... Arra gondoltam, hogy nem érdekel ki mit gondol, én felvállalom szexualitásomat, és ha éppen ahhoz lesz kedvem, hogy haspólót, esetleg szoknyát hordjak, akkor nem fogom kétszer átgondolni. Magyarul 100% Kim Taehyung leszek. Már előre imádom ezt a helyet, de komolyan!