Taehyung, a kályha élete | Taekook

Utolsó nap

2017. június 25.

Ma van a napja, hogy elmegyek az osztálytársaim által rendezett buliba. Semmi kedvem sincs hozzá, viszont limuzinnal fognak mindenkiért jönni, és ha valaki nem száll be, azért bemennek a házba, és úgy rángatják ki. Tudom furán hangzik, de az az elméleti örömlány mondta. Így neveztem el az osztályomba járó lányok nagyobbik részét. Ha valaki nem tudná mit jelent, annak elmondom, hogyha valakit leribancozok, vagy a k betűs szót használom, valójában tudom, hogy még ha kedves lenne az ember sem fizetne neki, tehát csak elméletben OLYAN, gyakorlatilag nem. Tudom, aranyos egy személyiség vagyok. Túl sokat szívattak ahhoz, hogy a szívemhez nőljön bárki is.

-Dik a jég -csak kapcsolgattam a csatornák között, mikor megtaláltam kedvenc műsorom.

-Annyira nem értem Type-ot. Cuki, meg minden, de már sokszor bántotta Tharn-t. Amit tud is, mégsem tűnik úgy, hogy foglalkozna vele. -mondta bátyám, miután leült mellém a kanapéra.

-Jin hyung... Láttad már a teljes sorozatot vagy csak úgy pofázol, mint majom a farkának? -néztem rá megilletődötten.

-Nem hinném, hogy így lenne ez a mondás... De most nem ez a lényeg. Hét óra, és nyolckor jönnek érted. Te meg itt nézed a kis BL sorozataidat. Tedd magad hasznossá, és vegyél fel valami szexi ruhát, ha már ez az utolsó alkalom, amikor megmutathatod a többieknek milyen egy igazi Kim. -kapcsolta ki a tévét, majd szobámba rángatott, ahol leültetett az ágyamra. -Majd én választok neked ruhát. Addig vedd le azokat amik rajtad vannak.

Két perc múlva már telefonomat nyomogatva ültem egy szál alsónadrágban az ágyamon, mikor bátyám a kezembe nyomott egy szinte átlátszó, fehér, csipkés inget, illetve egy sötétkék miniszoknyát. Az utóbbit még sosem hordtam, mivel ez kifejezetten LÁNYOKNAK csinálták, ezért bármilyen rövid lehet, ám nekem van olyanom is, mik nem minden nőnek van. Ha meg felveszem ezt, valószínűleg alul lesz egy kis... Ezt inkább nem folytatom, gondolom átjött mi a problémám...

-Te Jin... Ebből nem lesz kint a férfias részem? -kérdeztem rá a tényre, mire elkezdett nevetni.

-Nem, Édesem, mert erre van még az is. -mutatott egy fekete neccharisnyára.

-Te figyeltél amikor kérdeztem?

-Természetesen igen, te nem fogtad fel ÉN miről beszélek.

-Lökjed tesó.

-Ezt nem hallottam. -forgatta meg szemeit, majd a harisnyát is a kezembe adta.- Ez olyan dolog, amit ha a szoknya alá veszel, nem fog semmid se kilátszani. Másrészt... Olyan jó a combod öcsém, hogyha azt valaki meglátja, nem fog feljebb nézni.

-Ez aztán kedves. -lökdöstem ki a szobámból, majd gyorsan magamra kaptam mindent. Tükörbe nézve eltátottam számat. Ilyen jól még sohasem néztem ki. Ki ez a gyönyörűség? Kicsit megigazítottam ingem, majd kiléptem az ajtón. Bátyám immár párjával állt a kis folyosón, lélek vesztve, ha jól látom. -Minden oké? -lengettem meg kezem arcuk előtt, mikor már vagy egy fél perce nem reagáltak. Ekkor jött az öt perces Istenítés, hogy milyen szép vagyok, meg hasonlók. Nem sokszor szoktak ilyet csinálni, ezért is tartottam furcsának, de ki bánta volna, most komolyan!?

-Most már csak a hajad, a sminked és a körmöd van hátra. -mondta bátyám.

-Mit akarsz a körmömmel? -fürkésztem arcát furcsállva. -Kifested?

-Dehogy. -szörnyülködött. -A királynőknek mindig van műkörme. Ugye te is királynő szeretnél lenni ma este? -nyomta össze pofámat két oldalról, ettől elérve, hogy csücsörítsek.

-Ja, azt hiszem.

-Csodálatos. Akkor... ülj le ide. -húzott be szobámmal szemben lévő fürdőbe, majd lenyomott egy kis sámlira a tükörnek háttal. Én felteszem neked a körmöket, addig Joon a hajad végét befújja világoskék, kimosható festékkel. Majd megcsinálom neked a tökéletes sminket. -mosolygott, majd kezemet saját ölébe tette, és elkezdte feltenni a nem igazi műkörmöt(?). Ezt annyira nem értem. Nem elég, hogy nem a saját körmöm, vagy két centivel hosszabb a normálisnál pedig nincs lerágva tövig, mint sok embernek. DE! Még nem is normálisan van feltéve, hanem ragasztóval. Magyarul duplán műköröm. De jó.

A "körmeim" csillogós kéket lettek, kivétel a gyűrűs ujjam, ami ezüst. Kár, hogy nem a középső, így ha valaki rossz dolgokat beszélne rólam, nem tudok különlegesen bemutatni. Szomorú helyzet emberek...

Szemhéjam (ki gondolná) kék lett, de nem azért, mert bevertek nekem, ajkaim egy "izzó piros" nevezetű rúzzsal lettek bekenve, majd bátyám kihúzta a szemöldököm, és egy "kész vagy, menj innen elfele" után visszamentem a szobámba. Nem mertem olyan sok dolgot csinálni, hisz Jin megöl, ha bármit is elrontok magamon ennyi szenvedés után.

Írt az osztályfőnököm, hogy öt perc és itt lesznek, ezért menjek a házunk elé, ezért gyorsan bepakoltam egy kis fekete bőrtáskába a telefonom, a személyim, illetve egy kis pénzt, majd léptem volna ki a bejárati ajtón, mikor anyámat hallottam meg a konyhában ügyködni. Vacilláltam, elköszönjek-e, vagy se, hisz az anyám és tudnia kell, hogy elmentem... Viszont az, ahogy kinézek egy kisebb gond lenne szerintem. Nem szeretném még előtte felvállalni magam, ezért gyorsan kiszaladtam, majd egy perc várakozás után már szálltam is be a kocsiba.

Minden szem rajtam állapodott meg, a lányok még mindig nem szokták meg, hogy sokszor vannak meredek ötleteim, a fiúk viszont kezdik élvezni, hogy ilyen vagyok. Ők már jó ideje leálltak mindennel. Valószínűleg úgy néznek már rám, mintha egy csaj lennék. Nincs vele olyan sok bajom, de azért nem szeretném minden méltóságom elveszíteni. Tizennégy vagyok, nem nyolcvan!

Tina volt a következő egyben utolsó is akit felveszünk, ami ezt jelenti, hogy ő mellettem fog majd helyet foglalni, illetve utazni húsz percen keresztül. Teljesen rózsaszín ruhát viselt, viszont nagyon hasonlót, mint ami rajtam van. Láttam a szemében, hogy kedve tartana megölni, viszont az osztályfőnök miatt kénytelen volt visszafogni magát.

----Időugrás----

Már több, mint két órája itt vagyunk, és bevallom, eléggé tetszik a hely. Sötét van, csak pár lila fény világítja meg a szobát, és többen is idejöttek hozzám beszélgetni. Mivel még közel se vagyunk nagykorúak, ezért nem olyan bulit kell elképzelni, ahol mindenki mindenkivel smárol, egy milliméter sincs köztük táncolás közben, vagy esetleg hullarészegre isszák magukat. Csak beszélgetünk, halkan szól valami zene, és a legtöbben kólát, vagy valami gyümölcslevet isznak. Tisztára, mint egy öt éves gyerek szülinapi partiján. A fiúkkal többet beszélek, mivel igaz nem úgy nézek ki, mint ők, de az érdeklődési körünk ugyanaz. Mindannyian szeretjük az autókat és az extrém sportokat. Többen mondták, hogy júliusban lesz egy nap, amikor a Bungee Jumping teljesen ingyen lesz az egyik helyen a közelben. Lehet még én is elmegyek velük, ha a család többi tagja nem akarja aznap keseríteni az életem...

2017. június 26.

Dél van, én meg csak most tudtam felkelni, hisz a tegnap este teljesen kiszívta az energiám. Hajnali egykor indultunk vissza, ezért fél kettőkor nekem a lehető leghalkabban kellett belopóznom a szobámba, ami persze nem sikerült.

Az apám a nappaliban nézett valami régebbi focimeccset, miközben anyám a saját szobájukban olvasott egy könyvet. Mikor meghallották az ajtócsukódást, mindketten egy pillanat alatt termettek valószínűleg azért, hogy kioktassanak, milyen későn értem haza, de mikor meglátták szettemet elszörnyülködve vetettek mindenféle jelzőt az "ocsmánytól" az "utca sarkiig". Tudtam! Egyszerűen éreztem, hogy ilyesmi lesz a reakciójuk, és ez az, ami miatt tartottam nekik elmondani. Ezek után vagy három órán át sírtam, és sikítottam párnámba. Nem reménykedek abban, hogy ezek után fognak nekem ételt adni ma. Szerencsére itt van a kedves bátyám, aki a nyitott ablakomon bedobott egy műanyag dobozt, amiben kimchileves volt. Mit tehetnék nélküle, komolyan?